Artportal.hu

A fotográfia megszületésével a festészeti valósághű ábrázolás legyőzhetetlen ellenfélre talált, a nyugati művészeknek új szempontokat kellett keresniük tevékenységük létjogosultságának igazolására. A 19. század közepétől a tudatosan alkotó művészek egyik legfontosabb törekvésévé a reprezentációtól való eltávolodás vált. Először – a keleti kultúrák művészeihez hasonlóan – a leképezett dolgoknak a láthatón túli lényegét akarták átadni, és be akarták műveikbe építeni mindazokat az alapvető változásokat, amelyek a technológiában, a tudományokban, köztük a pszichológiában és a filozófiában bekövetkeztek. Megszületett a nonfiguratív és az absztrakt művészet, amelyek egymáshoz közel álló, de nem teljesen ugyanazt jelentő fogalmak. Az absztrakció az ábrázolásnak a formák lényegét kereső letisztulása, míg a nonfiguratív művészet a hangulatokat, érzelmeket kívánja tolmácsolni. Később a művészek már olyan művek megalkotását tűzték ki célul, amelyek nem külső modellek alapján készültek, hanem önmagukat kínálták fel valóságul, valóságot teremtettek.

A számos irányzatra ágazó absztrakt művészet Európából kiindulva az 1920-évekre hódította meg az Amerikákat. Az európai modernista művészetet az 1913-ban, New Yorkban megrendezett, meglehetősen ellentmondásos reakciókat kiváltó Armory Show ismertette meg az amerikai nagyközönséggel. Az absztrakt művészet első virágzása rövid ideig tartott Észak-Amerikában, mert az 1920-as évek végén kezdődő világgazdasági válság a társadalmi problémákra irányította a művészek figyelmét, és ezekről a kérdésekről csak a figuratív művészet nyelvén lehetett beszélni. A második világháború közeledtével felerősödő cenzúra visszahozta az absztrakciót, amely az 1950-es években, elsősorban az amerikai kormányszervek által sokféle módon támogatott Jackson Pollock munkássága, az absztrakt expresszionizmus révén érte el zenitjét, hogy aztán az 1960-as években, a pop art, a koncept- és happening művészet, és más, direkt közlésre fókuszáló irányzatok előretörésével elveszítse jelentőségét. Körülbelül két évtizeddel később, az 1980-as évek „új festészete” rövid időre („neo-absztrakt-expresszionizmus”) ismét feltámasztotta az absztrakt művészetet, hogy aztán megint hosszú időre háttérbe szoruljon. Legújabb feltámadása napjainkban történik. Persze az a tény, hogy az absztrakció időről időre meghalni látszott, nem azt jelentette, hogy ezekben a periódusokban nem alkottak elvont műveket egyes jelentős, Észak-Amerikában élő művészek, csupán nem ők álltak az adott időszakokban a műkritika, a művészettörténet és a műkereskedelem fókuszában.

Dél-Amerika absztrakt művészetéről legutóbb a New York-i Grey Art galériában 2007 őszén megrendezett The Geometry of Hope: Latin American Abstract Art from the Patricia Phelps de Cisneros Collection (A remény geometriája: Latin-amerikai absztrakt művészet a Phelps de Cisneros gyűjteményből) című kiállítás nyújtott átfogó tájékoztatót. Amíg Észak-Amerikában az absztrakt művészet a háttérbe szorult az 1930-as években, Dél-Amerikában tovább hódított és rendkívül kifinomult, innovatív új irányzatokban bomlott ki, nem kis részben azért, mert az egyes országok művészei nem tudták, hogy mi történik más, gyakran szomszédos országokban. A dél-amerikai művészek nem New Yorkra figyeltek akkoriban, hanem Párizsra, ahol az absztrakt művészet fejlődésében nem következett be akkora törés a világgazdasági válság idején, mint Észak-Amerikában. A francia kapcsolat mellett igen nagy hatással volt a dél-amerikai absztrakt művészetre az őslakos indián civilizációk vizuális kultúrája, éppen úgy, ahogy az európai modernizmus kialakulását az afrikai és keleti művészetek forma- és színvilágának beépülése segítette. Egyes dél-amerikai országok művészei az absztrakt művészetet az elit kultúra elleni harc eszközéül is használták. Ezek a művészek sokszor álneveket használtak, és igyekeztek megszabadulni az illuzionizmus minden formájától.

