Artportal.hu

Múzeumi mozi, ami főként biennálékon és kortárs művészeti központokban virágzik. A Ludwig kurátorcsapata Kelet-Európa rendszerváltás óta eltelt képzőművészeti filmterméséből mazsolázott ki egy tematikus anyagot. A válogatás alapját egy hiánypótló filmantológia (és digitális archívum) jelenti, ami harmincegy ország száz videóművészeti alkotását tartalmazza. A keleten a helyzet című tárlat (direkt kis kezdőbetűvel!) a nemzetiségi és politikai változások történetét dolgozza fel sokféle szempontból. A cím kissé csalóka. Kelet-Európában ugyanis nem ez a helyzet, van itt csillogó felhőkarcoló, széles autópálya, szárnyaló GDP, őszinte gyermekmosoly és igaz szerelem is. A kurátorokat ez nem érdekelte, csak a barázdált arcú munkanélküliek, a rozsdálló vasmonstrumok, a csöpögő gépolaj, a diktatúrák kísértő szelleme és a mindenhol ott lappangó rasszizmus. A kiállítás legszebben kidolgozott metaforája a Vágányok Európába című költőien lassú dokumentumfilmből való, ami egy határátkelő vasúti dolgozóit mutatja be ahogy minden egyes szerelvényt átraknak az orosz szabványnak megfelelő, 85 milliméterrel nagyobb tengelytávolságú futóművekre. A háborútól rettegő katonapolitika értelmetlen maradványára. A kiállítás által sugallt képletes kelet-nyugat választóvonal az egykori Vasfüggöny helyén húzódik – miközben a valóságban Moldávia és Románia (vagy akár Ukrajna és Magyarország) határánál. Egy turisztikai hivatal se fog lecsapni erre a filmválogatásra, az biztos, hiszen a régió legrosszabb arcát mutatja be, kegyetlen és kritikus őszinteséggel. Az orosz Chto Delat csoport egy énekbetétes tragikomédiában meséli el a peresztrojka keserű történetét, az idealista demokraták bukdácsolását a kommunisták, az üzletemberek és a nacionalisták között. Az albán Anri Sala egy talált archív felvétel segítségével szembesíti anyját saját – tökéletesen elfeledett – mozgalmi múltjával. „De ezek nem az én szavaim” – dadogja az asszony, miközben a hetvenes évek végéről származó Ifjúsági Kongresszus fennmaradt képsorait nézi. A beszélők és szólamok errefelé mindig furcsán keverednek! Damir Nikšić a Hegedűs a háztetőn analógiájára énekel az Európában rekedt muszlim bosnyákok lehetetlen helyzetéről, Artur Żmijewski különböző fundamentalista csoportokat enged egymásnak, Yael Bartana kamerája előtt egy lengyel baloldali aktivista hívja vissza az elüldözött zsidókat, Milica Tomić szépen sorban minden nemzet képviselőjének vallja magát, KissPál Szabolcs videóján pedig egy gyerekkórus adja elő a magyar himnuszt a román himnusz dallamára. Posztkommunista mocsok és soviniszta bűz árad mindenhonnan. Vagy csak a szimpla reménytelenség. Kai Kaljo észt művésztanárként számol be – egy másfél perces minivideóban – életkoráról, fizetéséről és lehetőségeiről. Minden állítását alákevert nevetésorkán kíséri. Még általánosabb szinten fogalmazza meg a zsákutca-érzést a lengyel Azorro-csoport: művészek ülnek egy madárdallal teli kertben, vadul dohányoznak és törik a fejüket, keresnek valami újdonságot a konceptuális művészet lehetőségein belül, 1:1-es makettet, semmi-fényképezést, kockafestést, stb. De minden egyes ötlet után valamelyikük lemondóan jegyzi meg: „már megvolt, valaki megcsinálta”. A keleten a helyzet keserű látlelet a demokratikus álmok szétfoszlásáról, a múlt rabságáról és arról a Kelet-Európáról, amire a kilátástalanság az egyetlen találó szó.

Ludwig Múzeum
2010. január 22.–2010. március 7.