2008. december 5-én, a németországi Kölnben elhunyt
» George Brecht fluxusművész, akinek munkássága igen nagy hatással volt az 1960-70-es évek független művészetére, s benne az én munkásságomra is. Barátja, az 1970-es évek végén Budapestre látogató, a zuglói lakásomban elszállásolt
Robert Filliou francia művész révén, 1978 nyarán ismerkedtem meg vele Párizsban.
Csendes, szerény, igen szellemes, rendkívül elegáns jelenség volt,
nyitott és érdeklődő minden iránt. A Spions Pompidou Centerben, Robert
Fillieu
Poi Poi Drome című installációja részeként tartott nyilvános
próbái egyikén találkoztunk, beszélgetésünk Fillieu közeli, a párizsi
önkormányzat által biztosított, ideiglenes lakásán folytatódott. Nagyon
érdekelte az élet a bolsevik diktatúrában, és hogy miért éppen punkkal
reagáltunk az ottani viszonyokra. Később meghívott kölni otthonába,
ahol bemutatott Florian Schneidernek és Ralf Hütternek, a Kraftwerk
együttes tagjainak. Bár Brecht úgy gondolta, hogy az élet maga zene,
nincs szükség megkomponált, előadott zenére ahhoz, hogy a zenehallgatás
élményét megismerhessük, nagy élvezettel hallgatta a Kraftwerk nemrég
megjelent
Die Mensch-Maschine (Az embergép) című lemezét azon az estén.
Amerikai létére tökéletesen értette a Kraftwerk nagyon európai,
önirónikus humorát. Amikor kiderült, hogy mindkettőnket foglalkoztatja
a mítoszok, legendák keletkezése, gyártása, továbbfejlesztése –
nélkülük nem lenne történelemtudomány, politika, vallás –, Brecht
beszélt az 1976-os
The Brunch Museum című, két évvel korábbi
projektjéről.
A cikk folytatása
itt található.