Artportal.hu

Egy város, városrész is műalkotás. Lehet gigászi méretű festménynek, szobornak, vagy installációnak tekinteni. Építőinek, lakóinak közös műve. Ízlésükről, szükségleteikről, vágyaikról, önképükről, szexualitásukról beszél.

Vannak városok, amelyek szépséges kurtizánokként kacérkodnak az utazóval. Mások lepattant, vén kurvához hasonlítanak. Egyes helyek energiát adnak, mások kiszívják belőled az életerőt.

A berlini fal leomlásának másnapján felszabadították a lakbéreket New Yorkban. Addig csak 6 százalékkal emelkedhettek évente. Felszabadításuk után már senki sem szabott emelkedésüknek határt. A politikának nem volt többé szüksége a kirakatok, a Nyugat szabadságát, szellemi felsőbbrendűségét bizonyító, olcsó, élhető, művészek, bohémek által vidámmá varázsolt mintavárosok fenntartására, mint Berlin és New York voltak addig.

Amikor havi 600 dolláros lakbérem egyik hónapról a másikra 3600 dollárra emelkedett a Soho-ban, sok más, nem a pénziparban dolgozóval együtt én is átköltöztem az East River keleti partjára. Brooklyn Greenpoint negyedében, egy amerikai léptékben régi, 150 éves házban béreltem tágas lakást. A holland stílusú faházat annak idején egy hajóskapitány építette maga és családja számára. Az 1970-es években az akkori tulajdonosok szürke műanyaggal borították a külső falakat.

A beköltözést követő hajnalon elindultam, hogy felfedezzem a környéket. Mintha egy világtól elzárt apró faluba katapultáltam volna. Bár Greenpoint csak egy metró megállóra van Manhattantől, akkor még szinte semmiben sem hasonlított a túlsó partra. Alacsony, szürke műanyagból fröccsöntött zsindelyutánzattal borított házak. Greenpointra visszagondolva a szürke különböző árnyalatai jutnak eszembe. Minden háztömbben volt legalább egy templom és italbolt.

A városnegyed lakói abban az időben szinte kizárólag lengyel bevándorlók, ír proletárok és Puerto Rico-i, ki tudja miből élők voltak. Az őslakosok nagy része még sohasem járt a légvonalban párszáz méterre lévő Manhattan szigetén.

A 19. század vége óta főleg falusi származású lengyel bevándorlók képezték Greenpoint lakóinak többséget. Az 1970-es évek végétől kezdődően többnyire azbeszteltakarítókként dolgoztak. Számukra Greenpoint valóságos Mennyországot jelentett. Az italboltokban 200 féle vodka közül lehetett válogatni. Egy órányi munkabérükért egy teljes üveg vodkát tudtak vásárolni.

New York belvárosában ritkán lehet részeget látni az utcán. Greenpoint utcáin vasárnap reggelenként is kettesével, hármasával összekapaszkodott, alaposan elázott lengyel földművesek imbolyogtak. A nyitott ablakokon át a nap bármely szakában szomorú lengyel népdalokat gajdolókat lehetett hallani.

Azbeszteltakarítás közben a folyamatosan részeg lengyel munkások nem viseltek maszkot, kesztyűt, védőruhát. Néhány év alatt megtámadta szervezetüket a rák. Addigra általában sikerült megtakarítaniuk a temetési költségeket és hazamehettek Lengyelországba meghalni.

Greenpoint őslakói a Lenape néptörzshöz tartozó Keskachauge indiánok voltak. Abban az időben a tiszta vizű patakokkal átszelt vidéket sűrű, vadállatoktól nyüzsgő fenyő- és tölgyerdők borították. Az East Riverben, és a folyót tápláló patakokban annyi volt a hal, hogy az indiánok kézzel fogták őket.

Az első, Skandináviából és Hollandiából érkező telepesek az 1600-as évek elején vásároltak üveggyöngyökért, pokrócokért és fémszerszámokért földet a környéken.

A 18. században Greenpoint a hajóépítés és a tengeri kereskedelem jelentős központjává vált. Az amerikai polgárháború idején itt építették a Monitort, az első páncélozott hadihajót. 1866-ban itt épült a világ addigi legnagyobb fából készült hajója, a The Great Republic is. Nyomdák, cukorgyárak, olajfinomítók, vasöntödék, kötélverő üzemek épültek az East River partján. A tengerészek, kikötőmunkások, az üzemek tulajdonosai és alkalmazottai a környéken épült házakba költöztek. Az indiánok kihaltak.

Beköltözésem idején Greenpoint az Egyesült Államok negyedik legszennyezettebb területének számított. A környéket egykor borító erdők mind eltűntek. Hogy ne legyen velük gond, az utcákat szegélyező fasorokat is kivágták.

A számtalan patakból csupán egy maradt meg, a Newton Creek, amelyet nemcsak a partjára épült óriási méretű szennyvíztisztító rendszeres túlfolyása szennyezett, hanem az ugyancsak a patakparton elhelyezett gigászi tartályokból a vízbe és a talajba szivárgó olaj és benzin is. A felmérések szerint több mint 120 millió liter üzemanyag itatta át Greenpoint altalaját. Ha valaki gödröt ásott egy kerítésoszlopnak, a gödör néhány óra alatt megtelt nyersolajjal kevert benzinnel.

A helyzetet a városrészben működő óriási szemétégető súlyosbította. Ha nyugatról fújt a szél, elviselhetetlen bűz lepte el a környéket. A szemétégető füstje nagy mennyiségű foszforsavat tartalmazott, amely az új ablaküvegeket néhány hónap alatt homályosra marta.

Évtizedekig Greenpoint lakói voltak a legbetegebbek az Egyesült Államokban. Nemcsak a különböző rákbetegségek tizedelték a lakosságot, hanem az emésztőszervi, bőr, szív és tüdőbetegségek különféle fajtái is. Greenpoint utcáit járva mintha egy Hieronymus Bosch, vagy Brueghel festményben kalandoztam volna, annyi volt a daganatokkal, bőrbajokkal elcsúfított arcú ember.

A demokrácia lehetőségeit nem ismerő, vodkától bambuló lengyel bevándorlók csodálkozva nézték, amikor a környékre költözött művészekkel összefogva tiltakozó felvonulásokat szerveztünk a szennyvíztisztító, a szemétégető bezárását, az olaj és benzinszivárgás megszüntetését követelve. A nagy médianyilvánosságot kapott tiltakozó megmozdulások következtében az 1990-es évek végére jelentősen csökkent a környezetszennyezés a városnegyedben. Addigra már újra Manhattanben, a Little Italy negyedben laktam.

Copyright © Najmányi László