Karolina Koza: Az utolsó udvari festő visszatérése – László Fülöp Londonban I.

2010. 8. 27.

A londoni National Portrait Gallery gazdag kollekciója több mint 160 000 portrét tartalmaz. Bár a múzeum impozáns épületében található mintegy ötven teremben ezek közül egyszerre megközelítőleg csak 1500-at lehet kiállítani. Az időrendben bemutatott állandó kollekciót ezért rendszeresen egy-egy időszaki kiállítás töri meg. A mozaikpadlós, galériás 33-as termet jelenleg teljes egészében az Angliában hosszú időre elfeledett Philip de László – azaz László Fülöp – munkáinak szentelték. 


files/hirkepek/László Fölöp4.jpg
Philip de László: Önarckép, 1888, magángyűjtemény | Photographed by Roy Fox Fine Art Photography © de Laszlo Foundation
Laub Fülöp Elek Budapesten született 1869-ben. A család 1891-ben változtatta nevét Lászlóra. László Fülöp a budapesti Mintarajziskolában tanult, közben fényképészsegédként dolgozott, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak a mesterei. Később a müncheni Képzőművészeti Akadémiára járt Liezen-Mayer osztályába, majd Párizsban, az Académie Julianen folytatta tanulmányait. 1900-ban vette feleségül Lucy Guinnesst, a tehetős és előkelő kapcsolatokkal rendelkező ír sörgyáros leányát, akivel 1892-ben ismerkedtek meg Münchenben, ám akit szülei huzamos ideig eltiltottak a festővel való találkozástól. 1901-ig éltek Budapesten, ekkor Bécsbe költöztek, majd 1907-ben Londonban telepedtek le.

László Fülöp ekkorra már ismert festő volt. Az első jelentős megbízást 1894-ben nyerte el, amikor a bolgár király portréjának elkészítését bízták rá. A kép akkora tetszést aratott, hogy a család többi tagja is modellt ült neki. Innen aztán szabad volt a pálya: Ferenc József egyenruhás képén a kor divatja szerint a szabadban ábrázolja a császárt kedvenc kutyájával és lovával. 1900 folyamán a német császári család több tagja következett, majd Rómába hívták, hogy megfesse XIII. Leó pápa portréját (ezt a festményt a Magyar Nemzeti Galéria őrzi).

Ekkorra már több nagy sikerű kiállítást tudott maga mögött, úgyhogy londoni pályafutását is egy ötven művet bemutató tárlattal indította. Bár a kritikusok véleménye megoszlott a munkákat illetően, „a rossz reklám is jó reklám” alapon ez a kiállítás a figyelem középpontjába állította és hozzájárult művészi reputációjának megalapozásához.
files/hirkepek/László Fölöp6.jpg
Philip de László: Lucy de László, a művész felesége, 1919, magángyűjtemény | Photograph by Roy Fox Fine Art Photography © de Laszlo Foundation

A házaspár egyébként is jó időzítéssel érkezett Angliába. John Singer Sargent, a korabeli arisztokrácia kedvenc festője – akinek kiállítása véletlenül szintén éppen most látható a Royal Academy szervezésében Sargent és a tenger címmel – abban az évben jelentette ki, hogy felhagy a portréfestéssel. Ennek a szerencsés egybeesésnek (meg a rossz nyelvek szerint a feleség kapcsolatainak) köszönhetően az előkelő társaság megnyitotta kapuit László Fülöp előtt.

John Sargent állítólag azt mondta: „Akárhányszor megfestek egy portrét, elveszítek egy barátot”. Nem így László Fülöp, akinek akadémikus stílusban készült, idealizáló portréi hamarosan világszerte divatba jöttek az elit körökben: arisztokraták és mágnások, a politika, művészet és tudomány prominens képviselői lettek a megbízói és modelljei. Az elkövetkező harminc évben záporoztak rá nem csupán a megbízások, hanem a kitüntetések is, olyannyira, hogy az utókor az „Utolsó udvari festő” nevet ragasztotta rá. 1912-ben Ferenc József nemesi rangot adományozott neki és nevét „László de Lombos”-ra változtatta. Később aztán a család „visszarövidítette” ezt a nevet „de László”-ra.

