Artportal.hu

Laub Fülöp Elek Budapesten született 1869-ben. A család 1891-ben változtatta nevét Lászlóra. László Fülöp a budapesti Mintarajziskolában tanult, közben fényképészsegédként dolgozott, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak a mesterei. Később a müncheni Képzőművészeti Akadémiára járt Liezen-Mayer osztályába, majd Párizsban, az Académie Julianen folytatta tanulmányait. 1900-ban vette feleségül Lucy Guinnesst, a tehetős és előkelő kapcsolatokkal rendelkező ír sörgyáros leányát, akivel 1892-ben ismerkedtek meg Münchenben, ám akit szülei huzamos ideig eltiltottak a festővel való találkozástól. 1901-ig éltek Budapesten, ekkor Bécsbe költöztek, majd 1907-ben Londonban telepedtek le.

László Fülöp ekkorra már ismert festő volt. Az első jelentős megbízást 1894-ben nyerte el, amikor a bolgár király portréjának elkészítését bízták rá. A kép akkora tetszést aratott, hogy a család többi tagja is modellt ült neki. Innen aztán szabad volt a pálya: Ferenc József egyenruhás képén a kor divatja szerint a szabadban ábrázolja a császárt kedvenc kutyájával és lovával. 1900 folyamán a német császári család több tagja következett, majd Rómába hívták, hogy megfesse XIII. Leó pápa portréját (ezt a festményt a Magyar Nemzeti Galéria őrzi).

Ekkorra már több nagy sikerű kiállítást tudott maga mögött, úgyhogy londoni pályafutását is egy ötven művet bemutató tárlattal indította. Bár a kritikusok véleménye megoszlott a munkákat illetően, „a rossz reklám is jó reklám” alapon ez a kiállítás a figyelem középpontjába állította és hozzájárult művészi reputációjának megalapozásához.
A házaspár egyébként is jó időzítéssel érkezett Angliába. John Singer Sargent, a korabeli arisztokrácia kedvenc festője – akinek kiállítása véletlenül szintén éppen most látható a Royal Academy szervezésében Sargent és a tenger címmel – abban az évben jelentette ki, hogy felhagy a portréfestéssel. Ennek a szerencsés egybeesésnek (meg a rossz nyelvek szerint a feleség kapcsolatainak) köszönhetően az előkelő társaság megnyitotta kapuit László Fülöp előtt.

John Sargent állítólag azt mondta: „Akárhányszor megfestek egy portrét, elveszítek egy barátot”. Nem így László Fülöp, akinek akadémikus stílusban készült, idealizáló portréi hamarosan világszerte divatba jöttek az elit körökben: arisztokraták és mágnások, a politika, művészet és tudomány prominens képviselői lettek a megbízói és modelljei. Az elkövetkező harminc évben záporoztak rá nem csupán a megbízások, hanem a kitüntetések is, olyannyira, hogy az utókor az „Utolsó udvari festő” nevet ragasztotta rá. 1912-ben Ferenc József nemesi rangot adományozott neki és nevét „László de Lombos”-ra változtatta. Később aztán a család „visszarövidítette” ezt a nevet „de László”-ra.

A nemzetközi hírnév, az elit társaság elismerése és a közel száz kitüntetés ellenére a kortárs kritika hízelgőnek és – részben gyorsasága és termékenysége miatt – felületesnek titulálta. A kritikusok véleménye ellenére a szakmai elismerések nem maradtak el. Az 1900-as párizsi Világkiállításon Magyarország 250 festményt, szobrot és grafikát mutatott be, köztük László Fülöp XIII. Leó pápát megörökítő portréját, amely aranyérmet nyert. Az 1905-ös Velencei Biennálén László a nemzetközi zsűriben kapott helyet a szintén festő John Lavery, a sokoldalú Vittorio Pica és a folyóirat-szerkesztő Ugo Ojetti társaságában. (Abban az évben szerezte meg az első magyar velencei aranyérmet Ferenczy Károly Festő és modell című képe, amelyet a következő évtizedben számos egyéb elismerés követett).
A legújabb kutatások szerint László Fülöp közel 5000 portrét készített. Lefestette az Egyesült Államok legalább három elnökét (életrajzírója, Duff Hart-Davis szerint hármat, Sandra de László szerint négyet), a japán Togo admirálist és több, mint ezer hírességet világszerte.

Habár portréfestőként rendkívül sikeres pályát futott be, a második világháború végére a világ szinte teljesen elfeledte. Magyarországon kívül mára szinte teljesen ismeretlen. A művészettörténeti megítélés szerint: „Annak a művésztípusnak a képviselője, akit nem a valódi művészet érdekelt, hanem a modellt ülő hírességek. Élete folyamán érdemein felül dicsőítették, aztán elit modelljeivel egyetemben kiment divatból”.

Paul Moorhouse, a National Portrait Gallery 20. század-szakértője szerint ez a minősítés megérett az újraértékelésre. „Sokkal kifinomultabb és összetettebb festő volt, mint gondolnánk. Hihetetlenül jó volt abban, amit csinált.” – nyilatkozza. A National Portrait Gallery Philip de László kiállítása a zömmel magánkézben lévő, és így egyébként is ritkán látható képek közül olyanokat is bemutat, amelyeket a festő a családjáról készített. 1917 és 1918 között, az első világháború idején – mint idegen állampolgárt – László Fülöpöt egy évre internálták és eltiltották a festéstől. Ezután pártfogói közbenjárására hazatérhetett, ám házi őrizetben töltött néhány hónapot. Mivel ekkor sem vállalhatott megbízásokat, a családtagjait festette.
Feleségét, Lucy-t egy portré a tükör előtt ülve ábrázolja. Rembrandt és főleg Velázquez hatását mutatja a festmény, Lucy nagy tollas kalapban, korall nyakláncát babrálva kedvesen mosolyog vissza a tükörből. Fehér galléros ruhája üde kifejezést kölcsönöz az arcának. Furcsa, hogy a szokásos angolos aláírás mellé (PH de László) csaknem magyarosan, azaz kisbetűvel írta a dátumot, így: augustus – holott az angol helyesírás szerint a hónapok nevét nagy kezdőbetűvel írjuk.

Lucy öt gyermeket szült a festőnek, közülük kettőt láthatunk a festményeken. Istvánt (Stephent) szintén Velázquez munkáira emlékeztetően 17. századi fekete bársonyöltözetben, karddal, selyemkalappal a fején ábrázolja.
Jánost, a kisebbik fiút 16-szor festette le a házi őrizet ideje alatt. Ezek közül itt két képet láthatunk. Egyiken egy kerek akváriummal ábrázolja a hatéves kisfiút. A másik valójában nem is arckép, látható a környező enteriőr; az ablakon beáramló fényt egy nagy falitükör duplázza meg. A fiúcska szinte lóg a széken, unottan hasal az asztalra, előtte a mama már ismert korall nyaklánca. László kedvenc tárgyai, családi ereklyéi is szerepelnek ezeken a képeken: egy 16. századi spanyol Madonna, vagy a japán szobrocska, amit Lucy 1908-ban kapott Eleanor Roosevelttől, akkor, amikor László az elnök portréját festette a Fehér Házban.

National Portrait Gallery, London
2010. március 27 – 2010. szeptember 5.

A kiállításkritika második része holnap olvasható az Artportálon