Artportal.hu

Najmányi László
Walter Spies
2009. november 7.

Életem összegző periódusába jutottam. Időm legnagyobb részét archiválással töltöm mostanában. Szeretném hagyatékomat rendben, rendszerezve átadni örökösömnek, DJ Shurikennek, akinek az lesz a nagy lélekjelenlétet igénylő feladata, hogy szellemi kincseimet megőrizze a sírrablók elől.

A Les Fleurs du Mal nevű társulatommal 1999-ben, a budapesti Merlin Nemzetközi Színházban bemutatott The City of the Lame (A bénák városa) című, Délkelet-Ázsiában játszódó, angol nyelvű darabom videó változatának készítése közben bukkantam egy régi felvételre, amely Bali szigetének híres, a Rámajána egyik történetén alapuló táncjátékát, a Kecak (Majom) táncot dokumentálja.

A történet szerint Síva 11. reinkarnációja (Rudra avtar), a Pavan-Putra, Váju-Putra, Andzsaneja és Maruti neveken is ismert majomkirály, Hanumán, majomhadseregével segíti kiszabadulni Ráma isten elrabolt és Ceylon szigetére hurcolt feleségét, Szítát a démonkirály, Ravana fogságából. Kevesen tudják, hogy az egyik legősibb balinéz táncként ismert kecak egy német művész, a két világháború között Bali szigetén élt Walter Spies műve.

Miközben a táncot bemutató videó felvételt beillesztettem a darab Nurse Hermione című fejezetébe, arra gondoltam, hogy ha lenne még néhány nyugodt, anyagi gondoktól mentes évem, három könyvet írnék meg: az egykori szovjet blokk első punk zenekara, a Spions történetét; a szerb feltaláló, Nikola Tesla életrajzát; és Walter Spies életregényét – nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Walter Spies 1898-ban született Moszkvában, német diplomata család gyermekeként. Festészetet és zeneszerzést tanult. Zeneszerzői képességeinek kibontakozását Szergej Rachmaninov és Alekszander Szkrjabin segítette. Festőként a nagy francia autodidakta művész, Henri „A vámos” Rousseau tanítványa volt, s mestere összetéveszthetetlen stílusát fejlesztette tovább, óriási tehetséggel. Sokat tanult Chagalltól és Paul Klee-től is. Az első világháború idején családját az Urál hegységbe internálták. A Breszt-Litovszk-i békeszerződés követően tudott csak a Spies család visszatérni Németországba. Az ifjú Walter a háború után belevetette magát a Weimari Köztársaság avantgarde energiáktól pezsgő művészeti életébe. Oskar Kokoschka és a német expresszionizmus egyik elindítója, Otto Dix lettek a legközelebbi barátai. Bár neve, kérésére nem szerepelt a stáblistán, ő volt Frederich Murnau klasszikussá vált Nosferatu című filmjének társalkotója. A film forgatása során a nála jóval idősebb Murnau szeretője lett.

Murneau hisztérikus rohamokban megnyilvánuló féltékenysége elől menekülve 1923-ban, 25 éves korában utazott először Indonéziába. Először Jáva és Szumátra mágikus szigeteinek kultúráját tanulmányozta. Néhány évig Jáva spirituális fővárosa, Yogjakarta szultánja udvari zenekarának karmestereként dolgozott. 1927-ben Balin telepedett le. A nagy műveltségű, számos nyelvet (köztük a jávai és balinéz arisztokrácia nyelvjárásait is) anyanyelvi szinten ismerő, elegáns, halk szavú, kifinomult viselkedésű fiatalember hamarosan a sziget uralkodója, a rádzsa kedvence lett, aki mindenben segítette munkáját. Ékszerekkel, páratlan értékű, ősi műtárgyakkal, kosztümökkel, zeneszerszámokkal ajándékozta meg.

A rádzsától kapott telken, az Ubud (Bali kulturális fővárosa) közelében lévő dombvidéken, „a három folyó találkozásánál”, Campuanban épített magának egy saját tervezésű, tágas villát, ahol a következő években világhírű vendégeket fogadott. Látogatói között volt, többek között, Charlie Chaplin, a zeneszerző Leopold Stockowski, Barbara Hutton amerikai milliárdosnő, Margaret Mead, Gregory Bateson, Vicki Baum írók, Rabindranath Tagore indiai költő, és megszámlálhatatlan művész, antropológus, művészet- és kultúrakutató, a világ minden tájáról. Kulturális központtá vált házában Spies művészeti eseményeket, kiállításokat, bábszínházi, táncszínházi bemutatókat, koncerteket szervezett. Nála többet egyetlen európai sem tett az indonéz kultúra népszerűsítéséért és továbbfejlesztéséért. A világ nem kis részben neki köszönheti, hogy megismerhette Balit.