A nemzetközi hírnév, az elit társaság elismerése és a közel száz kitüntetés ellenére a kortárs kritika hízelgőnek és – részben gyorsasága és termékenysége miatt – felületesnek titulálta. A kritikusok véleménye ellenére a szakmai elismerések nem maradtak el. Az 1900-as párizsi Világkiállításon Magyarország 250 festményt, szobrot és grafikát mutatott be, köztük László Fülöp XIII. Leó pápát megörökítő portréját, amely aranyérmet nyert. Az 1905-ös Velencei Biennálén László a nemzetközi zsűriben kapott helyet a szintén festő John Lavery, a sokoldalú Vittorio Pica és a folyóirat-szerkesztő Ugo Ojetti társaságában. (Abban az évben szerezte meg az első magyar velencei aranyérmet Ferenczy Károly Festő és modell című képe, amelyet a következő évtizedben számos egyéb elismerés követett).
files/hirkepek/László Fölöp5.jpg
Philip de László: Lucy de László, a művész felesége, 1902 | Hugh Lane Municipal Gallery of Art Photograph by Roy Fox Fine Art Photography © de Laszlo Foundation

A legújabb kutatások szerint László Fülöp közel 5000 portrét készített. Lefestette az Egyesült Államok legalább három elnökét (életrajzírója, Duff Hart-Davis szerint hármat, Sandra de László szerint négyet), a japán Togo admirálist és több, mint ezer hírességet világszerte.

Habár portréfestőként rendkívül sikeres pályát futott be, a második világháború végére a világ szinte teljesen elfeledte. Magyarországon kívül mára szinte teljesen ismeretlen. A művészettörténeti megítélés szerint: „Annak a művésztípusnak a képviselője, akit nem a valódi művészet érdekelt, hanem a modellt ülő hírességek. Élete folyamán érdemein felül dicsőítették, aztán elit modelljeivel egyetemben kiment divatból”.

Paul Moorhouse, a National Portrait Gallery 20. század-szakértője szerint ez a minősítés megérett az újraértékelésre. „Sokkal kifinomultabb és összetettebb festő volt, mint gondolnánk. Hihetetlenül jó volt abban, amit csinált.” – nyilatkozza. A National Portrait Gallery Philip de László kiállítása a zömmel magánkézben lévő, és így egyébként is ritkán látható képek közül olyanokat is bemutat, amelyeket a festő a családjáról készített. 1917 és 1918 között, az első világháború idején – mint idegen állampolgárt – László Fülöpöt egy évre internálták és eltiltották a festéstől. Ezután pártfogói közbenjárására hazatérhetett, ám házi őrizetben töltött néhány hónapot. Mivel ekkor sem vállalhatott megbízásokat, a családtagjait festette.
files/hirkepek/László Fölöp3.jpg
Philip de László: Philip de László felesége (Lucy Guinness), 1918 | Roy Fox Fine Art Photography © de Laszlo Foundation

Feleségét, Lucy-t egy portré a tükör előtt ülve ábrázolja. Rembrandt és főleg Velázquez hatását mutatja a festmény, Lucy nagy tollas kalapban, korall nyakláncát babrálva kedvesen mosolyog vissza a tükörből. Fehér galléros ruhája üde kifejezést kölcsönöz az arcának. Furcsa, hogy a szokásos angolos aláírás mellé (PH de László) csaknem magyarosan, azaz kisbetűvel írta a dátumot, így: augustus – holott az angol helyesírás szerint a hónapok nevét nagy kezdőbetűvel írjuk.

