NKA
Hírkereső

2009. 9. 29. – Plágium és interpretáció

Najmányi László
Plágium és interpretáció
2009. szeptember 29.

"As soon as your born they make you feel small..."
("Amint megszülettél elérik, hogy kicsinek érezd magad" – NL nyersfordítása)
John Lennon: Working Class Hero
 
 
Kör-email érkezett, ajánlott linkekkel Hongkongból, Juliától. Első ajánlata a brit Telegraph portáljára, Ian Johnston Kseniya Simonova – Sand Animation (Україна має талант / Ukraine's Got Talent) (Kszénia Simonova – Homok animáció / Ukrajnának van tehetsége) című cikkére irányított. A cikkből megtudtam, hogy az Ukrajnának van tehetsége című, ukrán televíziós ki-mit-tud versenyt Kszénia Simonova nyerte az ukrán nép második világháború alatti szenvedéseit bemutató, élőben előadott homok animációjával. Produkciója felkerült a YouTube-ra, ahol rövid idő alatt több mint 2 millió ember látta. Az élőben végrehajtott homok animációt kivetítették, sok néző könnyekre fakadt láttán. Kszénia Simonova megnyerte a verseny körülbelül 75 000 angol fontnak (21 945 445 HUF) megfelelő első díját.

A linkre kattintva, 2 731 834. nézőként megtekintettem az igen csinos Simonova kisasszony művét. A művésznő gyertyát gyújtott, majd alulról megvilágított üveglapra szórt homokot animált ujjaival. Munkáját a kamera felülről mutatta, láthatóvá téve a homokot mozgató kezeket. Időnként szemből is láthattam a gyors, határozott mozdulatokkal dolgozó, hosszú, éjfekete hajú Simonovát, mellette, kivetítve alakuló művét. „Mindig velünk lesztek – 1945” írta a homokba ukrán nyelven a művésznő a produkció végén, majd elfújta a gyertyát. A közönség felállva tapsolt. Közülük és a zsűri tagjai közül senki sem vette észre, hogy Kszénia Simonova a hosszú ideje homok animációval foglalkozó, nemzetközileg ismert Cakó Ferenc művészetét plagizálta.

A brit Telegraph újságírója, Ian Johnston sem vette a fáradtságot, hogy a YouTube keresőjébe bepötyögje a „sand animation” (homok animáció) kereső szót (tag). Ha megteszi, a kereső rögtön kidobott volna több mint 80, Cakó Ferenc homok animációira mutató linket. A művész nevére rákeresve eljuthatott volna Cakó Ferenc honlapjára, s ott az angol nyelvű szakmai önéletrajzra. Az önéletrajzból megtudhatta volna, hogy a filmkészítő Cakó Ferenc 1989 óta készít homok animációs filmeket, amelyekkel szinte az összes fontos film fesztivál – Cannes (legjobb rövid film), Berlin (Arany Medve), San Francisco (Golden Gate Award), Annecy (Legjobb rövid film), Oberhausen, Krakkó, Espinho, Sanghai, Gava Uppsala, Kecskemét – díjait elnyerte.

Megpróbáltam észrevételeimről informálni Kszénia Simonova videó klipjének nézőit, de a Cakó Ferenc munkásságára és a plágiumra vonatkozó szöveges üzenetem, valamilyen okból, nem került be a művésznő munkásságát dicsőítő, több mint 3600 hozzászólás közé.

A másolat és az eredeti kérdésével sokat foglalkoztunk barátaimmal az 1970-es években. Talán ismerik néhányan Hajas Tibor két tojást ábrázoló, Másolat című munkáját, vagy kettévágott, valódi pénz, és annak fényképe összeillesztésével készült kollázsát, esetleg nevének aláírására barátait felhatalmazó akcióját. Magam is több művet, például képregényt, vagy a szinte minden snittjében más filmeket idéző, A császár üzenete című filmet készítettem a másolat és az eredeti viszonya problematikájának megjelenítésére.
A művészetben évszázadok óta általános gyakorlat más művészek munkáinak megidézése. A posztmodern gondolkodás szerves része a korábbi eredmények újraértelmezése. Az 1980-as évek elején Appropriation art néven a nyílt tolvajlásra szakosodott művészeti irányzat indult, amelynek talán legizgalmasabb képviselője a New Yorkban élő Goran Djordjevic barátom, aki modernista művészek munkáinak szépiaszínű másolatait gyártja és árulja nagy sikerrel bolhapiacokon talált hamisítványokként.