Miguel Covarrubias mexikói író és festőművész Spies vendégeként írta Island of Bali (Bali szigete) című, kultúr-antropológiai szakkönyvnek is kiváló útikönyvét.

Spies Balira érkezésének idején a balinézeknek még szavuk sem volt a művészetre. Páratlan szépségű, számtalan folyóval, patakkal, tóval, erdőkkel, termékeny talajjal, kellemes klímával megáldott szigetüket teljes joggal a Mennyországnak gondolták, ahol együtt élnek az istenekkel és a démonokkal. Világnézetük szerint az istenek nem avatkoznak be az emberek életébe, de ha unatkoznak, rengeteg galibát tudnak okozni. Ezért el kell őket szórakoztatni, zenével, tánccal, a színház változatos formáival, versekkel, szobrokkal, képekkel. Hasonlóképpen a mindenütt jelenlévő démonok is szórakoztatást igényelnek.

A mindig harmóniára törekvő balinézek, az európaiakkal ellentétben nem kiűzni, hanem pacifikálni igyekeznek démonjaikat, ugyanazokkal az eszközökkel, amelyekkel isteneiktől tartják távol az unalmat (l. Maláj könyv című videókönyvem részleteit – I.; II.; – amelyek egyben VideoBio-m részei is). Tehát korábban a szigetlakók a művészeteket az ima különböző formáinak gondolták, s kizárólag vallási célból gyakorolták. Röviddel a szigetre érkezése után Spies és helyi barátja, patrónusa, Tjokorda Gede Agung Sukawati herceg megalapították a Pita Maha (Hatalmas életerő) nevű művészeti társaságot, amely a modern balinéz művészet katalizátorává vált. 1932-ben Walter Spies és az ugyancsak a szigeten élő holland festő barátja, Rudolf Bonnet kezdeményezésére, a királyi család tagjai, Tjokorda Gede Agung Sukawati és fivére, Tjokorda Gede Raka Sukawati hercegek támogatásával létesült Bali fővárosában, Denpasharban a Museum Bali, amelynek első kurátora Spies lett. Spies Európából importált festékeket, ecseteket ajándékozott tehetséges helyi fiataloknak. Hétköznapi tárgyú - vetés, aratás, a piacok, táncelőadások, családi események - festmények festésére biztatta őket. Hatásával magyarázható, hogy a kortárs balinéz művészek legtöbbje még mindig a 'Vámos' Rousseau, Spies egykori mestere stílusában fest, amelyet ősi balinéz stílusként adnak el a művészeti stílusok terén tájékozatlan külföldieknek.

Walter Spies német alapossággal és kifinomult művészi érzékkel látott hozzá a balinéz kultúra, a helyi vallások, hagyományok feltérképezéséhez. Lerajzolta, lefestette, lefényképezte a templomokat, kosztümöket, szobrokat, a helyi építészeti jellegzetességeket, a rizsföldeket, dzsungeleket, folyókat, tavakat, hegyeket, a falvak és paloták lakóit.

Lekottázta a gamelán zenekarok játékát, leírta a színdarabok, bábjátékok, ceremóniák szövegét, lerajzolta a táncok koreográfiáját.

A balinéz kultúra hihetetlen gazdagságát ismerve nehezen tudom elképzelni, hogy mikor talált időt saját, páratlan szépségű, ma már dollármilliókért gazdát cserélő képeinek rajzolására és festésére. Az angol Beryl de Zoete íróval kollaborálva készítette el a Dance and Drama in Bali (Tánc és dráma Baliban) című, ma már alapműnek számító könyvet. A második világháború idején az Indonéziát elfoglaló japánok szisztematikusan lerombolták a balinéz kultúrát. Elégették a gazdagon díszített, ősi kosztümöket, az évszázadok óta nagy becsben tartott, kultikus tárgyakként készített bábokat, bambuszkönyveket, beolvasztották a réz és bronz hangszereket, felrobbantották a templomokat. A háború után nem kis részben az akkor már halott Walter Spies dokumentációi segítségével rekonstruálták a balinéz kultúrát.

Az 1930-as évek elején két német filmes, Baron von Plessen és Friedrich Dahlseim érkezett Balira, hogy drámai és horror elemekben bővelkedő kalandfilmet forgassanak a szigeten. Nem volt forgatókönyvük, csak homályos elképzeléseik a helyi mezőgazdaságról, vallásokról, kakasviadalokról, a Rangda és Barong táncjátékokról. Walter Spies lett a készülő film művészeti igazgatója.

