Artportal

(2007. október) 

Szöveg: Najmányi László
Zene: DJ NoMore

Oliver Stone filmet készített az 1960-as évek egyik legmeghatározóbb együtteséről, a Doors-ról. A filmben a zenekar tagjai egy drogokkal fűtött Warhol party színes forgatagában navigálnak. „Ember, ez nem a mi szcénánk, ezek itt mind vámpírok”, mondja Ray Manzarek, a banda billentyűse Jim Morrisonnak, a Doors énekesének. Mintha Manzarek elfelejtette volna, hogy Morrison éppen annyira halál-megszállott, mint Andy házizenekara, a Velvet Underground. Feledékenysége ellenére a zenész egy lényeges megállapításra jutott, amely érvényes a Whitney Museum Summer of Love (A Szeretet Nyara) című kiállítására is: A napsütéses pszichedelia hosszú árnyékot tud vetni.

A Whitney galériáiban sétálva folyamatosan vizuális szenzációk érnek. A briliáns színek örvényei Lynda Benglish 1969-ben készült, öntött műanyag padlóburkolatában, Albert King és Zappa világító festékkel nyomtatott koncertplakátjai szédítőek. Egy sötétzöld és bíbor színekben pompázó Velvet plakát lengyel avantgarde művészek gyűrött munkái társaságában tündököl. Itt van Verner Panton Phantasy Landscape Visiona II (Képzeletbeli Tájkép, Vízió II.) című, zárt, biomorfikus tere, amelybe csak cipőinket levéve szabad lépni. A varázskastélyra emlékeztető, mágikus tér annak az elgondolásnak az emlékműve, amely szerint az ipari-katonai komplexum legyőzhető, ha szeretjük azt, akivel éppen vagyunk.

Persze ugyanakkor, amikor ez a mű született, a Sin Street Hippie (A Bűn utcai hippi) és más, hasonló könyvek már kifejezetten kereskedelmi haszon reményében tálalták a korszak izgalmas aspektusait. És a Szeretet Nyara szülte Peter Saul Saigon című horror-festményét. Mert az általános ellazulás idején, 1967-ben háború dúlt Vietnamban. Peter Saul, LSD víziók ragyogó színeit és az underground képregények ejakuláció-szerű kontúrjait alkalmazva a flower power Guernicáját festette meg, egy undorodó üvöltést a háború kutyái ellen. Színuszosan görbülő pálmafák, kólásüvegek és ágyúcsövek tagolják az erőszak, kínzások és gyilkosságok élénkrózsaszínű és smaragdzöld színekkel megfestett jeleneteit. Eltérően a legtöbb, itt kiállított, erős és gyakran gyönyörű nosztalgiát ébresztő munkától, Peter Saul festmény-polémiája átlényegíti az időt. A festő tudta, hogy nem számít hány kapuját törjük át, végül úgy is arcraesünk a valóság padlóján.