Nagy különbség van a plagizálás, a másolat eredetiként való feltüntetése, és az interpretáció, az átértelmezés között. Ha Kszénia Simonova valamit hozzátett volna Cakó Ferenc homok animációs technikájához, ha átértelmezte, új jelentésrétegekkel gazdagította volna azt, nem merülne fel esetében a plágium vádja. Persze lehet arra hivatkozni, hogy a homokkal festés művészetét nem Cakó Ferenc fedezte fel, hiszen a tibeti lámák és a navajo indiánok már évszázadok óta készítenek homokfestményeket, amelyeket elkészültük után megsemmisítenek. Azonban az élő akcióként bemutatott animáció, az alulról megvilágított, homokkal beszórt üveglap használata, és a mű megszületése folyamatának kivetítése egyértelműen Cakó Ferenc találmánya. Ezt a technikát eredetiként, saját felfedezésként bemutatni nem túl elegáns gesztus.

Az újraértelmezés a képzőművészet mellett az irodalomban, a színházművészetben és a zenében is általánosan elfogadott gyakorlat. Magam is ezzel foglalkoztam az elmúlt napokban. John Lennon nagyon aktuálisnak érzett Working Class Hero című dalát dolgoztam fel elektronikus zenei formátumban. A munkát a demo felvételen 2001-ben kezdtem el. A zenei alap elkészítéséhez a Marianne Faithfull 1979-ben kiadott Broken English című, számomra meghatározó élményt jelentő lemezén található interpretációból vett hangmintát használtam. Az énekszólamokat Juristovsky Sosa társaságában énekeltem fel. Az elkészült alap aztán nyolc évig pihent winchesteremen. Eredetileg gitárszólamokat adtam volna hozzá, de erre nem sikerült partnereket találnom, az én Gibson (utánzat) gitárom pedig már tizenkét éve Brian Briggs barátom Albany (New York állam) közelében, a Hudson folyó árterében épült, remélhetőleg még álló háza padlásán pihen, darabokra törve. A demo befejezéséhez a múlt héten kaptam kedvet. Az alapokra theremin szólókat, és más, elektronikus riffeket pakoltam. A végeredményt felraktam a honlapomra, remélve, hogy találok zenekart, amelyiknek kedve lesz a szám feljátszására.

Az érdekesség kedvéért ide rakom azoknak a zenészeknek a (távolról sem teljes) listáját, akik újraértelmezték, a saját személyiségükre formálták John Lennon dalát:

Marilyn Manson
Ozzy Osbourne
Green Day
Cindy Lauper
Noir Désir
Blind Melon
Manic Street Preachers
Pain of Salvation
Acoustic Philosophy (The Jam)
United Force
Tin Machine / David Bowie

