Artportal.hu

Korai illusztrációi (a PIM kiállítása) és az MNG-Miskolci Galéria generációs rajzkiállítása a korszak ilyen módon még föl nem dolgozott koherens mű-együtteseire irányította a figyelmet.

A megemlékező, Szalay rajzművészetét középpontba állító kiállítások számát – különös módon -, nem a nagyszámú Szalay-rajzot birtokló múzeumok gyarapították (Eger, Salgótarján, Szeged, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Pécs, Győr), hanem a kereskedelmi galériák (Koller, Jászi) – természetesen nagyobb haszon reményében. A Szalay rajz árak nagyjából az addigiak duplájára, összességében még mindig csak közepesnek mondható  árszintre léptek.

Sajtóban tárlat-ismertetők, kiállítási recenziók nagy számban jelentek meg. A TV csatornák - a közszolgálatiak kulturális magazinjai különösen - az életmű magyar művészeti jelentősége alatt foglalkoztak vele. A többféle Szalay film-portréból (B. Farkas Tamás-Koltay Lajos munkái) egyet sem vetítettek a közszolgálati csatornák.

A kritikák közül Mélyi József (Mozgó Világ), Szegő György (Új Művészet) és Rózsa Gyula (Népszabadság) írásait indokolt kiemelni. És Tornai József költőét, aki verset írt Szalayról és a Kogart-tárlatról egy mély értelmű ismertetést. Megállapításaiból: „Szalay az egyetemes emberi léthelyzet művésze. /…/ Senki sem volt képes a XX. században föltárni a mítoszok mélylélektani igazságát úgy, mint Szalay Lajos. Mélyre látott őstörténeteink jelentésének dolgában”.  És Tornyai végső summázata: „Kodállyal, Bartókkal együtt Szalay a harmadik, akit a XX. században nagyságként a világnak adtunk. A zene és a képzőművészet „fordítás” nélkül lehet az egész emberiségé. Szalay mítosza minden emberi szem „nyelvén” beszél, és azt mondja el, milyen a láthatatlan, fölfoghatatlan szellem arca, ha megjelenik”.

A kiállítások sikerét a látogatók számával is szokták mérni, jellemezni. Erről még nincs végleges adat, de bizonyosan elmondható néhány írás kicsengése: még (nézőpont kérdése: vagy már) nem ismerik eléggé Szalayt. Az elmúlt évek agresszíven bizonyítják: csak a médiában túlharsogott és akár a bulvár-sajtóig terjedően agyon-hírdetett kiállítások (lásd a Szépművészeti Múzeum szakmailag zömében közepes színvonalú bemutatóit) számíthatnak kiemelkedő látogatottságra. Sokszor a valódi (szakmai, művészeti stb.) színvonaltól szinte teljesen függetlenül. Kiállítási sikert Magyarországon egyedül a piárra fordítható pénz nagysága határozza meg, s ez ügyben az említett múzeumon kívül szinte mindenki vesztes (néhányan erőlködnek még, pl. a Modem).

A Szalay-év nyertesei: a kiállításokat megvalósító intézmények, a munkát végző szakemberek. S persze a gyűjtők, egyes galériák (de az áremelkedés miatt azok általában is), a tárlatlátogatók. S ezen belül az a szakmai rész – képzőművészek, főiskolások, egyetemisták –, akiknek fontos a rajz Szalay és generációja által fölmutatott metódusa, a rajzoló generáció új vizuális nyelv-teremtési kísérlete. Remélem, hogy a művészetörténet-írás nyeresége minden szakmailag megalapozott kiadvány, mely az ismeretek bővítését, új(abb) összefüggések föltárását jelenti.

Talán hiányérzetem ellenére is állíthatom mindezt. Mert valójában a rajzolás, a rajzművészet évét (több kiállítást, konferenciát, szélesebbre vont generációt, sok tanulmányos katalógust stb.) álmodtuk, ám ahogy a szocialista kultúrpolitika az 1970-es, 80-as évtizedben hazafogadta Szalayt és művészetét, ezt a nagyobb szabású programot a mai poszt-szocialista kultúrpolitika nem támogatta.

2. Kutatás (rajz, illusztráció, Szalay, generáció, korszak)

A rajz technikai oldala, az eszközhasználat változása (különféle tollak, tusok s újabb eszközök, pl. golyóstoll, filc, rotring) és a különböző hordozók akár jelentésváltozásokban tetten érhető szerepének a kutatása.

A rajz 1930-as évektől való eszközhasználati és mondanivaló béli változásai (pl. szocreál, absztrakt rajz).

A PIM-Miskolci Galéria két illusztráció-történeti, irodalom és képzőművészet temetikájú konferenciájának az előadásait kiadni, akár egy következő harmadikkal együtt. Egyáltalán: rendszeres magyar illusztrációtörténeti kutatások (Comenius Ámos Jánostól a Magyar Illusztrátorok Társaságáig) elindítása, további intézmények (pl. OSZK) bevonásával, munkabizottsággal, kiállítási-, publikációs- és konferencia-tervvel.

