Artportal.hu

Tania Bruguera New Yorkban élő művésznő evett már földet, viselt döglött birkát a nyaka körül és kínált tálcákról kokaint egy galéria közönségének. Munkáit bemutatta a Velencei Biennálén, ünnepelték a párizsi Pompidou Centerben és kapott Guggenheim ösztöndíjat. Most a New York-i Queens negyed legszegényebb háztömbjeinek egyikében, egy apró, télen fűtetlen lakásban él, a minimálbérnek megfelelő összegen, öt dél-amerikai illegális bevándorló, köztük egy újszülött társaságában. Betegségbiztosítása nincs. Nem a szerencséje hagyta el. Egy művészeti projektje keretében, önként vállalta egy évre az illegális bevándorlók sorsát, hogy felhívja rájuk a közfigyelmet.

Ms. Bruguera tehetős család leszármazottja. Apja kubai diplomata, anyja tolmács. A családnak Havannában és Miamiban is van fényűző villája. A művésznő korábban a Chicago-i egyetemen tanított. Megfogadta, hogy egy évig nem használja bankkártyáit, nem vesz fel pénzt számlájáról, nem veszi igénybe rokonai, asszisztensei, barátai segítségét. A Creative Times alapítvány 85 ezer dollárral támogatja az Immigrant Movement International elnevezésű projektjét. A pénzt a művésznő az illegális bevándorlók támogatására fordítja. Kibérelt egy lerobbant üzlethelyiséget, ahol művészbarátai angolul és önismeretre tanítják a többnyire Latin-Amerikából érkezett nincsteleneket. Egy, a jogi kiskapukat jól ismerő ügyvéd barátja segíti őket rendezni státusukat. Ms. Bruguera szlogeneket nyomtat pólókra és ragasztható matricákra. „Az vagyok ma, akik a nagyszüleid voltak tegnap”; „Mindenki emigráns valamikor”.

„Nem a hivatalban akarok hallani dolgokról – megélni szeretném őket. A bőrömön akarom érezni őket. Érezni akarom az izgalmat.”, mondja a 43 éves művésznő, aki az előző évet Párizsban töltötte. „Az emberek reményeivel dolgozom. Az a munkám alapanyaga. Nem szeretem az olyan művészetet, amely rámutat dolgokra. Az olyan művészetet szeretem, amely maga a dolog.”

Ms. Bruguera korábban csak egyszer járt Queensben, amikor kiállítása nyílt a Modern Művészetek Múzeuma által működtetett PS1 galériában. Odaköltözése után az első meglepetése az volt, hogy a helyi konditeremben nem tartanak jóga tanfolyamot. Aztán észrevette, hogy az illegalitásban, mélyszegénységben élőket nem érdekli a művészet. „Semmiféle művészetet nem akarnak.”, mondja Ms. Bruguera. „Nagyon konkrét, nagyon mondén dolgokra van szükségük. Mint például étel, új cipő a lábukról lerohadt helyett, a gyereknek pelenka, vagy legalább valami rongydarab, amit rátekerhetnek.”

Sokan kétkedve figyelik a művésznő projektjét. Elképzeléseit naivnak, őt magát a kiszolgáltatottakon élősködőnek tartják. Mivel bármikor visszatérhet gondtalan, privilegizált életébe, soha nem fogja igazán átérezni az esélytelenek sorsát. „Nem érdekel mások véleménye. Egyetlen munkám sem volt népszerű megvalósulása idején. Később mindenki az egekbe dicsérte őket.”, mondja Ms. Bruguera. „Mindig azt csinálom, amit az adott pillanatban fontosnak, aktuálisnak tartok. Most úgy éreztem, hogy szegényen, a szegények, a társadalom számára nem létezők között kell élnem. Hát ezt teszem.”

Copyright © 2011, Najmányi László