A téma mindegyik interpretáció esetében ugyanaz (a gyermek személyiségének megnyomorítása), a műfaj is ugyanaz (rock’n’roll és annak mutációi), mégsem plágiumok, másolatok, hamisítványok születtek, hanem vadonatúj aspektusai a különleges, az átlagostól eltérő gyermekeket sújtó, régi tragédiának.
Cakó Feri tényleg az első volt. Az persze kérdéses, hogy ezzel monopolizálhatja-e az élő homok animációzást. Homoki Huba
A Working Class Hero nekem is kedvenc dalom. Köszönöm, hogy lehetőséget adtál a különböző művészek feldolgozásainak összehasonlítására. Közülük nekem a Marilyn Manson és a Noir Désír verziói tetszenek a legjobban. A dal szövege elképesztően jó, mély és összetett. Vajon miért nem írnak hasonló erejű szövegeket a magyar szövegírók? A valódi életkalandok hiányoznak náluk talán? Az igazi vagányság? Legtöbbjük csak operett szövegek írására képes. Persze tudom, hogy a rocknak sokkal erősebb hagyománya van az angolszász országokban. Elég csak Bowie és Lou Reed szövegeit elolvasni ahhoz, hogy érzékeljük az óriási kultúrális különbséget a magyar és az angol-amerikai populáris művészetek között. Mintha Adyt, vagy József Attilát hasonlítanánk össze Szabolcska Mihállyal. MiltonX
Ha manapság valaki ellátogat egy vernisszázsra, legtöbbször olyan műveket lát új, eredeti alkotásokként kiállítva, amelyek eredetije a modernizmus virágzása idején született. Leggyakrabban a konstruktivistákat koppintják, mert azokat könnyű másolni. Monet vízililiomait már nehezebb lenne. A műkritikusok sajnos hallgatnak az eredetiség hiányáról. Lehet, hogy nem ismerik a saját szakmájukat? Para Noia
Kiegészítés, adalék. A posztban említett Goran Djordjevic az 1970-es években a modernisták első, 1913-as amerikai kiállítását (Armory Show, New York) rekonstruálta Belgrádban. Cézanne, Monet, Matisse, Manet, Braque, Dufy, Gauguin, Archipenko és más modernista művészek festményeinek általa készített, fekete-fehér másolatait állította ki, nyilvánvalóan hamis keletkezési dátumokkal (Matisse, 1973; Gauguin, 1970, stb.). Számos neves művészettörténész számolt be a legrangosabb művészeti kiadványokban a kiállításról. Egyik sem vette észre a színek hiányát, a rossz dátumozást, és azt, hogy nem eredeti festményeket, hanem meglehetősen primitív másolatokat látott. A művészeti egyetemek professzorai osztályaikkal látogatták a kiállítást, ahol szakkifejezésekkel zsúfolt, hosszú előadásokat tartottak a festményekről, amelyeket ők is eredetieknek gondoltak. Ennyit az úgynevezett "szakértőkről", szaktekintélyekről, a művészettörténetről és művészettörténészekről. Najmányi László
Örülök, hogy végre az artportálon is beindult a blogolás. Régóta hűséges látogatója vagyok a portálnak. Nagyra értékelem a művészeti írásokat és az egyéb, változatos tartalmakat. De a blogokkal most interaktívvá vált a portál, ami eddig, nekem legalábbis, nagyon hiányzott. További jó blogolást! Cserpataki
Az olajfestéket - a művészet történet írás szerint - a németalföldi van Eyck fivérek találták fel legalábbis ők tökéletesítették és használták előszőr olyan kvalitású képek festésére, aminek hatására a technika elterjedhetett. Ezek szerint minden olajjal festő művész Eyck-éket plagizálja? Minden fotós a Daguert? és igy tovább. Nem lehet, hogy az ukrán művész nem a technikáért kapta a díjatt, hanem azért, amit azzal megvalósított? Én különben nem hallottam - bár ettől még lehet - , hogy sajat talalmányaként mutatta volna be. Másrészt ez mára már valamennyire egy elterjedt technika, a youtube a bizonyiték, hogy többen is használják már. Arról nem is beszélve, hogy lehet hogy, az ukrán nem is hallott a magyar művész munkájárol. Ez azért nem egy annyira összetett dolog, hogy ne talalhatták volna fel többen egymástól függetlenül, mint például a fotógrammot, stb.. Mindenestre szerintem ennek a kérdésnek a művészethez sok köze nincs, sokkal inkább jó mutatja, a kapitalista versenyszellem, a kisajátításért, tulajdonlásért és a hírnévért való küzdelem korának sekélyességét, hogy ez a kérdés egyátalan megjelenik. Ha jó dolgok jó dolgok, akkor miert nem, örülünk annak, hogy terjednek?
