Najmányi László: Beöthy Balázs videó–portréja – VideoBio (16)

 

Beöthy Balázs történelmi, a kultúrát, művészetet nagyra értékelő családban nőtt fel. Anyai ágon rokona a 19. századi, korszakteremtő festőművész, Székely Bertalan, akinek művei szülei lakásának falain függtek. Távoli rokona a Franciaországban világhírűvé lett Beöthy István (Etienne Beothy) szobrászművész, teoretikus is. Saját magától, a kortárs művészetet, és azon keresztül a művészeti hagyományokat tanulmányozva, önnön hibáiból és eredményeiből okulva, valamint művészbarátaitól, a szentendrei neo-szürrealistáktól és a Hejettes Szomlyazók művészcsoporttól (amelynek hét évig tagja volt) tanulta meg mindazt, amit saját művészi világa megteremtése szempontjából fontosnak tartott.


 

Pályája az 1980-as évek végén, a diktatúra utolsó, felpuhult éveiben indult, így már nem kellett tartania a korábbi független művészgenerációkat sújtó megtorlásoktól, tiltásoktól, korlátozásoktól, sőt, a vesztét érző hatalom, önnön fényezésére még támogatta is a független, őt nem közvetlenül támadó, veszélyeztető művészi kezdeményezéseket. Így történhetett meg, hogy a Hejettes Szomlyazókkal közösen rendezett Stúdió Kiállításért 1987-ben nagydíjat, 1988-ban KISZ-díjat kapott. Munkásságát a rendszerváltozás után is elismerték, támogatták. A Szomlyazókkal 1989-ben elnyerte a Soros Alapítvány támogatását, 1990-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díját és a Smohay-díjat, 1991-ben az MNMA kiállítási nívódíját. 1991–93-ban Derkovits-ösztöndíjat kapott, 1992-ben ismét a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díjazta munkásságát, ugyanabban az évben a franciaországi Grenoble Germinátions 7 díját kapta, 1994-ben a Nemzeti Kulturális Alaptól és a Soros Alapítványtól kapott ösztöndíjat, 1997-ben Xerox-díjban, 1999-ben a berlini Künstlerhaus Bethanien támogatásában, 2000-ben a Kulturális és Oktatásügyi Minisztérium Pécsi József-ösztöndíjában részesült.


Rendkívül termékeny, az aktuális trendeket, irányzatokat, a művészeti rendszer működését kiválóan ismerő, pályáját példásan menedzselő alkotó. Megszámlálhatatlan egyéni és csoportos bemutatón vett részt, Magyarországon és külföldön egyaránt. Művei számos köz- és magángyűjteményben, köztük a Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, a Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest, a Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, a Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros és a Xantus János Múzeum, Győr gyűjteményében megtalálhatók.


© Najmányi László