Hogy a szigetlakók életének és hiedelmeinek sötét oldalát megmutassák, Spies javaslatára Calon Arang, az özvegy boszorkány és szépséges lánya ősi történetét választották a film témájául. Az alaptörténetbe Spies számos más helyi legendát és mítoszt is beleszőtt. Bedulu falujának lakói lettek a film szereplői. Spies e film számára alkotta meg az azóta a helyi népművészet részévé vált kecak tánceposzt, amelyet ma már többezer éves hagyományként feltüntetve adnak elő a helyi táncsoportok a szigeten.

Az Island of Demons (A démonok szigete) címet kapott filmet 1932-ben, óriási sikerrel mutatták be Németországban. Ez az egyetlen 20. századi film, amely valósághűen mutatja be a két világháború között élt, hagyományaikat még változatlan formában őrző balinézek mindennapi életét.

A mára kultuszfilmmé vált alkotást, Spies és Miguel Covarrubias festményeit, rajzait, fényképeit nézve döbbenhetünk rá, hogy mekkora pusztítást végzett a második világháborút követően felvirágzott turistaipar a nem sokkal korábban még paradicsomi szigeten. Balí hírét elsősorban Walter Spiesnek és a szigeten rövidebb-hosszabb ideig élő művészbarátainak köszönheti, de ez a hír nagyban hozzájárult a sziget tagadhatatlan lezülléséhez is.

Ott, ahol a két világháború között még méltóságteljes tengerparti virágceremóniákkal áldoztak a vizek isteneinek, most torz testű, beteg lelkű európaiak, amerikaiak és ausztrálok rohangálnak, részegen ordítozva. A festői öblök csendjét jetskík és rikoltozó vízisízőket húzó motorcsónakok zaja váltotta fel.

A vulkánok oldalára épített templomokban egymást fényképezik visítozva a szent helyekhez nem illő szabadidő ruháikból kibuggyanó turisták. A pálmaligetek helyén a legrosszabb ízlésben fogant, óriás szállodák állnak, teraszaikon tébolyult tekintetű, a helyi szépfiúkra vadászó európai elvált asszonyok szürcsölik mohó idegességgel koktéljaikat. A több százezer éve ápolt kertek és rizsföldek eltűnőben vannak, az otromba betonhotelek és jellegtelen motelek kedvéért. Spies, a régi Bali romantikus, vadállatoktól, színpompás madaraktól és pillangóktól nyüzsgő dzsungeljeit autóutak szabdalják műanyagszeméttel beszórt „parkokra”.
 

Spies idilli élete 1939-ig tartott Balin, amely akkor még holland gyarmat volt. A prűd gyarmati tisztviselők némelyike irígyen figyelte a művész bohém életstílusát, az őt látogató híres vendégeket, növekvő népszerűségét a lenézett balinéz köznép és arisztokrácia körében.

Egy névtelen feljelentés nyomán, homoszexualitás vádjával letartóztatták és bebörtönözték a gyarmati hatóságok. Surabaya-i börtönében festette legjobbnak tartott műveit, A tájkép és gyermekei című sorozatot.

A mágikus realizmus kategóriába sorolható képek tisztán mutatják a festő szeretetét, tiszteletét az "Istenek szigete", Bali és lakói iránt, s beszámolnak a tudata mélyén gomolygó erőkről is.

Az ugyancsak börtönében festett Scherzo bronz hangszerekre című, transzállapotban született önarckép sorozata Spies változó lelkiállapotait mutatja, különböző nézőpontokból. A Leopold Stockowskinak dedikált sorozat festésének célja öntisztítás, új élet keresése volt. A Surabayából Amerikába küldött képek soha nem érkeztek meg a címzetthez. A sorozat képeiből csak azok közül maradt meg néhány, amelyeket börtönőreinek ajándékozot. Legtöbbjüket csak Spies börtönben készített, fekete-fehér fényképeiről ismerhetjük.

A japánok közeledtével holland fogvatartói új és új börtönökbe szállították át az akkor már német állampolgárként is rabságra ítélt, súlyos maláriarohamoktól gyötört művészt. Megjárta Ngawi, Kelet-Jáva, Kotatjane és Sumatra börtöneit. Haláláról számos, egymásnak ellentmondó történet ismert. Az egyik variáció szerint 1942-ben a Van Imhof nevű hajón szállították Ceylonba. A hajót japán repülőgépek támadták meg, a bombatalálatok következtében Sumatra partjai közelében elsüllyedt. A süllyedő hajó kapitánya nem volt hajlandó kiengedni a kabinokba zárt foglyokat, így azok, köztük Walter Spies is, megfulladtak.

Egy másik, számomra hihetőbb variáció úgy szól, hogy a holland fogságot túlélt Spiest a Balit a háború végén elfoglaló amerikaiak német kémnek nyilvánították és kivégezték. Annyi bizonyos, hogy az indonéz kultúra rajongóját ma nemzeti hősként tisztelik az országban. Emlékére minden évben művészeti fesztivált rendeznek Denpasharban, Bali fővárosában.

---