Artportal.hu

Ennek érdekében vált le valamikori szülőanyjáról, az Antik Enteriőrről (ami most már külön, a Néprajzi Múzeumban fut) és vette fel a trendi kortárs profilt. Amit évről évre csinosítgat, kitartó, áldozatos munkával. Kitessékelték a klasszikus festményosztályt és a bútorszekciót, megnövekedett viszont a videó és a fotó mennyisége. Az idei vásáron egy látványos biedermeier festmény akad csak (Barabás Miklóstól a Művészháznál), amúgy a mezőnyt a középgenerációs kortársak és a modern klasszikusok uralják. Kicsiny Balázs asztal körül üldögélő pepita bukósisakos bábuira Mattis-Teutsch liánként hullámzó színes fakompozíciói felelnek, Pauer Gyula gránitból kifaragott turini leplére egy Francis Bacon litográfia a válasz, az enervált Batthyány-portrékra pedig Kádár Béla mesevilága.

A huszadik századi modernek Párizsban karriert csinált, gőgös nagymenői és a hányatott sorsú kelet-európai rokonok egymás mellé simulnak: a cuppantgatott Hantai és az ákombákomos Bálint Endre, a kavicsokat ragasztgató Réth Alfréd és a rezge Ország Lili, a virtuóz Csernus és a szomorú véget ért Vajda. És mindezt megfejeli pár született külföldi, egy alig kivehető ceruzarajz Brancusitól (a bukaresti Colors Arttól), pár Miró-, Dalí- és Chagall-litográfia az egyetlen lelkesen visszatérő londoni galériánktól, a Gilden's Arttól. Csodák persze nincsenek, a külföldi vásárlók becsábítása a kispályás közép-kelet-európai piacra – a válság éveiben – szinte lehetetlen. Senki se tudna rábeszélni egy magyar kötődés nélküli galériát, hogy Budapesten állítson ki, mikor az art fair-sportot a világ összes metropolisza űzi, jóval bővebb és pénzesebb gyűjtői hinterlanddal.

A rendezők ügyes húzást eszeltek ki a hiány pótlására. Összetrombitáltak két tucat főként orosz művészt kínáló, zömében kelet-európai galériát. Mindenki küldött egy-egy kiválasztott művet a közös standhoz. A Heroes Corner névre hallgató galériakoktélnak köszönhetően az Art Fair kapott egy kis nemzetközi bukét, ami kifejezetten jól áll neki. Fotó a vérbeli KGB-s tekintettel néző Putyinról, vörös lovon ülő meztelen nő (Petrov-Vodkin után), a sarokba állított, kötelező Lenin-portré és ízelítő a szomszédaink galériásaitól. A Heroes Corner pontosan jelzi a nagy álmot: leszállásra késztetni az olajozottan működő nyugati és az oligarcha-étvágyú orosz piac között ingázó nagyragadozókat. Gyűjtőket, vásárlókat, galériásokat és művészeket. Akik, ha már kiszállnak a gépből, akár körbe is nézhetnek a mi kis Kárpát-medencebeli galériabirodalmunkban. A választék – a lehetőségekhez képest – bőséges, a színvonal emelkedő, az ambíciók pedig a nemzetközi vásár-sztenderdet ostromolják.
Az Art Fairen felvonul a tisztán kortársban utazó pesti galériák krémje. Van aki nem mond le a falra kiakasztott olajképekről, van aki inkább a látványos tálalással akar kitűnni. Az Acb groteszk kisplasztikái posztamensen forognak feketére festett kamráik mélyén, a Dovin egy nagy méretű, gitárt tépő Mátyás király szoborral késztet megállásra, a Bumbum pedig – az olajjal festett melegpornó közé – becipelte Szőke Gábor Miklós konferenciázó kutyafalkáját. (Amúgy Szőke lécekből szögelt, fejedelmien elegáns kutyaszobrai fogadják a látogatót a Műcsarnok bejáratánál is.) Az Inda, a Videospace és a Viltin összefogott, közösen rendeztek be egy termet. Itt egy távirányítóval állítható fénydoboz, ott egy animált akvarell, amott egy márványból faragott mosószeres flakon.

A többiek nem bonyolították túl a dolgot: kihozták a galéria művészitől a legfrissebb vagy a legjellegzetesebb munkákat. A 2B a fából és fémből faragott barkács-esztétikával hódított, a Knoll virtuóz figurális vásznakkal, a G13 Zuzu és Vető nemrég készült, közös akvarelljeivel nosztalgiázik, a Kisterem egy zománc térképen keresztül kamatoztatná a Societe Realiste AVIVA-díját, Deák Erika pedig iski Kocsis absztrakt gyepszőnyegével próbálkozik. A Vintage-nál megcsodálhatjuk a Paris Photo kitüntetettjének, Ősz Gábornak az elvont, fotografikus fénytrükkjeit, Molnár Ani fémből hajlított almacsutkákkal érkezett, a Várfok pár míves, sárga absztrakttal és Csiszér Zsuzsi hatalmas, festett kollázsaival, a Spiritusz pedig Komlovszky-Szvet hologramjaival űz gúnyt az érzékelésből.
Az Art Fair felnőtt, nem savanyú narancs többé. Elérte azt a bőségszintet, ami minden igazi nagy vásár nélkülözhetetlen velejárója: már nem befogadható. Végigjárható, de nem végignézhető. Egy betonfalban például (ki tudja miért) a San Francisco-i múzeum képsorai futnak, a mellékelt fotókiállítás Rodcsenko és kortársai fekete-fehér felvételeit mutatja be, de van előadás, filmvetítés, extra WAMP, jótékonysági árverés, művészi sütemények, dizájnolt pálinkásüvegek ésatöbbi. Valamint – jelezve a kisöcsinek a kesztyű felvételét – áll egy stand, ahol ötvenezer forint alatt vesztegetik a fiatalok alkotásait. Középen fehér vásznon, vörös felirattal: Painting for sale. Itt az új generáció, a művészeti tömegképzés és a gazdasági válság helyüket kereső árvái, akik bármilyen kávézóban kiállítanak és a két fillérért is hálásak. Na, velük nem lesz könnyű vásárt csinálni...

Műcsarnok
2010. november 25–28.