Kiállítások Kapolcson

2011. 7. 20.

Pénteken kezdődik Kapolcson és környékén a Művészetek Völgye. A házi lekvár és a pajtakoncert mellett képzőművészeti csemegékre is lehet számítani. Fa-workshop, fluxus, lakókocsi, Somogyi Győző, Gellér B. István stb.


Időpont: 2011. június 22 – július 32.
Helyszín: Kapolcs, Taliándörögd, Vigándpetend

Három kiemelt program:

Hello Wood 2011

A Hello Wood ez évben július 6. és 13. között a kapolcsi Művészetek Völgye programsorozat előtt két héttel, a Kapolcs és Vigántpetend közötti, festői szépségű Csórompusztán került megrendezésre.
A különálló csapatok idén is nagyot alkottak, minden elkészült, hogy a kapolcsi nyitónapon teljes pompájukban csodálhassuk meg az elkészült installációkat! A „Csiga” mint monumentális, ikonikus alkotás a workshop védjegyévé vált a hét alatt, a nyitó napon a résztvevők ünnepélyes keretek között szemtanúi lehetnek, ahogy emberi erő segítségével az installáció megmozdul és átkerül új helyére. Július 22-én 16 órakor, a kapolcsi fesztivál hivatalos megnyitója előtt a nagyközönség számára is megtekinthető lesz az összes, a Hello Wood ideje alatt készült munka.

files/hirkepek/kapolcs1.jpg
Fa csiga | MOME line

Artpool Kapolcson

Az Artpool legújabb projektje, a „fluxus (sport) esetek” című multimédia installáció, július 22-31. között minden nap, délután hattól nyolcig tekinthető meg Kapolcson a Galántai ház kiállítóterében (Kossuth utca 55.)

files/hirkepek/kapolcs2.jpg
Artpool Kapolcson

ETNOMOBIL 2.0

A Néprajzi Múzeum új, lakókocsiban megrendezett utazó időszaki kiállítása. A kiállítás a mozgás és a kultúra kapcsolatát mutatja meg mai tárgyak és történetek mozaikos elrendezésével, a látogatók bevonásával. Az EtnoMobil 2.0 című alternatív múzeumi kiállítási kezdeményezés több szempontból is izgalmas: hiszen nem egy múzeum vesz részt benne, hanem tizenhét! Múzeumok csinálják, mégsem a múltról szól, hanem arról a világról, amiben élünk. Széles intézményi keret, szerteágazó téma (mozgás és kultúra), a megvalósításra mégis összesen 10 négyzetméter jut, egy erre a célra átalakított lakókocsiban, ami július 20. és október 15. között rója az utakat egy muzeológus és egy múzeumpedagógus közreműködésével. Részletekből összeillesztett világ, amit a látogatók írnak tovább saját tárgyaikkal és történeteikkel. Olyan, mint egy mozaik, vagy kirakós játék. A témák közül néhány kedvcsinálónak: utazás és mobilitás, menekülés, üzleti utazás, tanulás célú „felfedezés”, diaszpórák utazásai, kamaszok mobil tárgyai, turizmus, rendszeres munkába járás, tájékozódás, mozgáskorlátozottság és mobilitás, zöld út, utazás és modellezés, utazás és higiénia.

Az EtnoMobil 2.0 különleges műtárgyait és a mozgás különféle eseteit szemléletes és interaktív játékokkal teszi a közönség számára élvezetessé. Az egyes megállókban a folyamatos Interaktivity során bárki részt vehet a műtárgyrejtvényben, alternatív tárlatvezetővé válhat, készíthet bérletet, mozgási naplót, körpanorámát, vagy éppen saját mobil tárgyának dokumentálásával is bekapcsolódhat a múzeumi mozgásba. Kapolcsi megálló: Művészetek Völgye Fesztivál, Kapolcs (Kastély), 2011. július 22-31.
files/hirkepek/kapolcs3.jpg
Lego lakókocsi a Néprajzi Múzeumból


Az összes megrendezésre kerülő kiállítás:

CSÓRÓMPUSZTA (Kapolcs és Vigántpetend között)

A HelloWood Fesztivál fainstallációi
15 nemzetközi egyetem – 100 hallgató – 15 kilométernyi fenyőléc (www.hellowood.eu)

KAPOLCS

MALOM SZIGET
A Vonuló Facsiga – a HelloWood Fesztivál fainstallációja

FALU HÍD
A 2001-ben rekonstruált hídon Szurdi Éva keramikus hídszobrai láthatók.

