Artportal.hu

El tudok képzelni börtönportrékat is, illetve ahogy trópusi paradicsomokban várják ki az elévülési időt. Az Egyesült Államokban szokás az elnökök képét olajban megfesteni, de szenátorokról, képviselőkről, polgármesterekről ott is csak ritkán készülnek portrék. Andy Warhol volt az utolsó híres művész, aki rendszeresen festett portrékat gazdag kuncsaftjairól, celebritásokról. Magyar művészbarátaim közül egyedül a kifogyhatatlan energiájú drMáriás lát fantáziát a portréfestésben, ahogy azt a róla készült VideoBio is bizonyítja.

A világ egyik legismertebb portréja a Mona Lisa, Leonardo da Vinci munkája. A világ eddig ismert legrégibb portréját körülbelül 27 000 évvel ezelőtt festették, 2006-ban találták meg a franciaországi Angoulême közelében lévő Vilhonneur grottóban. Portrénak olyan festményeket, szobrokat, fényképeket, videó műveket nevezünk, amelyeken a modell arca és arckifejezése dominál, s amelyek a személyiséget, sok esetben az illető hangulatát is megjelenítik. Ezzel a céllal készülnek az Artportal VideoBio sorozatának egyetlen beállításban, mozdulatlan kamerával felvett videó-portréi is. Az antik görögök életteli szobor portrékat készítettek, tudósokról, művészekről, hadvezérekről. A portréfestészet a római korban, Egyiptomban kezdett el virágozni. Ezek az arcképek nem királyokat, uralkodókat, hadvezéreket örökítettek meg, hanem halottakra emlékeztettek a gyászszertartások során. Számos ilyen, a száraz időjárásnak köszönhetően jó állapotban megmaradt, festett portré került elő az egyiptomi Fayum körzetben végzett ásatások révén. A freskókon kívül egyedül ezek a festmények maradtak fenn a római korból. A rómaiak kedvelték a szobor-portrékat is. A megrendelők ragaszkodtak az élethű megjelenítéshez, még akkor is, ha az elkészült mű kifejezetten rondának, gonosznak, vagy ostobának mutatta őket. A római portréművészet a kereszténység hatalomra jutásával, a 4. században kezdett hanyatlani, ahogy a realizmus átadta helyét az idealizált szimbolizmusnak. Az antikvitás idején, Európán kívül Kínában, Japánban, Koreában és az ősi Peru moche kultúrájában volt népszerű a portréfestészet, olyan művek alkotása, amelyek modelljei külön szimbólumok, a képekre írt szövegek nélkül is felismerhetőek voltak.

A hasonlatosságra törekvő arcképfestés Európában a középkor végén, Burgundiában és Franciaországban indult el újra, majd hamarosan divatba jött Itáliában is, ahol a reneszánsz idején vált igazán népszerűvé. Az Il Bronzino néven ismertté vált Agnolo di Cosimo (1503–1572) olasz manierista festő volt. Firenzében élt, becenevét talán sötét bőrszíne, talán képeinek tónusa miatt kapta. Raffaellino del Garbo és Pontormo tanítványa volt. Gyorsan Firenze legkedveltebb portréfestője lett. Modelljeiről, a város elitjéről, köztük a Medici-család tagjairól statikus, elegáns, idealizált képeket festett. Bronzino ’allegorikus portréi’, például az Andrea Doria genovai admirálist Neptunnal társító képe, amelyen a tengerésztisztet meztelenül, mitológiai figuraként ábrázolta, a „hétköznapi” portréinál is izgalmasabbak. Ő festette a Palazzo Vecchio Eleonora di Toledo kápolnájának freskóit, és ő tervezte a palota textil faliképeit is. Festményeit sokan másolták, munkássága közel egy évszázadon át nagy hatással volt az európai portréfestészetre. Aztán neve, munkáinak értékei egy időre többé-kevésbé elfelejtődtek. A figyelem csak a 20. század elejétől kezdett ismét irányába fordulni, elsősorban Henry James Bronzino A galamb szárnyai című, egy nemesasszonyról készített portréjáról szóló, 1902-ben írt méltatása révén. Mindenesetre nehezen érthető, hogy a nagy kaliberű művész műveit csak halála után fél évezreddel láthatjuk önálló kiállításon.

A New York-i Metropolitan Museum The Drawings of Bronzino című kiállításán a művész rajzait csodálhatjuk meg. A disegno, a rajzolt vonal volt a Bronzino által folytatott reneszánsz festészet alapja, ez adta művei energiáját. Festészete a befejezettségről, a határok, textúrák összemosásáról szól, míg rajzai sokkal lazább, nyugodtabb művészeti kategóriába tartoznak. A festmények az örökkévalóságnak készültek, a művész a rajzokon kísérletezett, próbált ki megoldásokat, vagy csak pihenésképpen rajzolgatott. Ennélfogva rajzai sokkal élettelibbek, sokkal többet árulnak el alkotójukról, mint akár legélőbb festményei.