Artportal.hu

Szüleink génjeibe kódolva érkezünk erre a világra. Halálunk után eltűnünk. Lelkünk elhagyja testünket, amely szétporlad, vagy elhamvad, bizonyos körülmények között mumifikálódik. Emberi szem többé nem lát bennünket. Sokak szerint azonban előfordulhat, hogy lelkünk, valamilyen titokzatos okból itt marad, és akár évtizedeken, vagy évszázadokon át ijesztgeti a földlakókat.

Aki nem hiszi, hogy a kísértetek köztünk élnek, utazzon Amerikába, és töltsön egy éjszakát, vagy béreljen ki lakást New York városa híres, szellemek lakta házainak, palotáinak valamelyikében. Mondjuk Manhattan szigetén, a West 57. utca 57-es számú házában, ahol most a fordProject nevű galéria működik.

Hogy megismerhessük a házat kísértő szellemek történetét, lélekben vissza kell utaznunk a Szesztilalom idejébe, a Jazz Korszakba, 1927-be, amikor a szépséges, szőke táncosnő, a Louisiana államban született Edna Crawford Champion, Albert Champion híres bicikliversenyző, a benzinmotorokban használt elektromos gyújtógyertya feltalálójának felesége megvásárolta ifjú francia szeretője, Charles „Charlie” Brazelle számára a Rafael de Cardenas által tervezett épületet, benne a legfelső emeleteken lévő két luxuslakást.

Nem sokkal korábban Charlie a párizsi Crillon Bárban agyonverte a hölgy viszonyukat kifogásoló férjét. A francia rendőrség nem találta meg a gyilkosság után Amerikába szökött tettest. A táncosnő 12 millió dollárt, mai pénzben több mint egy milliárdot örökölt dúsgazdag férje vagyonából, amiből bőven futotta a patinás épület megvásárlására. Charlie Brazelle a 19. emeleten lévő, tetőteraszos lakásba költözött, Edna az alatta lévő emeletet foglalta el. A két lakást titkos lépcsővel kötötték össze. Az alsóbb emeleteket kiadták dúsgazdag bérlőknek. A lakbérek begyűjtésével és a házzal kapcsolatos többi ügyekkel Charlie foglalkozott.

A tetőteraszos lakást szerelmi fészekké alakították. A világítást mesterséges holdfény biztosította. Valamennyi márványpadlós, márványkandallókkal és arany gyertyatartókkal felszerelt szobában, és a tetőteraszon is sellő- és Cupido szobrokkal díszített, színes, vízalatti világítással ellátott szökőkút működött. A falakat páva és majom motívumokban gazdag ezüst és arany tapéta, és Franciaországból hozatott, muzeális értékű barokk faliszőnyegek borították.

A hatalmas hálószoba Oroszországból importált, óriási ágyának mennyezetét valódi arannyal átszőtt, 30 ezer dollárba, mai pénzre átszámolva körülbelül 60 millió forintba került baldachin képezte.

A hálószoba falára 15 méter széles, öt méter magas, a boldog párt a velencei karnevál forgatagában ábrázoló faliképet festtettek.

A zenét egymást váltó, vak zongoristák szolgáltatták, akiket az épület alagsorában kialakított lakásokban helyeztek el. A pár szeszélyeit francia szolgák serege leste. A terem méretű konyhában három francia szakács teljesített szolgálatot éjjel-nappal. A csaptelepek 24 karátos aranyból készültek. A mennyezetekről kristálycsillárok szórták a fényt. Amikor a lakásban tartózkodott, a táncosnő csupán aranyozott, drágakövekkel ékesített velencei madármaszkot és magas sarkú cipőt viselt.

Beköltözésük után évekig tartó, alkohol és drogok fűtötte orgiák következtek. A szolgák bekötözött szemű női és férfi prostituáltakat hoztak éjszakánként a lakásba. A szesztilalom csúcspontján is a legdrágább borok, pezsgők, konyakok, abszint, és az akkor divatossá vált kokain és hasis alapozták meg a szado-mazo kapcsolatban élő pár hangulatát.

Charlie egyre inkább foglyaként kezelte a táncosnőt. Edna nem hagyhatta el a lakást, nem beszélhetett rokonaival, ismerőseivel. Gyakran előfordult, hogy szeretője napokra az ágyhoz láncolta, és rendszeresen pofozta, korbácsolta. Egyre többet veszekedtek. Egy ordítozással és verekedéssel töltött éjszakán a férfi szeretőjének fejéhez vágta a színaranyból készült telefont. A ház lakói a sikoltozást hallva értesítették a nő gazdag, befolyásos rokonait, akik a házba érkezve testőreikkel feltörették a lakás ajtaját. Ednát holtan találták, meztelen teste a nappali szoba szökőkútja medencéjének színes fényekkel megvilágított vizében lebegett, arca véres péppé verve. Gyilkosa őrjöngve támadt a testőrökre, akik leteperték, agyba-főbe verték, majd a tetőteraszról az utcára hajították. Nem élte túl a 19 emeletnyi zuhanást.