Kapitalista versenyszellem: A hölgy tehetségkutató versenyen nyert sokmillió forintot. Az élet minden területén verseny folyik évezredek óta. Miért lenne a művészet kivétel? Költői versenyeket már az antik görögök és rómaiak is rendeztek. A pápák, arisztokraták festőket, szobrászokat, építészeket versenyeztettek a megbízásokért. A pályázati rendszerben is művészeket versenyeztetnek egymással. Ahogy a Napkirály idején, úgy most is operaénekeseket, táncművészeket, zongoristákat, hegedűművészeket, írókat is versenyeztetnek alaposan megreklámozott eseményeken. A művészeket a művészetkritikusok mellett a közönség is versenyezteti, amikor az egyiket jobbnak tartja a másiknál. Köztudott, hogy a művészek legtöbbje minden korban féltékeny volt egymásra, technikájukat féltve őrizték. Akár akarjuk, akár nem, a verseny mindenütt jelen van, nagyon romantikus gondolkodásra vall a "tiszta", önzéstől mentes művészetben hinni. A kérdés nem a versengés jogossága, tisztességessége, hanem a fair play. Ha mondjuk egy operaénekes specialitása, hogy fejen állva, szájában két pingpong labdát forgatva énekli a Kővendég áriáját a Don Giovanni című operából, elegáns dolog lenne, ha egy trükkjéről értesült versenytársa ugyanezzel a módszerrel énekel? Nem lenne nagyobb trüváj mondjuk pirájákkal teli akváriumból fejét kidugva énekelni, miközben a vérengző halakat lábujjai rezgetésével előállított vibrációval balettezteti? Caligula
A lényeget miért nem mondja ki senki? Az ukrán hajcsoda művészete nyomorúságos, rettenetes, primitív, elborzasztó, könnyekre apelláló giccs. Ha már csak közhelyeket kommunikál, legalább a technikája lenne új, aktuális, gondolatébresztő, de azt is mástól nyúlta. Primus
szerintem nagy tévedés, a technikát összekeverni a műalkotással. a homokrajznak ez a vetítéses formája egy technika, egy médium, egy médium feltalálásáért / kifejlesztéséért megérdemelt az elismerés. Azonban, ha másvalaki később a már feltalált / kifejlesztett eszközzel valamit létrehoz, félreértés azt kritizálni, hogy a médiumot nem ő találta fel, inkább azt - és csak azt - vethetjük kritikai elemzés alá, amit az adott - jelen esetben már meglévő - technikával / médiummal létrehozott. Ennyi erővel, Van Gogh-ot is kritizálhatnánk, hogy semmit nem tett hozzá Van Eyck-ék technikájához.
"Nem lenne nagyobb trüváj mondjuk pirájákkal teli akváriumból fejét kidugva énekelni, miközben a vérengző halakat lábujjai rezgetésével előállított vibrációval balettezteti?" Szerintem itt a cirkuszi mutatványost, vagy a versenysportolók technikai virtuózitasat összekevered a művészettel. Számomra legalábbis egy műalkotásban nem az a lényeg, hogy az alkotó milyen technikai zseni, hanem, hogy mi a mondanivalója és azt hogyan tudja átvinni. Felőlem egy festményt festhet valaki egylábon álva, miközben zsonglörmutatványokat végez, attól még nem fogom jobbnak tartani a művet magát, mert nem az a lényeg, hogy meg tudja csinálni, én meg nem, mint egy mutatványt, hanem, hogy hat-e rám a mű, elgondolkodtat-e, érzéseket ébreszt-e bennem, és ha igen milyeneket, stb..
Jaj de komolyak, humortalanunk vagyunk! Ráadásul egy ilyen szerencsétlen giccsgyáros ürügyén. Rimbaud, Verlaine, Gauguin, Dalí, az ifjú Picasso mekkorát nevetne rajtunk! Duchampról nem is beszélve. Én bizony szívesen néznék egy iszapbirkózással egybekötött festőversenyt a legpatetikusabb festőművészek részvételével, vagy egy olyat, ahol a művészek ecsetet kezelő elefántokkal és majmokkal versenyeznek a Kossuth díjért, vagy Lovagkeresztért. Mambó