CSIGAHÁZ
Guruló Emlékmű-projekt – Emlékezz! Tekerj a békés együttélésért!

FALUMALOM-MOLNÁRHÁZ – KASTÉLY
Kerékkötők –  Önbefordulós kiállítások és programok a Néprajzi Múzeum rendezésében

KASTÉLY – PADLÁS
Keresztutak a Művészetek Völgyében – Ladányi András fotókiállítása

KOVÁCSMŰHELY MÚZEUM
XVIII. századi lakóház és kovácsműhely

CSIGAHÁZ
A Paloznaki Képíró Műhely, Boda Balázs és Oláh Kati kiállítása

ALSÓISKOLA
Kapolcsi Iskolai Emlékhely

TŰZOLTÓSZERTÁR
Hatvany Csaba iparművész installációi

FALU HÁZ
Szabó Csaba helytörténeti kutatásai

FALU HÁZ UDVARA
Ez itt Kapolcs közepe! Gellér B. István szobrászművész alkotása

KÁVÉHÁZ
Szurdi Éva keramikus – Posztumusz Ybl-díjasok életműve
2010. július 23. 16.00 Beszélgetés a Posztumusz Ybl-díjról – Eleőd Ákos vendége Winkler Barnabás építész

EVANGÉLIKUS TEMPLOM
Angyalok és Szentek – Bobály Kata iparművész nemez angyali

KATOLIKUS TEMPLOM
Hankóné Vincze Klára ikonjai

FŐTÉRI BUSZMEGÁLLÓ
21. és 11. – Debreczeny Zoltán festőművész kiállítása

KOSSUTH U. 27.
Ősök jelene – Artchaika Ősművészet Egyesület

SÁNDOR-UDVAR (Kossuth u. 43.)
A Kiskunfélágyházi Képző- és Iparművészek Közhasznú Egyesületének kiállítása

KOSSUTH U. 45.
Ez nem az, ez nemez! – Bobály Kata iparművész

PETŐFI U. 7.
Manóműhely Udvara

PETŐFI U. 19.
Szőke Péter Jakab festőművész

TALIÁNDÖRÖGD

TELEHÁZ
Magyar Hadiviselet – Somogyi Győző könyvillusztrációi
Dedikálással egybekötött könyvbemutató 2011. július 22-én 18 órakor

ÚJ ISKOLA (Kiss János u. 16.)
Az Ördögkatlan Fesztivál falvai – Garamvári Gábor fotókiállítása
A Szín-Vonal Képzőművészeti Iskola kiállítása
X. Miénk Itt A Tér – Szabadtéri szoborkiállítás
Terra Múzeum, Kikinda (www.mienkittater.hu)

ŐSÖK HÁZA – CSEND HÁZA – PLÉBÁNIA
Dörögd 800 éve / A Rádió aranykora / Volt egyszer egy brigád… / A helybéli zsidótemetők helyreállításának dokumentumai / Téglák, kövek, lószerszámok, szecskavágók...

LŐKE KÚRIA (Kossuth u. 8.)
A Képírás Művészeti Alapítvány és a Képírás (www.kepiras.com) internetes folyóirat udvara

KATOLIKUS TEMPLOM
Markos Júlia csuhészobrai

REFORMÁTUS TEMPLOM
Demjén Anna fotós és Dull Krisztina bölcsész, amatőr fotós kiállítása

SAROLT-UDVAR PAJTÁJA (Petőfi S. u. 43.)
A Játék-Céh, avagy az örök játékosok kiállítása
Babos Anita Fecnik című kiállítása

VIGÁNDPETEND

EVANGÉLIKUS HARANGLÁB
(Petőfi u. 4. – XVIII. sz.)

ÖREG ISKOLA
Házökó kiállítás és Öko-Pack

KOSSUTH L. U. 50. (volt Vajai-ház)
A Magyar Hagyományok SzeR–Tára


© Artportál