Artportal.hu

A kávézó nyitása, annak nyilvános próbaüzeme, a galéria itteni első kiállításának elhalasztása, az építési törmeléken át már megközelíthető galéria, a galéria megnyitása, a kávézó hivatalos megnyitása, és így tovább, csak néhány bennfentes számára követhetően – némi zűrzavarra utal a ház körül.

Az összhang hiányát tovább erősítheti – a szemfüles kötekedők számára – az utcafronton elhelyezett feliratok összevisszasága, vagy a Moha Kávéház és Kultúrtér honlapján a smiley-kkal megszórt, együgyű szövegek arról, hogy mi ez a hely, és végül is ki költözött be kihez; de mindezzel most nem törődve, bátran esünk be a második kiállítás megnyitójára (a 21 évig épülő El Escorial-i kolostor témájában) a Bartók Béla úton.

Minden kezdet nehéz.

A lépcső tetején meleg van. Valahogy mindenki olyan erőszakos itt; alighogy Nemes Z. Márió elfogódott hangon az utolsó mondatot mondja a felfejtésről, türelmetlenül mozdulnak, egy retikül az oldalamba fúródik, körmenet indul, majdnem rám lépnek.A képeket kisebb közelharcok árán végigjárva nem csodálom ezt a vehemenciát. Miközben II. Fülöp szigorú pillantása figyelmeztet bennünket, és Dániel András szelíden tűr, a kicsi fekete, szürke és arany felületek mágnesként vonzzák a tekintetet. Egy idegen, elzárt világ titkos élete sejlik fel, csupa kérdés és gyötrő kétely. De a kérdőjelek helyén a figuratív elemeket részben kitakaró szövegbuborékokban (festve vagy rétegelve – egy helyen valaki a fejét forgatva próbál belátni mögé) szikár rácsmotívum áll – magába zárkózó kérdés és felelet egyben, monoton katekizmus. Bele lehet merülni a részletekbe, vagy meg lehet próbálni részvétlenül távol maradni, és angyalokra bízni a különös képlet feloldását. A király missziója és a számára kreált sötét embléma azonban könnyen felzaklat, a kommunikálni hasztalan próbáló néma táj és kolostorpalota üzenete hat: a száj kiszárad.
Nem találom a bort. Kiderül, hogy a békésebbek, akik a fojtó pára elől a feljárat körüli fotelekbe menekültek, és ott tanyáznak, takarják előlem – valamint hogy valójában pezsgő, kétdecis műanyagpoharakban.

Érezhető egy kis lakásavató hangulat, hozhattunk volna teasüteményt. Ahogy gyűlnek a használt papírpohár-halmok a sarkokban, odalent a Moha számára történelmi este van kibontakozóban, úgyhogy a szétszéledt társaság nyomába eredünk, és meg is találjuk a nagy részét az alsó szinten, ahol a klíma egész elviselhető, bár kissé steril.

A személyzet profi, és valószínűsíthetően ma először végre elemében érzi magát, az ürességtől kongó napközbeni állapotok helyett ezúttal folyamatos a készenlét, de engedékenyek is velünk: lehet asztalt összetolni és székeket átrendezni. Egyedül a dohányzás tilos (más rendbontást nem is nézek ki a közönségből), így páran a bejárat előtt toporognak a hidegben. Ez a szigor előny nappal a környékbeli anyukák számára, és jó próba a dohányzás-ellenes törvény bevezetéséig: kellemes meglepetés otthon a füstszagtól mentes haj és ruházat.
A másnapi kávé vizuális kísértés tejhab-mintázatokkal és hibátlan kiszolgálással, érezzük, hogy szeretnek minket, és fokozatosan érzi ezt a napközben lassacskán beszivárgó vendégkör is. Nincs itt semmi inkvizíció.

A „kávéház és kultúrtér” megnevezés azonban a már említett vállalhatatlan honlapot és az erősen kompromisszumos bútorválasztást, valamint a különféle egységek (galéria, félkész vetítőterem) közti viszonyt elnézve egyelőre talán túl hangzatos – vagy csak nem felel meg a hasonló intézmények archetípusának. Valamifajta kivehetetlen célú törekvés, és a törekvések egymás mellett elbeszélése azonban látszik, például abból, hogy feLugossy László rovarháló-alkotásai kapnak helyet a falakon, ám ha az egyik a józan nappali fényben lepottyan egy rosszul tartó szög miatt, nem rakják azonnal vissza.

Van itt gyereksarok, a jövőbe vetett bizalommal épített növényfal, üres tárlók szintén jövőbeni apróbb csecsebecsék számára, változatos reggelik lehetősége. Valamint műtárgyak forró csokik mellé, csak ebben a lenti térben jó kérdés, ki kéri őket. Vagy hogy ki kit okol majd, ha a beígért kulturális elképzelések célt tévesztenek? A kezdeti esetlegesség helyett egy összehangoltabb működésre várunk, reméljük, a jó helyen.

Godot Galéria
2011. 3. 9. – 2011. 4. 9.