Artportal.hu

A rendszerváltás óta dübörgő reformpedagógusi szólamok, az iskolai készségfejlesztés és a kreativitás-tréning, na meg az egyetemi szemináriumokon erőltetett csoportmunka és a tudományközi workshopolás végre valahára meghozta gyümölcseit. A negatív hatásait, a süllyedő lexikális tudásbázist már régóta érzékeljük, de most már – legalábbis a képzőművészet területén – élvezhetjük a virágait is: az ezredforduló után szocializálódott nemzedék tényleg képes közösségi alkotásra és tényleg magától értetődő könnyedséggel sétál át a különböző szakmák határvonalain. A Műcsarnok Egyszerű többség című kiállítása legalábbis erről tanúskodik.

15 társaság – a konceptuális művészet, a kortárs dizájn, az urbanisztika, a performansz és az építészet különböző metszethalmazaiból. Menekülés a kisstílű képzőművészkedés és a táblakép szűk világából, az építészeti lépték és az emberi kapcsolatok felé.A The Corporation csoport a Műcsarnok templomszerű tereivel játszik. Egy sci-fibe illő, partikellékekkel tűzdelt űrvallás szentélyévé alakították át a bazilikális hajókat: acéltraverzekből hegesztett, rakéta alakú szószék, táskákba gyűjtött perselypénz, ereklyetartóként szolgáló asztali széf és a fő üzenet, a Műcsarnok zárófalába beleállított acélcsillag, a Légy igaz parancsolattal.  A street artban utazó 1000% csoport tagjai egymás stílusában festették meg molinóikat, kifordítva magából az egyedülálló kézjegynek – még az utcai művészek körében is élő – intézményét.

Középen egy tükrös színpad a Tárna hősei című színdarab bemutatójához, két művész pedig visszakaparta a vakolatot a fehér falakon, az efemer sgrafitto alatt otthagyva a lehulló festékrétegek minden piszkát. Ez nem rendetlenség, hanem friss, ihlető és dinamizáló „műteremszag”, ami átjárja az egész kiállítást. Mindenhol barkácsolt virágtartóba ültetett palánták (további sorsukat a www.klimanagykovetseg.hu oldalon lehet nyomon követni), precízen lecsiszolt furnérlemezekből és törött székekből összerakott kísérleti dizájnbútorok.

Az inspiratív közeg alkotásra, cselekvésre, sürgés-forgásra sarkall. Az egyik sarokban egy teljes konyha áll, főzőlappal, kávéautomatával és bekötött elektromos sütővel. A szomszéd szobában installált furnérasztalokon és kartonszékeken éppen egy Asztaltársaság névvel ellátott kibeszélőshow megy, mellette pedig egy fanzine főhadiszállás, fénymásolóval és stencilezőgéppel. A másik szárnyban – a Randomroutines által működtetett – betonvasakból ábrákat hajlító díszítőműhely magasodik, visszacsempészve a hatvanas-hetvenes évek kerítésesztétikumát.Egy videón a Műcsarnok nemrég kinevezett igazgatójának a programpontjai hallhatók. Illetve csak az összekötő szöveg, mert a konkrét állításokat az alkotók kiollózták, a nézők a beszéd kipontozott részeibe így saját ötleteiket írhatják be. Kollektív ötletelés: szabjuk újra közösen a Műcsarnok profilját! Az persze kissé fölöslegessé teszi a fáradozást, hogy a kitöltött programbeszédeket egy iratmegsemmisítő gyűjti, apró papírszalagok formájában. De hát ki mondta, hogy a kreativitásnak hasznosnak is kell lennie? Bizony, bizony, a dekonstruktivista dizájnszékeken vagy a csiszolatlan fahasábokkal bélelt kanapékon sem szívesen időznénk hosszan, de ha csak pár másodpercre rájuk ülnünk, már az is feltölt. És itt inkább ez a cél, löketet adni, impulzust, energiadózist vagy – ha szerencsénk van – egy egész lórúgást. Például azzal, hogy felnézünk a kibontott álmennyezet fölé, ahol szorgos építészek aranyfóliába csavarták a nyeregtetőt tartó, soha máskor nem látható gerendákat. Álmennyezet kiiktatva, a néző hunyorog a direkt fényözönben, vakít a Nap.
Többségben dolgozni nem egyszerűbb, mint egyedül, de néha megéri.

Műcsarnok
2011. március 26. – április 23.