Sokan gondolják úgy, hogy az amerikai művészet éppen olyan centralizált, néhány nagyvárosban koncentrálódik, mint az európai. A valóság az, hogy számos Európában csaknem ismeretlen kisváros, település már a 19. században is a kortárs és az egyetemes emberi kultúrát is nagyra értékelő szellemi központként működött. Elég itt a Massachusetts állambeli kisvárost, Concordot említeni, ahol olyan jelentős művészek, írók, költők, filozófusok dolgoztak, mint Ralph Waldo Emerson, Ellery Channing, Margaret Fuller, Bronson Alcott, Nathaniel és Julian Hawthorne, Daniel Chester French vagy Henry David Thoreau, és ahol az 1800-as évek elején az indiai Védák első angol fordítása készült. A százéves Newark Museum a huszadik század első évtizedeiben kezdte gyűjteni a modernista, köztük az absztrakt képeket, szobrokat. Az absztrakt művek (főleg a geometriai absztrakció irányzatába tartozók) gyűjtését azokban a periódusokban is folytatták, amikor az irányzat rövidebb-hosszabb időkre háttérbe szorult Észak-Amerikában. A múzeum Constructive Spirit: Abstract Art in South and North America, 1920s-50s című kiállítása az első alkalom az észak- és dél-amerikai absztrakt művészetek egymástól eltérő evolúciójának összehasonlítására. 70 argentin, brazil, uruguayi, venezuelai és észak-amerikai művész több mint 90 művét láthatjuk a kiállításon, festményeket, szobrokat, nyomatokat, fotókat, rajzokat és filmeket, közülük sok, a múzeum állandó gyűjteményében őrzött műtárgyat eddig nem láthatott a nagyközönség. A művészettörténeti leckének is minősíthető kiállítás észak-amerikai sztárjainak – Alexander Calder, Arshile Gorky, Ad Reinhardt – munkái mellett kevésbé ismert művészek, mint például John Ferren, Raymond Jonson, Alice Trumbull Mason, John McLaughlin, George L. K. Morris és Charmion von Wiegand művei is előkerültek a múzeum raktárából, most először megvásárlásuk óta. A dél-amerikai műveket más múzeumokból és gyűjteményekből kölcsönözték a kiállítás szervezői. Az egyik legfontosabb, legbefolyásosabb dél-amerikai művész az uruguayi Joaquín Torres-García, aki fiatal korának nagy részét – az európai modernizmust tanulmányozva – Franciaországban és Spanyolországban töltötte, hogy aztán megismertesse a dél-amerikai művészeket a párizsi és spanyol mesterek eredményei mellett az orosz konstruktivizmussal és a holland neo-plaszticizmussal is. A Lokomotív konstruktív házzal című képe 1934-ben, Montevideóba való hazaköltözése után röviddel született. A festmény primer színekkel megtöltött blokkjai akár egy városkép elemeinek is tekinthetők, de felidézik az indián őslakosok vizuális kultúráját is. Geraldo de Barros Mozgás ellenmozgás című, összekapcsolódó sokszögekből komponált munkája akár az űrkorszak emlékműve is lehetne, szemléletében, formai megoldásában sok hasonlóságot mutat az amerikai Ellsworth Kelly La Combe I című munkájával. Alfredo Hlito Kromatikus Ritmusok III című festménye egyértelműen Mondrian hatását mutatja. Ugyancsak Mondrian hatása jelenik meg az amerikai Charmion von Wiegand A nyugton maradás jele című festményén. John Ferren Párizsi absztrakt című képe a kubizmus eredményeit tükrözi, Raymond Jonson cím nélküli munkájával állítható párhuzamba. A modernizmus tudatosan törekedett az élet és művészet közötti határok megsemmisítésére. A mozgó szobrok megjelenése az idő dimenzióját hódította meg. Tanulságos Alexander (Sandy) Calder formailag Paul Klee festményeire emlékeztető mobiljainak és az argentin Gyula Kosice mozgó szobrainak összehasonlítása. Gyula Kosice 1924-ben, Fernando Fallik néven, Kassán született. Őt tekintik a latin-amerikai absztrakt és nonfiguratív művészet egyik legfontosabb úttörőjének. Ő használt a világon először neonokat és vizet műveiben. Leonardo da Vinci munkásságát tanulmányozva jutott el a mozgó szobrok készítéséig. A mindmáig igen aktív, szerteágazó érdeklődésű alkotó a fényművészet egyik megteremtőjének is tekinthető.
Newark Museum, Newark, New Jersey
2010. február 17 – május 23.