Lucy öt gyermeket szült a festőnek, közülük kettőt láthatunk a festményeken. Istvánt (Stephent) szintén Velázquez munkáira emlékeztetően 17. századi fekete bársonyöltözetben, karddal, selyemkalappal a fején ábrázolja.
files/hirkepek/László Fölöp1.jpg
Philip de László: John de László, a művész fiatalabb fia, 1918, magán gyűjtemény | Photograph by Roy Fox Fine Art Photograph © de Laszlo Foundation

Jánost, a kisebbik fiút 16-szor festette le a házi őrizet ideje alatt. Ezek közül itt két képet láthatunk. Egyiken egy kerek akváriummal ábrázolja a hatéves kisfiút. A másik valójában nem is arckép, látható a környező enteriőr; az ablakon beáramló fényt egy nagy falitükör duplázza meg. A fiúcska szinte lóg a széken, unottan hasal az asztalra, előtte a mama már ismert korall nyaklánca. László kedvenc tárgyai, családi ereklyéi is szerepelnek ezeken a képeken: egy 16. századi spanyol Madonna, vagy a japán szobrocska, amit Lucy 1908-ban kapott Eleanor Roosevelttől, akkor, amikor László az elnök portréját festette a Fehér Házban.

National Portrait Gallery, London
2010. március 27 – 2010. szeptember 5.


A kiállításkritika második része holnap olvasható az Artportálon


© Karolina Koza

A stockholmi királyi palota

A stockholmi királyi palota Bernadotte galériája falán függõ V. Gusztáv király portrét a felírat szerint "Laszlo" festette. Semmi keresztnév, csak Laszlo. Több mint valószínû, hogy LÁSZLÓ, Fülöp Elek "követte el" :-) (V. Gusztáv király 1907-ben került trónra, 1950-ben hunyt el.) Üdvözlettel Skandikamera http://skandikamera.blog.hu

A stockholmi királyi palota

A stockholmi királyi palota Bernadotte galériája falán függõ V. Gusztáv király portrét a felírat szerint "Laszlo" festette. Semmi keresztnév, csak Laszlo. Több mint valószínû, hogy LÁSZLÓ, Fülöp Elek "követte el" :-) (V. Gusztáv király 1907-ben került trónra, 1950-ben hunyt el.) Üdvözlettel Skandikamera http://skandikamera.blog.hu

It will Coach Online Factory

It will Coach Online Factory Store follow best Burberry Scarfs sustainable standards aimed Burberry Scarf Outlet at reducing energy Online Coach Outlet consumption to be Burberry Outlet Scarves environmentally friendly and reducing Cheap Louis Vuitton operational costs Burberry Outlet Scarves. Sustainability will be Burberry Scarfs achieved by reducing Chanel Outlet Store Online power demand in Burberry the off-peak periods Chanel Bags Outlet Online.For optimal road Coach Shop Online safety, the new Burberry Scarf Outlet road will feature Chanel Outlet Online six lay-bys,Burberry Outlet Scarf three in each coach.com direction of the Coach Outlet Store Online Purses main road at 20km Coach Factory Outlet Online Store intervals. The Chanel Handbags road shoulders will Coach Factory Outlet Store be three metres wide Coach Online Store.The 20-metre-wide Coach Outlets Online median is Chanel Online Outlet designed for a My Coach Outlet staged upgrade Coach Online Store and future expansion Burberry through the addition Coach Factory Sale of two lanes Coach Factory Outlet Online Store in each direction Chanel Outlet Store, if needed. The lay-bys are Coach Store Online designed for Coach Factory Outlet Store Online emergency use Burberry Bag by light vehicles and Coach Online Outlet Store heavy trucks Coach Handbag Outlet Sale and they will also Burberry Outlet Scarf serve as patrol point Coach Bags On Sale for police, ambulance,Coach Store Online Outlet and emergency vehicles Coach Purses On Sale.In addition, the road Chanel Bags will have five Coach Outlet Website points allowing Coach Outlet Purses for U-turns for Coach Store Outlet emergency by official Coach Factory Handbag Outlet Store vehicles.Adding to road Coach Outlets Online safety will Chanel Outlet be a rainwater drainage Coach Factory Outlet Store Online system. It will be fenced up on Coach Outlet Store Online 2012 either side to prevent crossing by Cheap Louis Vuitton Bags camels.Guard rails in each direction along the median will Coach Store Online prevent median crossings and Coach Purses For Cheap contain vehicles to the carriageways.