partnereink
Felújítás miatt nyitva - A KogArt konzervatív happeningje
2005. 1. 21.
Az FMK köré csoportosuló művészet éppúgy nem definiálható pontosan, mint a Vajda Lajos Stúdiósok, vagy korábbra tekintve a 20. század legelején alakult MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), az 1930-as ékben a KUT (Képzőművészek Új Társasága) tevékenysége. Átfogó vagy csak tájékoztató katalógus sem készült az FMK-ról, a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon néhány sorban emlékezik meg róla, s az utolsó sorában ez áll: „…jogutóda a Trafó Kortárs Művészetek Háza.”
A Trafóban zajló eseményeket ismerve nehéz elképzelni, hogy a majdani dokumentálást 20-30 év múlva egy arisztokratikus kontextusba helyezett intézményben kezdeményezik majd és a műveket kissé leporolva szalonkiállításon mutatják be majd, mint a hajdani underground megnyilatkozásait. Ez a leporolás talán nem is helyes, mert a művek és a művészek valóban jók, merthogy az FMK egykori „lázadói” ma a művészet élvonalába helyeződtek munkáik által. És éppen ezért elsőrendű reklámfogás az FMK, azok a 80-as évek kiállítás a KOGART házban.
A bemutatót látva – a kihelyezett dokumentációk ellenére – mégsem asszociálunk az eredeti összefüggésekre, a kultúrpolitikai pengeélre, amelyen a művészeknek ebben a hivatalossá tett intézményben táncolniuk kellett. Persze a puha diktatúra éveiben, éppen a 80-as években ez már nem volt ennyire kiélezett. A KISZ ekkor már látszattevékenységet végzett, inkább ugródeszka volt a párt-ranglétra felé, mint politikai tényező. Az FMK azonban mégiscsak művészeti találkozóhely, szellemi műhely, ahol kiállításokat is szerveztek. A KOGART ma azonban nem akar találkozóhely lenni, a szakmát sokszor kizáró PR tevékenységével elriasztja a friss gondolkodású művészeket, művészettörténészeket. A kiállítás anyaga esztétikus „tálalásban”, simulékony harmóniában, csendes eleganciával mutatja be az egykori „fenegyerekek” cseppet sem e szavakkal jellemezhető munkáit. A hírverés azonban parádés, s ha valaki ennek hatására megtekinti a kiállítást és utánanéz, vagy beleolvas az egyetlen erényként említhető dokumentum-gyűjteménybe (ami a látogatók, művészek, szakemberek ajándéka, nem a rendezők kutatása nyomán kerül ki az emeleti helyiségben) talán többet tud meg a továbbra is rejtőzködő FMK-ról.
A bemutatót látva – a kihelyezett dokumentációk ellenére – mégsem asszociálunk az eredeti összefüggésekre, a kultúrpolitikai pengeélre, amelyen a művészeknek ebben a hivatalossá tett intézményben táncolniuk kellett. Persze a puha diktatúra éveiben, éppen a 80-as években ez már nem volt ennyire kiélezett. A KISZ ekkor már látszattevékenységet végzett, inkább ugródeszka volt a párt-ranglétra felé, mint politikai tényező. Az FMK azonban mégiscsak művészeti találkozóhely, szellemi műhely, ahol kiállításokat is szerveztek. A KOGART ma azonban nem akar találkozóhely lenni, a szakmát sokszor kizáró PR tevékenységével elriasztja a friss gondolkodású művészeket, művészettörténészeket. A kiállítás anyaga esztétikus „tálalásban”, simulékony harmóniában, csendes eleganciával mutatja be az egykori „fenegyerekek” cseppet sem e szavakkal jellemezhető munkáit. A hírverés azonban parádés, s ha valaki ennek hatására megtekinti a kiállítást és utánanéz, vagy beleolvas az egyetlen erényként említhető dokumentum-gyűjteménybe (ami a látogatók, művészek, szakemberek ajándéka, nem a rendezők kutatása nyomán kerül ki az emeleti helyiségben) talán többet tud meg a továbbra is rejtőzködő FMK-ról.
Muladi Brigitta
