Artportal.hu

A budapesti születésű Alexander Kasser (úgyis mint Kasza Sándor) nem egy Scsukin vagy Morozov fajsúlyú műgyűjtő volt, ne keressék a művészettörténeti kézikönyvekben! (Pénze sem volt annyi, mint a dúsgazdag orosz textilgyárosoknak.) Vegyészmérnöknek tanult a Sorbonne-on, de mikor 1929-ben betévedt a Musée Rodin termeibe, elbűvölte Az örök bálvány című gipszminta. A magát kérető nő hasát csókoló, féltérdre ereszkedő férfi bronzszobrára még sok évtizedet kellett várnia (a múzeum – nyilván piaci megfontolásokból – ritkán engedélyezte az újraöntést), de végül az is bekerült a gyűjteménybe. Addig is visszatért Pestre, ahol sikeresen szállt be a papíriparba, majd elvette a művészettörténetet tanuló Aranyi Erzsébetet. Együtt mentették a zsidókat 1944-ben, Sándor a svéd Vöröskeresztnél, Erzsébet Wallenberg tolmácsaként. A második világháború után az Egyesült Államokba emigrált a család, ahol tisztes nagypolgári életet éltek, művelt, filantróp amerikai házaspárként, művészbarátokkal, európai nyaralással, jól szabott öltönnyel, széles mosollyal, művészeti alapítvánnyal, szintén műgyűjtő gyerekekkel és a nevük után elkeresztelt múzeumszárnnyal. A Nemzeti Galéria közepes méretű kiállítása jó keresztmetszetet ad a család modern kollekciójából. Kasserék az impresszionistákért és az avantgárdért lelkesedtek, de korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak a másodvonalból válogathattak, a sztárművészek zsengéiből, vázlataiból, őszikéiből vagy a kis híján elfeledett alkotók jó színvonalú munkáiból. Persze van pár tipikus klasszikusuk is, például egy Daumier-féle bronz karikatúra, egy lila árnyékban fürdő tengeri szikla Monet-tól, egy feleségéről készített göcsörtös portré Giacomettitől, pár harmatos nőalak Renoirtól, vagy épp egy kubista mészkőszobor Osip Zadkine-től. De a mezőny dereka mégiscsak a nem tipikus művekből áll össze. Így került az anyagba például egy 1943-as szürrealista rajzocska a fiatal Pollocktól, egy holland hatást tükröző korai zsánerfestmény Picassótól, egy csendéletszerű 1938-as tengerparti tájkép Braque-tól, vagy éppen egy méretes szénrajz Paul Signactól. Az ilyen vibráló kuriózumok egy múzeumi kiállításon csak akkor ütnek, ha vannak mellettük nagyobb kaliberű alkotások is. Szerencsénkre Kasserék jó pár telivér mesterművet is bevásároltak. A Rodin-anyaguk kiváló, megtalálható benne természetesen Az örök bálvány, és párdarabja, a csókban összeolvadó szerelmeseket ábrázoló Örök tavasz. (A sok csókolózó párt és boldog figurát nézve Kasserék tényleg valamiféle földi paradicsomban éltek!) De van még pár kisbronz, variánsok a Pokol kapujához, sőt még egy andalító márványfaragvány is. A másik fő kedvenc a lovas figurával birkózó Marino Marini, a háború utáni olasz szobrászat – itthon kevésbé népszerű – képviselője. Kasserék plasztikai válogatása amúgy is túlragyogja a festményeket, van pár kiváló art déco munkájuk Csákytól, nem is beszélve Henry Moore kisplasztikájáról. De akár Paul Signac dekára kimért, pöttyögetett vázlatáért is érdemes felzarándokolni a Budavárba.

Magyar Nemzeti Galéria

2010. február 6.–2010. május 2.