Halálakor a táncosnő öt évvel korábban örökölt mesés vagyonából már nem maradt semmi. A rokonok nem hitték el, hogy ennyi pénzt ilyen rövid idő alatt elkölthetett. Elrejtett bankjegykötegeket keresve kibontatták a falakat, felszedették a padlót, de hiába.

A tragédia után a tetőteraszos luxuslakás sokáig üresen állt. Később a híres konferanszié és producer Carlton Alsop és új felesége, egy orosz arisztokrata amerikai özvegye, Melikov de Somethie hercegnő bérelte ki. Az ifjú pár boldogsága nem tartott sokáig. Különösen a feleség hangulata vált egyre nyomasztóbbá. Azzal vádolta férjét, hogy elpazarolja vagyonukat. Nem engedte, hogy a férfi egyedül hagyja. Órákig ült velencei tükre előtt, elveszett ifjúságát és szépségét siratva. Néha meztelenül, hisztérikusan sikoltozva bolyongott az épület folyosóin. A ház lakóitól a férj megtudta, hogy felesége viselkedése nagyon hasonlít a lakásban agyonvert táncosnőéhez.

A házaspár kutyái is egyre furcsábban kezdtek viselkedni. A lakás korábbi úrnőjétől örökölt öreg öleb, Fifi minden nap órákig ült szűkölve a nappali szoba közepén, ahol egykori gazdája életét vesztette. A házaspár négy dán dogja a hálószobájukban aludt. Éjszakánként nyöszörgésükkel, szűkölésükkel, vonyításukkal rendszeresen felébresztették gazdáikat. Amikor azok felkapcsolták a világítást, látták, hogy a kutyák felsorakozva, behúzott farokkal, az izgalomtól felfelé álló fülekkel figyelik a teraszra vezető ajtót. Két kutya idegösszeroppanást kapott, állatmenhelyre kellett vinni őket. A másik kettő gyakran bebújt az ágy alá, ahonnan nem lehetett őket előcsalogatni.

A felesége idegállapota miatt aggódó férj pszichiáter tanácsát kérte. A lélekgyógyász azt javasolta, hogy teljesen alakítsák át és dekorálják újra a lakást, hogy semmi se emlékeztessen az ott történt véres eseményekre. Így is történt. A lakást modernizálták, a lenti rezidenciába vezető titkos lépcsőt befalaztatták. Mindez nem segített, sőt, éjszakánként különös hangok kezdtek hallatszani odalentről. Mintha magas sarkú cipők kopognának a márványpadlón. A falakból sóhajtások és tompa sikolyok szűrődtek ki.

Alsop felesége hamarosan elköltözött. Soha többé nem tért vissza. A férj egyedül maradt a lakásban. Hogy unalmát elűzze, gyakran hívott vendégeket, rendezett vacsorákat és táncos összejöveteleket. Az egyik éjszaka egy vendég halálra rémülve jött ki a fürdőszobából. Nem tudta elmondani, hogy mit látott ott. Egy másik alkalommal egy nő menekült a folyosóról a nappali szobába, azt sikoltozva, hogy valaki követte és megérintette őt a lépcsőn.

Egy ízben Alsop, kutyája társaságában lement az alsó lakásba, hogy kinyomozza a márványpadlón kopogó női cipősarkak hangjának eredetét, a kutya nem volt hajlandó bemenni az ajtón. Amikor a férfi a lakásba lépett, a hangok elhallgattak. Amikor kilépett az ajtón, újra kezdődtek. A falakból kiszűrődő sóhajtások és tompa sikolyok hangja éjszakáról éjszakára erősödött, s a márványon kopogó cipősarkak hangja már a felső lakásba, a hálószobába költözött. A konferanszié idegösszeroppanással került kórházba. Felépülése után kiköltözött a lakásból.

A West 57. utca 57-es számú házában ma már csak az alagsori raktárban őrzött óriási falikép emlékeztet a régi tragédiára. A képen a meggyilkolt szépséges táncosnő meztelen, csupán maszkot és magas sarkú cipőket viselő figurája. A ház földszintjén működő fordProject galéria tulajdonosai, Tim Goossens és Rachel Vancelette néha kissé idegesen megemlítik, hogy feltűnően gyakran cserélődnek a lakók az elátkozott házban.

Copyright © Najmányi László