Hát ha bloggernek az volt a szándéka, hogy egy könnyen cáfolható állítást bedobva vitát robbantson ki, így növelve a portál látogatottságát, sikerült neki. Pukkant a polgár, kékült a harisnya, kattogott a számláló. Gratula! Ezt hívják pszichológiai érzéknek. Mert semmit sem szeretünk jobban, mint hogy igazunk legyen. A legkisebb, legjelentéktelenebb dolgon is képesek vagyunk vitázni, ez közösségünk fő specifikuma. El sem tudjuk képzelni, hogy két, egymásnak ellentmondó állítás mindegyike igaz legyen. Vagy, hogy szó nélkül hagyjuk a másikat másképp gondolkodni. Ennyit a reflektív tudatról. Az is kiderült számomra ebből a pengeváltásból, hogy meg kell tanulnunk játszani. Szellemes riposztokra még frappánsabb vicc a válasz, nem a komor sértődöttség. Ezt hívták régen, a tömegember elszaporodása előtt a társalgás művészetének. Mindenesetre élvezettel olvastam a blogot és a hozzászólásokat. Jó homokozást! Albert Einstein
Én is szeretem a szépet. Kszénia Simonova szép, a homok animációja is szép. Ő bizony nem Alfred Jarry, nem is az Übü király. Nem ír például csúnya szavakat a homokba az élő adásban közvetített tehetségkutató verseny kellős közepén, pedig megtehetné! Inkább bokrocskákat, virágocskákat, Napocskát, Holdacskát, padon ülő párocskát rajzol, amik szépek. Ezen gondolkodjunk el, ne azon hogy etikus dolog-e egy az egyben elcsenni egy másik bűvész mutatványát. Lilu
Húzós blog, nagyon jó. Pluto
Örülök, hogy blog bejegyzésem ennyi érdeklődést és ilyen érdekes, kultúrált, tanulságos vitát váltott ki. A témához kapcsolódik a Frida Kahlo összevonja szemöldökét című, az artportálon hamarosan megjelenő írásom is. Najmányi László
Hát azért azzal vitatkoznék, hogy Cakó Ferenc találta fel a homok animációt. Az általa használt technikával már nagyon régen dolgoznak japán művészek, akiktől svájciak vették át a módszert, jóval azelőtt, hogy Cakó Ferenc elkezdett homok animációkat készíteni. Pán Marci
"Mint homokszemek a tengerparton / Úgy simul el az életünk / Keveset tudunk, de azt sejtjük / Valami nagyon fáj nekünk belül... Arti Csóka
"Homokszemek vagyunk csupán Simonova üvegén Egyre kisebbek leszünk, mert csak időt eszünk, te, meg én..." Arti Csókáné, született Poklosovits Fontoska
"Homok, homok, homok, akármerre nézek / Homokba fulladtak hitek és remények / A szeretet gyertyája már alig pislákol / Kezek nyúlnak ég felé az idő homokjából..." Toportyán Tóbiásné, Baglyassy Undorka
"Homokká porlott rég agyamnak sziklája / Szomorú rom már csak a tudat büszke vára / Gondolat nem mozdul, hiába animálja / Ukrajna szépséges Kszénia Simonovája..." Koponya Károlyné, Alpári Gyehenna
Hörögni tanul a gyermekem az iskolában! Amikor hazajön, nem győzöm kipiszkálni a torkából a homokot, amit kis osztálytársai tömnek az órák közötti szünetekben a szájába. A tanító nénik nem csinálnak semmit, mert maguk is homokot esznek éhségük csillapítására, ugyanis nem telik nekik a fizetésükből ebédre, tízóraira, uzsonnára. A gyerekek is őket utánozzák. A tanévnyitón például az egyébként kitűnő tanuló Eszményi Serényke nem tudta végig mondani Ady Endre Ős Kaján dúl Csontországban című versét, mert szavak helyett sóderrel kevert homok jött ki a szájából. Persze van a homokevésnek jó oldala is, télen nem kell nálunk sózni a járdát, elég ha kiküldöm Beléndeket, hogy köpjön rá egy kis homokot. Gőgös Gedeonné, Felényi Repkény
Homokot esznek a pedagódusok?! Nemá! Mér nem inkább agyagot, annak legalább van tápértéke. Mi itt Göngyölegen is azt esszük. Hurkaformára sodorjuk, besózzuk, megborsozzuk és kisütjük fáradt olajban. Egész nap lehet szopogatni, mégse fogy el. Nemere

Hozzászólás

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

^ vissza az oldal tetejére