Rieder Gábor: Jörg Immendorff

2009. 2. 9.

Óriási kiállítótermek a legváratlanabb helyeken bújnak elő a földből, miközben az állami múzeumhálózat sűrű szőttese egyre inkább szakadozik a pénzhiány miatt. Most a zsámbéki Zichy-kastély változott át kulturális központtá. A romtemplomtól nem messze álló, impozáns méretű barokk épület január óta kortárs kiállításoknak ad helyet. (A korábban itt működő tanítóképző főiskola pár évvel ezelőtt Vácra költözött.) A privát finanszírozású kastély nemrég felújított tágas termeiben előbb egy kiadós Szikora Tamás-életműválogatást tekinthetett meg a kultúrturista, majd Jörg Immendorff óriás tárlatát.

A két évvel ezelőtt elhunyt Immendorff igazi kortárs művészeti nagyvad, becserkészése még a Műcsarnoktól vagy a Ludwigtól is tisztességes húzás lett volna, hát még egy amatőr vidéki kastélymúzeumtól. A zsámbéki szervezők kitettek magukért, leszerződtettek egy grafikai kiállítást, kétszázötven Immendorff-munkával. (Az anyag nyilvánvalóan egy utazó tárlat része, csak németül olvasható kísérő szövegekkel és képaláírásokkal.) A német művész a baloldali koncept art pápának, Joseph Beuysnak volt a tanítványa a düsseldorfi képzőművészeti akadémián, a hatvanas évek végén; meg is örökítette mesterét az egyik kiállításon is látható arcképén: kávéházi asztal fölött füstöt eregető, nagy kalapos koponya formájában. Immendorff '68 felforgató szellemiségét eltanulta Beuystól, az nyitógrafika éppen a maoista Kommunista Pártnak készített egyik szórólapja, néhány vietnamos plakát társaságában. Van egy későbbi nagy sorozata is a marxizmus klasszikusairól, amint villanykörtékkel pózolnak a lenini modernizációs programért – bár Hitler is bekerült a kétes társaságba, egy gyertyalánggal együtt. Minden lázító akciója ellenére Immendorf nem volt aszketikus világforradalmár, pár évvel halála előtt több prostituálttal és egy nagy adat kokainnal tartóztatta le a rendőrség egy luxusszállodában, Schröder kancellár pedig személyes jó barátja volt, még egy szemtelen portrét is festett róla, majomkoszorúval. Élvhajhász botrányhősként Immendorff részese volt a figurális festészet német újjászületésének, a heftige Malereinek. Bár ebből Zsámbékon nem sokat érzékelhetünk, hiszen csak grafikai munkák sorakoznak a falakon, igaz, közülük jó néhány több méteres nagyságú. (Plusz van pár vászonra újranyomott gyanúsan tarka, ezredfordulós remake is.) Immendorff grafikai világa vad és szertelen, sokat merít a német hagyományokból, a régi gótikus és az expresszionista fametszetek formavilágából, George Grosz és Bertold Brecht szatirikus társadalombíráló vagányságából. Harsány és tolakodó linómetszetei expresszív torzítólencsén át láttatják a történelem szürreális sorát, a diktátorokat, a Café Deutschland értelmiségi figuráit, a szárnyaló birodalmi sast, a háborút és a ketté szakadt országot. Az agresszív és szenvedélyes rajzstílus nem csak a világtörténelemnek állít görbe tükröt, Immendorff magát sem kíméli, koboldszerű önarcképei gyakran röhejes majomportrévá lényegülnek át. A Zichy-kastély kiállítása végigkíséri a teljes életművet, a farpofát mímelő '68-as LIDL pojácafejtől kezdve, a nyolcvanas évek expresszív, bábeli tablóin keresztül, az ezredforduló letisztultabb, pár magánmitologikus szimbólum köré szervezett univerzumáig.

Zichy-kastély, Zsámbék
2009. január 15.–2009. március 15.

@Rieder Gábor