Rieder Gábor: Genezis

2008. 11. 17.

Amit mi nagyvonalúan kortárs művészeti színtérnek nevezünk, az valójában egy különböző klikkek, generációk és ismeretségi kapcsolatok mentén felszabdalt, heterogén mező. Az össze nem illő esztétikai szubkultúrák közti árkokat ráadásul a másokat elutasító csoportszellem és a személyes ellenszenvek még tovább mélyítik.

Ebben a jó száz éve ismert „klasszikus” művészközegben próbálkozik egy újonnan megnyílt kereskedelmi galéria az ellentétek összebékítésével. A Viltin Galéria a nyitottságot és a pezsgést tűzte zászlajára – és ez a filozófia meg is látszik az utcára néző, három termes, belvárosi kiállítóhelyükön (a volt Retorta Galéria). A nyitótárlat ügyesen szemezget a különböző jellegű kortárs stílusvilágokból. Egyfelől vannak a mostanában különösen divatos, lágy hangokon játszó, líraian ködös, fél-figuratív festmények. Például » Király András elmosódó vásznai, amelyeken a Miska-kancsó és Rózsa Sándor Luc Tuymans monokróm konceptualizmusát dolgozza át magyar nyelvre. Szerepel még a pasztell színekből és szétterülő híg festékfoltokból harmonikus szimbólumvilágot építő » Szabó Dorottya és a megfolyatott akvarellvirágok népszerű lírikusa, » Chilf Mária. De ugyanitt említhetjük » Csurka Eszter riasztóbb érzelmi töltettel rendelkező vásznait és » Hajdú Kinga aprócska égbolt vedutáit. De ez csak a Viltin kínálatának egyik fele, a kereskedelmi galériás profilhoz jobban illeszkedő részleg. A falakon ugyanis ott lóg » Gerber Pál négy darab, ugyanakkora méretű és ugyanolyan sötét színű vászna is, a rájuk festett eltérő árakkal. Egy kis fricska a vásárlóknak és persze egy kis utalás Yves Kleinre, aki más-más árú, tökéletesen ugyanolyan monokróm képeivel vált híressé. A szintén beválogatott » Asztalos Zsolt nyomatott áramkörök közé rajzol vonal-portrékat és kiállított egy riasztóan naturalista panoptikum-Madonnát is, üvegvitrin alá zára. És akkor még nem is említettük » Bartalus Sándor hőre lágyulónak tűnő, földön szétszórt objekt-szobrait és [[lasd]]Tibor Zsolt[[/lasd]] ragasztószalag csíkokkal tarkított, falra firkált grafitvonalait. A klikkesedés és az ellenségeskedés természetes egy olyan színtéren, ahol a műfajból adódóan túl sok az egó és a nagyravágyás. De a széttartó csoportosulások közötti átjárás megteremtése azért jót tesz mindenkinek – talán a Viltin Galériának hosszútávon is sikerül.

Viltin Galéria
2008. november 14.–2008. december 6.

©Rieder Gábor

Bartalus Sándor: Cím nélkül ">