Peter Finch: The River – A Folyó
- Előadó: Peter Finch with DJ NoMore
- Cím: River
- év: 2006
- Hossz.: 2:46 perc (4.45 MB)
- Formátum: MP3 Stereo 44kHz 224Kbps (CBR)
| (2006. március)
|
Zene: DJ NoMore
Peter Finch Wales-i költő-előadóművész többször járt Magyarországon. Legutoljára 2005. október 14-én, a Reactivism Konferencia keretében megrendezett Sonic Tags Fesztivál záróbuliján, az Akku Elektronikai Múzeumban olvasta fel verseit Budapesten. Ott ismerkedett meg a theremin-koncertet (ThereminTime) adó DJ NoMore-al, aki azóta Finch több versét megzenésítette. A két művész közös Wales-i előadókörutat tervez 2006 őszén. Peter Finch Water/Vizet című kötetét, Kovács Kinga fordításában a Konkrét Könyvek Kft. jelentette meg 2003-ban, a Welsh Literature Abroad támogatásával. Ez a verse még fordítóra vár.
We travel. The new road runs high up over the estuary. You can watch the river touch the sea here. The blending of waters, not river, not sea; a rolling, two shaded place of suck and swirl. My companion talks of white-water rafting in Alaska and the excitement of free-falling 100 meters through churning rock, alone. But I’m only half listening. This river – Welsh, dirty, slow – ends like it began, like the Welsh do most things – not exactly, not precisely, in no single place, in no markable spot, no trigonometrical point, no reference, no marker, no writ, no underlined thrice signboard, but it does end. The river stops, amorphously, somewhere out there, in the blue grey mesh of the spinning world.
I hunted its source once amid the highest hills we have, hummocks, really, barely reaching 3000 feet, but wild enough. Up there, crossing ridge on ridge, expecting a bubbling I could put my fist to, I discovered instead a thousand sources, a great seeping, no one point I could mark with my boot heel. A meandering, a wonderful vagueness, like the sky, like the sea itself, like the void.
My companion tells me most countries have rivers bigger than this one. I tell that doesn’t matter at all.
http://www.peterfinch.co.uk/
**************************************
Megszületett az Artportal műfordítói versenyének ranglistája. Erősen megoszlott a bírálók és a kiadói munkatársak véleménye a győzteseket illetően. Mivel a pályázatot Peter Finch Wales-i költő The River/A folyó című költeménye lefordítására úgy hirdettük, hogy a zsűri tagjai Najmányi László New York-i és Csizmadia Alexa londoni tudósítónk, így az ő rangsorolásukat vettük elsősorban figyelembe és csak másodsorban az Enciklopédia Kiadó döntését. Tehát: első helyezett: Kardos Anita, második helyezett: Nácsa László, harmadik helyezett: Mezei Ágnes.
Az Enciklopédia Kiadó rangsorolása: első helyezett: Kardos Anita, második helyezett: Garaczi László–Nagy Ildikó Naomi páros fordítása.
Kardos Anita veheti át az Artportal 10.000,-Ft-os pénzjutalmát és egy szitanyomatot a XIII. Budapesti Könyvfesztivál 103-as standjánál április 22-én, szombaton 15 órakor. Nácsa László, Mezei Ágnes, Garaczi László és Nagy Ildikó Naomi könyvjutalomban részesül szintén ebben az időpontban.
Köszönjük a részvételt és gratulálunk a győzteseknek!
******************************
Első helyezett: Kardos Anita
A folyó
Utazunk. Az új út a torkolat felett visz. Itt látni, hogyan éri el a folyó a tengert. Ahol összevegyül a két víz: nem folyó, nem tenger; két színben játszó örvényt kavarnak, ahogy egymásba vesznek. A társam mesél, alaszkai vadvízi evezésről és a szabadesés izgalmáról, száz méter magasból, egyedül, a tajtékot vető sziklán át. Csak fél füllel hallgatom. Ez a folyó – wales-i, lassú és koszos – épp úgy ér véget, ahogy elkezdődött, ahogy az a wales-iek szokása – nem pontosan, nem megfoghatóan, nem egy adott helyen, nem kijelölhetően, nincs trigonometrikus pont, nincs viszonyítás, nincs határkő, nincs hivatalos papír, nincs rikító jelzőtábla, de véget ér. A folyó megszűnik, alakját veszti valahol ott kinn, a forgó világ szürkéskék szövedékében.
A forrását kutattam egykor a legmagasabb hegyeink közt, dombok csak inkább, alig háromszáz láb magasak, de még érintetlenek. Ott fenn, szirtről szirtre járva kerestem, hol tör fel a víz, amiben megmeríthetem az öklöm, de ezer forrást találtam helyette, hatalmas szivárgást, nem egy csizmasarokkal illethető helyet. Szétkanyargó, nagyszerű és határtalan, mint az ég, mint maga a tenger, mint az űr.
A társam szerint a legtöbb országban nagyobbak a folyók. Azt felelem rá, sebaj.
