NKA
Hírkereső

2009. 9. 4. – A blog

Najmányi László

 

A blog

2009. szeptember 4.

"A médium az üzenet"

Marshall McLuhan

 

Az internetes, nyilvánosságnak szánt napló, a blog vátozatos formákban és tartalmakkal működő műfaja az 1990-es évek elején jelent meg a világhálón. Az első blogokat a szociálisan érzékeny amerikai kvékerek (Quakers) által 1864-ben alapított, liberális szellemiségű philadelphiai (Pennsylvánia állam) Swarthmore College diákjai, Justin Hall és Jerry Pournelle készítették. A „blog” szó a Jorn Barger által 1997. december 17-én közzétett „weblog” (webnapló) kifejezésből alakult ki, először a PyraLabs Evan Williams-e használta 1999 nyarán. A bloggolás az 1990-es évek végén kezdett igazán népszerűvé válni, miután Bruce Ableson 1998 októberében elindította az Open Diary-t (Nyílt Napló), majd alig fél évvel később, 1999 márciusában Brad Fitzpatrick elkezdte a LiveJournal-t (Élő újság/Élő napló). A blogkészítés népszerűsödéséhez természetesen a technológiai fejődés, a speciális, álló- és mozgóképek beillesztését lehetővé tévő blogszerkesztő alkalmazások megjelenése is hozzájárult. Evan Williams és Meg Hourihan (PyraLabs) 1999 augusztusában indította el az azóta blogok millióinak digitális otthont adó  blogger.com-ot, amelyet a Google vásárolt meg óriási összegért 2003 februárjában. Az amerikai politikában 2002 óta játszanak fontos szerepet az internetes naplók. Sokak szerint Barack Obama elnökké választásában döntő szerepet játszottak a bloggerek.

 

Pár éve Magyarországon is beindultak a blogok, némely helyi politikusok is ezzel az új kommunikációs lehetőséggel igyekeznek népszerűsíteni magukat. Ma már szinte valamennyi fontosabb on-line kiadvány működtet blog szekciót, amelyben az illető portálok által felkért személyiségek internetes naplói találhatók, de gyakran bárki elhelyezheti bennük blogját. Senki sem tudja, hogy pontosan hány blog található a világhálón. A speciális blog-böngészők, mint például a Technocrati körülbelül 114-115 millió blogot tartanak számon, de ha az olyan, rövid bejegyzéseket tartalmazó blog-kaptárakat, mint például a Twitter is beszámítjuk, nyilván jóval nagyobb számhoz jutunk.

 

A blogok többsége kommentálási, hozzászólási lehetőséget is biztosít olvasóinak, ami egy új netlény, a kódnév mögé rejtőző „kommentező” megjelenéséhez vezetett. Az arc- és névnélküliség felszabadítja a kommentezőket gátlásaik alól. Sokan közülük mocskolódásra, fenyegetőzésre használják véleményük szabad kifejtésének lehetőségét. A kommenteket tanulmányozva meglehetősen pontos képet nyerhetünk egy-egy ország, szubkultúra, generáció, szakma intelligencia szintjéről, mentális állapotáról, civilizáltságáról. Webnaplójuk integritásának érdekében sok blogger moderálja a kommenteket, eltávolítja oldaláról a neki valamilyen okból nem tetsző hozzászólásokat. Ugyanakkor a szabad véleménynyilvánítás lehetősége segíti a demokratizálódást, civilizálódást, egymás megismerését, a véleménykülönbségek ellenére egymás elfogadását. Az interaktivitás pedig élővé teszi az internetes portálokat.

 

A „fontolva haladó”, már kiforrott megoldásokat alkalmazó, legteljesebb, folyamatosan bővülő és fejlődő magyar kortárs művészeti adatbázis, az artportal.hu 2009 őszén indította el saját blogját. Ezt a hetente frissülő blogot én írom és moderálom. A műfaj kívánalmainak megfelelően személyes jellegű szövegeket írok. Gondolataimat, véleményeimet, velem megesett történeteket, általam látott eseményeket rögzítek, aktualitásokra reagálok. Igyekszem sajátos, egyedi, szabad, kreativitásra, tudatos, fókuszált jelenlétre inspiráló virtuális környezetet létrehozni. Az artportal.hu blogbejegyzéseihez is hozzá lehet szólni, sőt, bátorítom az olvasókat az egyes bejegyzéseimmel kapcsolatos véleményük  kifejtésére. Nem monologizálni szeretnék, hanem beszélgetéseket elindítani egy olyan korban, amelyben – több más, ősi kommunikációs formával együtt – eltűnni látszik a levelezés és a társalgás művészete is. Moderátorként, virtuális házigazdaként, a blog és az Artportal integritásának megőrzése érdekében a magam ízlése, etikája alapján fogom kiszűrni az esetleges, általam nem tolerálható hozzászólásokat. Remélem nem sok önbecsülés-hiányos olvasója lesz blogomnak. Úgy gondolom, hogy azok, akiknek hozzászólását nem tartom alkalmasnak az általam létrehozott „virtuális szalon”-ban történő megjelenésre, szabadon indíthatnak máshol saját blogot, ahol azt írhatnak, amit az ő ízlésük, lelkiismeretük megenged.

Hallottam tegnap este az F. Almási Évával készített interjú egy részletét a Radio Café-ban. Hol hallgathatnám meg a teljes interjút? Csőrike
Ezen a címen hallgatható meg a teljes interjú: http://radiocafe.hu/stream_radiocafe.php
Köszönöm, már hallgatom is. Nagyon tetszik! Csőrike

Hozzászólás

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

^ vissza az oldal tetejére