Artportal

Illetve csak az egyikükkel, ugyanis a Saatchi-istálló egyik jól csengő nevű festője, Glenn Brown látogatott el a Duna parti kultúrpalotába, meghökkentő posztmodern életművével. Brown fajsúlyát jelzi, hogy a kiállítás egyik rendezője az olasz sztárkurátor, Francesco Bonami, képeinek forgalmazója pedig a New York-i szupergalériás, Larry Gagosian. Brown igazi használtcikk-kereskedő, két lábbal áll a múltból a jövőbe tekeredő képfolyamban, és fanyalgás nélkül falja a látványt. Nem feszélyezi magát szerzői jogokkal, gondolkodás nélkül sajátítja ki a régi mesterek klasszikusait, Fragonard gáláns jelenteitől kezdve, Salvador Dalí lázálmain keresztül, Székely Bertalan (!) vajas kenyeret majszoló kisgyerekéig. De akár absztrakt expresszionista festményeket is felhasznál, vagy sci-fi könyvek hiperrealista borítóit. Választott témái dekadensek és pesszimisták: itt egy rokokó módra frivol nőalak, ott egy giccses kutya, egy vázányi bomló félben lévő virág, egy zöldes bőrével élőhalottnak tűnő fiúcska, egy fantasztikus vulkanikus barlang vagy egy űrben úszó meteorra épült város. Van Glenn Brownban valami dekadens dandy allűr, külsőre szégyenlős mérnök úrnak tűnik, de belül vonzódik az angolszász horror hagyományaihoz. Az olyan címek, mint A nagy maszturbáló vagy a Szenvedj igazán, még bizarrabbá teszik a műveket – pedig csak a munka közben hallgatott számok szövegéből kicsippentett mondattöredékek. Brown persze átalakítja az eredeti képeket, felfordítja, átszínezi és eltorzítja, de a beavatkozás lényege nem ebben áll! A legfontosabb, hogy reprodukciók alapján dolgozik, papírlap vastagságú és fényességű festményillusztrációk után, amiket szakkönyvekből vagy akár az internetről vadász össze. A kiválasztott képi motívumot gondosan előkészített alapra hordja fel, ügyelve a sima felületre. Hogy a kontraszt még erőteljesebb legyen, Van Gogh-szerű, kígyózóan expresszív ecsetvonásokat mímel. Megpillantva a göcsörtös olajfesték-nyomokat, rutinszerűen lépünk közelebb a képekhez, hogy jó műértőhöz hűen megvizsgáljuk a felszínt, és ekkor ér a nagy meglepetés: a felület lapos. Tükörsima! Glenn Brown egy jól irányzott mozdulattal kifordította magából a művészet történetét, átrepítette a múzeumi klasszikusokat a festményalbumok világába. Kiröhögve a Tiziano-paradigmát. A velencei festőfejedelem volt az európai művészettörténetben az első, aki (idős korában) ráérzett az pasztózusan megmunkált olajfelület eredendő szépségére és kifejezőerejére. Közel ötszáz éve ez jelenti a kifinomult connaisseur-ök örömforrását. Glenn Brown ördögi vigyorral kivasalja ezt a festészetet, a jelentését vesztett világra hárítva a felelősséget.

Ludwig Múzeum

2010. február 6.–2010. április 11.