Fordította: Kardos Anita
**************************************************************...
Második helyezett: Nácsa László
A folyó
Utazunk;
új az út, magasan húz a torkolat fölött. Ez itt a hely, nézd, hol folyó
vize és tenger egymás kezéhez ér; vizek násza, amint a két test
bolyongó árnya megszűnni, feloldó ravatal-nyoszolyába tér. Alaszka
kristályvizeit[1] meséli társam. Evezést, békés magány izgalmában száz
méter szabadesést sziklákkal táncoló gyöngyök közé; de[2] csak fél
füllel hallgatom. Az én folyóm - sáros, lomha, walesi – úgy végzi,
ahogy a világra jött; mint a walesi vér, ahogyan dobog átlépve pontos
időt, teret, parancsolatot, menetirányt, mérföldkövet és minden
trigonometriát; de dolgának végére jár; valahol messze, egy[3] foltot
felejtve pörgő világ szürkéskék szövetén; csavargón, de végül célhoz ér.
Legvadabb
dombjaink száz[4]-méter magaslatán kutattam egyszer a forrást:
dombhátról dombháton át, ökölnyi, buzgó csobogást, mígnem Ő talált
reám; egyszerre ezer pontból lüktető, kígyótestű, teremtő
összevisszaság. Akár az ég, akár a tenger-tiszta kék, akár az űr;
pontos hellyel nem jelölhető.
Társam szerint más vidéken ennél nagyobb folyók folynak; de engem ez már, egy csöppet sem érdekel.
Nácsa László fordítása
Najmányi László, az Artportal New York-i tudósítója lábjegyzeteivel
**************************************************************...
Harmadik helyezett: Mezei Ágnes
A folyó
Utazunk.
Az új út magasra fut, fel a torkolat fölé. Itt[5] láthatod, amint a folyó megérinti a tengert.
Vizek elegye ez, nem folyó, és nem is tenger;
egy ringó, mélyberántó örvények árnyalta hely.
Útitársam mesél az alaszkai vad vizekről,
s az izgalomról, a tajtékos sziklák közötti több száz méteres szabadesés közben, egyedül.
Csak félig figyelek.
E[6] folyó – welszi, piszkos és lassú – úgy végzi, ahogy elkezdte,
mint ahogyan a welszi ember szokta
- nem pontosan, nem precízen, nem egy[7] egyedi, különleges helyen,
nem egy[8] figyelemre méltó foltban,
nem[9] trigonometrikus pont, nincs hivatkozás, megjegyzés, vagy írás,
nem jelzi háromszor aláhúzva egy[10] tábla sem,
de vége van.
A folyó megáll,
alaktalanul, valahol odakint,
a tengelye körül forgó világ kékes-szürke hálójában.
Kutattam forrását legmagasabb hegyeink közt,
melyek valójában csak dombok, alig érik el a 3000 láb magasságot[11],
mégis vadak.
Odafenn, gerinről gerincre járva,
egy[12] kis, kibuggyanó forrást várva, melyet akár még az öklömmel is elállíthatnék,
megleltem,
ezer forrás helyett, egy nagy szivárgás[13],
melyet[14] azonban még a bakancsom sarkával sem tudnék megjelölni.
Egy[15] kígyózó, csodálatos meghatározhatatlan dolog,
mint az ég, vagy a tenger,
mint maga az üresség.
Útitársam szerint a többi országnak ennél nagyobb folyói vannak.
Azt mondom erre,
nem számít.
Fordította: Mezei Ágnes
Najmányi László, az artportal New York-i tudósítója jegyzeteivel
**************************************************************...
Kiadói második helyezett: Garaczi László, Nagy Ildikó Naomi
John Finch: A folyó
Utazunk. Az új út a torkolat fölött szalad. Alattunk ömlik a folyó a
tengerbe. Összekeveredő víz, nem folyó, nem tenger, két árnyalat
hullámzik egybe a fortyogó kavargásban. Barátom alaszkai vadevezős
kalandokról mesél és hogy milyen érzés száz métert zuhanni egyedül,
szabadesésben, roppant sziklák közt. Csak fél füllel hallgatom. Ez a
koszos, lassú folyó úgy ér véget, ahogy elindul, ahogy a wales-i ember
él, titokzatosan, kiismerhetetlenül, háromszögelési pontok és
egyértelmű megfelelések, jelek, nyomok, bizonyosság nélkül, de végül is
elér a torkolatához. Meghőköl a folyó, formátlanul szétolvad a
kékesszürkén pörgő bolygó egyik csomópontján.
Egyszer megpróbáltam megkeresni a forrását nagy hegyeink közt, amik
valójában ezer méteres dombok, bár elég vadregényesek. Arra
számítottam, hogy odafönt, átvágva a gerinceken, kis forrásra bukkanok,
amit akár a tenyeremmel be tudok tapasztani, ehelyett sok ezer forrást
találtam, víz szivárgott mindenhonnan a földből, nem találtam azt a
talpalatnyi helyet, a folyó ősforrását. Csodás, incselkedő
bizonytalanság, olyan, akár az ég, a tenger, a végtelen űr.
A barátom azt mondja, a legtöbb országban nagyobbak a folyók. Azt válaszolom, szerintem nem ez a lényeg.
Ford.: Garaczi László, Nagy Ildikó Naomi
[1] Nem idevaló szó, a palackozott ásványvizet idézi – „Alaszka kristályos vizeiről mesél társam” pontosabb lenne
[2] Felesleges szó
[3] Felesleges szó
[4] Helyesen: ezer – 3000 feet = kb 1000 méter
[5] Innen pontosabb lenne
[6] Ez a jobban illene a vers stílusához
[7] Felesleges szó
[8] Valami az egynél megfelelőbb szó lenne
[9] Nincs
[10] Felesleges szó
[11] 3000 lábat
[12] egyetlen
[13] szivárgást
[14] amelyet
[15] Ez a
