Kép, fénykép, mozgókép. Miről mesél a kép? Mit közvetítenek a vizuális jelekkel ellátott felületek? Tanácstalanok vagyunk a múlt és védtelenek a jelenkor vizuális üzeneteivel szemben? Csak dadogunk a képek nyelvén, ahelyett, hogy üzeneteink pontosítására használnánk őket?
Akik ezekre a kérdésekre válaszokat akarnak találni, vegyenek részt a Kolta Szabadegyetem előadásain, gyakorlati foglalkozásain és tanulják, sajátítsák el a vizuális kultúra nyelvét!
Februártól minden második szerdán jeles szakemberekkel beszélgethetnek arról, amit tudniuk kellene a képről, amiről iskolai tanulmányaik során nem hallhatnak.
A sorozat célközönsége a bölcsészet- és humántudományok hallgatói, de mellettük minden érdeklődőt szívesen látunk az előadáson és az azt követő kötetlen beszélgetésen.
A Kolta Szabadegyetem egy lehetőség, hogy a hallgatók az egyetemi elméleti képzésen túl testközelből találkozzanak alkotói folyamatokkal, a kész művekkel, és főként, hogy az élményszerűségen túl egyfajta elméleti megoldókulcsra is szert tegyenek, amely mindig segítségükre lesz, ha kép vagy képkompozíció elemzésére, megértésére, továbbgondolására vállalkoznak.
A Kolta Szabadegyetem első szemeszterének programjai:
2010. február 10. 18 óra
Vizuális ABC – a képírás, képolvasás tanulhatósága I.
Kincses Károly fotómuzeológus előadása
2010. február 24. 18 óra
Vizuális ABC – a képírás, képolvasás tanulhatósága II.
Kincses Károly fotómuzeológus előadása
2010. március 10. 18 óra
Képek kódolása és üzenetük megfejtése I.
(A koronázási palást kiegészítése, ábrázolási rendszere)
Kéri Ádám festőművész előadása
2010. március 24. 18 óra
Képek kódolása és üzenetük megfejtése II.
Kéri Ádám festőművész előadása
2010. április 7. 18 óra
Fény és árnyék – az új magyar avantgárd az 1970-es években
Haris László fotóművész előadása
2010. április 21. 18 óra
Az adaptáció
Bereményi Géza író, rendező előadása
2010. május 5. 18 óra
Változások – Erdély és Moldva a fényképek tükrében
(Korniss Péter fotóművész előadása)
Cím:
Háló Közösségi Központ – Kolta Galéria
1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8. (Kossuth Lajos u. 1.) III. lépcsőház, II. emelet
Bővebb információ: