Artportal.hu

A tehetős családból származó Lisette Stern valójában zenei tehetségnek indult, neves tanára, Arnold Schönberg jósolt neki nagy jövőt. Azonban az apja halála (és nem utolsósorban az ébredő antiszemitizmus miatt) 1926-ban anyjával Franciaországba költözött. Bár ott még rövid ideig folytatta énektanulmányait, egy közeli barátnője tanácsára érdeklődése nemsokára a fotózás felé fordult. A barátnőt Klein Rózsinak vagyis Rogi Andrénak hívták, szintén az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte volt, barátjával és egyben későbbi férjével, André Kertésszel együtt érkezett Párizsba. Lisette Model szinte minden nyilatkozatában megismételte azt az alapkésztetést, azt a fényképészi hitvallást, amit Rogi André még 1934-ben mondott neki: „Ne fényképezz le soha semmit, ami nem érdekel”. És bár első sikeres képeit Lisette Model csak a harmincas évek elején készítette, a Rogi Andrétól kapott tanácsot  egészen az 1980-as évek elejéig – a fotóművészet híres amerikai professzoraként – nemzedékeknek adta tovább. Lisette 1937-ben férjhez ment az ugyancsak Párizsban élő, orosz származású konstruktívista festőművészhez, Evsa Modelhez, és ettől kezdve képeit Lisette Model néven jegyezte.

Bár a nizzai Promenade des Anglais-n készített sorozata egész Franciaországban ismertté tette a nevét, a közelgő háborús veszély és az üldözés elől, 1938-ban Amerikába emigrált. Az akkor fénykorát élő New York, pezsgésével, fényeivel és éjszakai életével kiapadhatatlan ihletforrás volt Model számára, így születtek meg olyan híres sorozatai, mint a Reflections, a Sammy’s Bar vagy a New York-i gyalogosok. Bármennyire is csillogott ez a nagyvárosi élet, Lisette Model minden képén az ember maradt a főszereplő: örömével éppen úgy, mint bánatával. Az ember, aki akár a zsúfolt utcák tömegében is magányos. Az 1941–1950 közötti időszakban talán Lisette Model volt a legismertebb fotóművész Amerikában, a Harper’s Bazaar, a PM’s Weekly és az US Camera rendszeresen közölte sorozatait vagy ismert személyiségekről készített portréit. Munkája mellett egyre többet foglalkozott a fiatal fotósnemzedék képzésével is, így érthető, hogy 1951-ben a Columbia Egyetem tanára lett, és sikeres tanári munkáját egészen haláláig, 1983-ig folytatta. Mindeközben a világ különböző részein egymást érték kiállításai, számos könyvet és fotóalbumot adtak ki munkáiról. A ma már szinte kizárólag  a fotóművészettel foglalkozó párizsi Jeu de Paume retrospektív kiállítással emlékezik meg – korabeli mozifilmekkel körítve – a múlt század egyik kiemelkedő művészéről.

Jeu de Paume, Párizs
2010. február 9. – 2010. június 6.