Három sztár a debreceni hajléktalanokért a Modemnél

2010. 7. 7.
Nem akármilyen kísérőprogramja lesz a MODEM előtti Baltazár Dezső téren a Házon kívül című köztéri szoborkiállítás mai megnyitójának! Három fantasztikus szaxofonos zenél csütörtökön délután negyed hattól a téren. Az egyik sarkon a népszerű St. Martin várja a közönséget, egy másikon a képzőművész Wahorn András, az egykori Bizottság zenekar alapító tagja, egy harmadikon Csepregi Gyula, a hazai jazz legendás zenésze, „Magyarország vezető szaxofonosa”.

A koncertek természetesen ingyenesek, mint ahogy a fél hétkor kezdődő színházi előadás is, amely a MODEM belső kertjében lesz (A király elhúnyál – az AHA Hajléktalan Színpad előadása).

Debrecen, 2010. július 7.

Fazakas Réka
Link: Modem