Baglyas Erika: Az ország földrajzi jellemzése – állóvíz

2010. 11. 24.

Földrengés a makett asztalon, történelmi állatfajták, pirotechnikai rakéta, fabiblia, egyperces néma csönd. Borsos Lőrinc a Viltin Galériában üzembe helyezte arany-fekete humorát. Szegény Magyarország, kár, hogy a népe nem néz kiállítást!


Lőrinc Lilla és Borsos János szerették volna meghívni a parlamenti pártok szóvivőit (Csiba Kata/LMP, Szíjjártó Péter/FIDESZ, Török Zsolt/MSZP, Dúró Dóra/JOBBIK) – a Mozdíthatatlan ország című első, önálló – kiállításuk megnyitójára, de végül mégis úgy döntöttek, hogy egy-egy videó felvételen örökítik meg a szóvivők percnyi hallgatását a székházaikban. Egyedül Szíjjártó Péterrel nem sikerült időpontot egyeztetni, elfoglaltsága miatt az ő csöndje egy vágott snittbe szelídült. A néma honfitársakra lenéz a kiállításlátogató, mert a padlóra helyezett TV képernyőkön keresztül s(z)ótlankodnak velünk.

files/hirkepek/az_orszag_foldrajzi_jellemzese_9.jpg
Borsos Lőrinc: Gyanúsított, olaj és zománcfesték vásznon, 30x30 cm, 2010

Ahogy kihátrálunk a politikai csöndből, balról is, jobbról is szó éri a ház elejét. Az egyik oldalon az Ütős és a Fagyis nehézfiúk tetovált és borotvált teste tolja magát az előtérbe, alig zsebnyi méretű festményeken. A másik oldalon a sikkasztás és bravúros pénzmosás szemfényvesztői idéződnek meg három szimbolikus épületről készült festmény hátterében, a csillagtalan fekete űrben (Magyarország V. sorozat).

 

Egy mozdíthatatlanná és lapozhatatlanná tett, fából készült Könyv a Szent Biblia felirattal itt szembe került a székely, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai Határesetekkel (ikon méretű egymást bekebelező trikolórok) – pedig a kiállítás nagyon magyar. Például a történelmi állatfajtáink egzakt leírása fekete pólók feliratain olvasható, előre vetítve a viselhetőség lehetőségét. Magunkra vehetjük: „Nemes megjelenésű, edzett és igénytelen, kiválóan igázható, de lassan érő rideg fajta. (…)”. A saját szemét egy nyíllal átdöfő Bocskai címerállat látványnak sem utolsó (vidám nép vagyunk), de eme határozott kontextusváltással (a címer eltűnt az oroszlán mögül, a jelkép bekerült a galériába) utalhatna akár arra is, hogy vannak dolgok, amik szúrják, majd’ kiszúrják a szemünket.

files/hirkepek/az_orszag_foldrajzi_jellemzese_5.jpg
Borsos Lőrinc: Mozdíthatatlan ország, Installáció / a Parlament agyagból készült épülete rázóasztalon, 50x100x150 cm, 2010

A Protestánsok gerendája is utal (immár szakrálisan) Krisztus mondatára és az államalapítás ünnepére – Máriának vagy Krisztusnak ajánljuk az országot? – a Szent Koronás öngyújtóval. A fellőhetetlen rakéta aurájában a Sándor Palota reprezentatív tere három festményen három, dimenzióját vesztett halványlila díszlet, amiben a rendszerváltozás óta cserélődő három párt, mint egy tragikomédia díszes társasága, fekete sziluett sorfalként állja a sarat. Közelükben, egy nagy képen ott ragyog teljes aranyfüstborításban a „kis Magyarország”, amint világhírű kortárs magyar képzőművészért kiált. Ennyi aranyfüst nem elég ahhoz, hogy beragyogja a Gyanúsított, a Rendőr, a Magyar ork, a Magyar fehér kakas és a Magyar fehér tyúk mint „hungarikum” eddig még tökéletesen meg nem írt legendáját, ezért továbbra is uralkodik a komor humor, politikai, vallási és kulturális utalásokkal. Így lesz a médiaképek átirataiból a közöny ellen némi gyógyír. Majd a végeken! – mondhatná egy igaz magyar.

 

Valóban, a kiállítás egyik végében (átellenben a politikailag korrekt csönddel) már omladozik a parlament kicsinyített mása. Egy mozgásérzékelő beindítja a hangos gépezetet, a mechanika rázza, rángatja az agyagból készült makettet a Kossuth Lajos tér szomszédságában. Az ál-parlament pedig pusztul. Lassan, mint a magyarság-ideánk, amit rég befedett a nem éppen EU-kompatibilis, kollektív közöny. A Mozdíthatatlan ország rákérdez erre a közönyre és egyúttal cinikus választ is kínál. Borsos Lőrinc oknyomozói történetének végére pont került, valahogy így:

Különös ismertetőjele?

H mint jellem.

files/hirkepek/az_orszag_foldrajzi_jellemzese_1.jpg
Borsos Lőrinc: H mint jellem, fatábla, metál és aranyfüst, 20x30x5 cm, 2010



Viltin Galéria

2010. október 27.2010. december 4.


© Baglyas Erika
Link: Viltin Galéria

files/hirkepek/az_orszag_foldrajzi_jellemzese_4.jpg
Borsos Lőrinc: A rendszerváltás óta hatalomra került háromféle párt a Sándor Palota épületében, olaj, zománcfesték, vászon, 100x150 cm, 2010
files/hirkepek/az_orszag_foldrajzi_jellemzese_7_0.jpg
Borsos Lőrinc: 4 egyperces csend, videoloop, 4 csatorna, 2010