Szalay életmű vonatkozásában:

- A Karamazov- és Don Quijote illusztrációk összegyűjtése, de legfőképpen az Élet-Rajzom címen tervezett rajz-antológiája szöveges említéseinek és az elkészült rajzoknak az egybegyűjtése, elsősorban a miskolci vonatkozásai miatt.

Szalay művészetének eddig nem kutatott, de kutatható vonatkozásai:

- művei külföldön köz- és magángyűjteményekben, a Szalay-recepció ugyanezen országokban,

-Szalay murális tervei, alkalmazott grafikái (ex librisek, gyógyszer reklámok, stb.),

- Szalay miskolcisága, Dobrik István szimpatikus kis könyv-kísérletén túl: a miskolci gimnazista, a Miskolci Művésztelep tagja, a „zárkózott miskolci fiú” a Képzőművészeti Főiskolán, Miskolc Szalay rajzokon.

- Szalaynak a Don-kanyarban és a háborúról, erőszakról készített nagyszámú, ikonográfiailag együvé tartozó rajzairól Polóny Elemér festőművész 1942-es Naplójához kapcsolódóan. A háborúban (sem) hallgatnak a múzsák címmel a második világháború képzőművészetébe vezetne be (Ballagó Imre, Megyeri Barna, Polóny Elemér, Szalay Lajos művei).

A „rajzoló-generáció” bármely eddig nem kutatott, rajzolóként érdemei szerint be nem mutatott tagjának a művei, rajzolói életműve (pl. Szabados Jenő, László Gyula, Jaskiewitz Iván) kutatása és megismertetése.

A Zsákovics Ferenc által kitűzött korszakhatáron (1932-1949) belül további kutatások (pl. újságrajz és illusztráció).

A 20. század második fele magyar képzőművészeti emigrációjának a kutatása. E téren a fotóművészeti kutatások mögött kullogó művészettörténet máig nem nézett igazán szembe ezzel a problematikával. A Gyimessy Kásás Ernő-Könnyű László: Külföldi magyar hivatásos művészek adattára (megjelent angolul és magyarul, 1977) közel ezer képzőművészt mutatott be. 1964-től működött a Külföldi Magyar Képzőművészek Világszövetsége. A franciák, lengyelek más európai kultúr-nemzetek minden külföldre került művészüket számon tartják. A magyarországi művészettörténet még a történelem kényszeréből határokon kívülre került nagyobb területi és időbeli egységek képzőművészet-történeteit sem tekintette át, nemhogy az emigrációét. Pedig az elszakadások és különösen a visszatérések (pl. az 1960-as évek második felében egyes emigráns művészek és/vagy műveik visszafogadása) igen fontos kultúrpolitikai összefüggésekre mutathatnak. Pl. arra, hogy a korai Kádár-rendszer a nyugaton élő képzőművészek (A. Tot, V. Vasarely, P. Székely, Szalay stb.)  visszafogadásával is erősíteni tudta Nyugat felé a szalonképességét, elfogadottságát. Mindezen kérdéseket, az 1970-es Külföldi magyar művészek kiállítás motivációinak a bemutatásával együtt  ez év őszén reméljük  élesen fölveti a Művészetek Palotája-Ludwig Múzeum közös rendezésében készülő A. Tot kiállítás is. (Amerigo Tot – Tóth Imre ugyanez a generáció, 1909-ben született, hazai műkereskedelmi képviseletét – ahogy Szalaynak is, talán ez sem véletlen – a Koller Galéria látta el.)

Hungary 1956 című, az 1956-os forradalomnak az Egyesült Államokban köztéren (Norwalk, Connecticut) fölállított egyik legnívósabb emlékművéről készített (Györfi Sándor szobrászművész) másolatot okt. 22-én Miskolcon a forradalomban jelentős szerepet játszott Miskolci Egyetemen helyezték el.

„Egyetlen dimenziónk a jelen” Szalay Lajos festő- és rajzolóművész levelezéséből címen 238 levelet tartalmazó kötetet jelentet meg közös kiadásban a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum a L’Harmattan Kiadóval együtt.

Remélem, hogy a valóban kézzel fogható, megtapasztalható eredményeket és a jámbor óhajt, a merész álmodozást nem teljesen az irrealitások tág mezején fogalmaztam meg. Ha pedig mégis, akkor, talán jobb a tennivalók sokaságát is őszintén előszámlálni ahhoz, hogy akár a legcsekélyebb egyéni vagy közös eredményre is juthassunk.

Miután megfogalmaztam mindezt, találtam a következő idézetet. A miskolci Feledy Gyula Múzeum kontra Kondor és Szalay gyűjtemények helyzete kérdéses. Az idézet: „Szalay Lajost mint a mai magyar grafika prófétáját, megalapítóját ajánlom figyelmébe és tiszteletébe azoknak, akik ilyesmire figyelnek, és esetleg nem jutott eszükbe, /hogy/ ez a név ugyan merrefelöl  cserdegél” (Kondor Béla: Szalay Lajosról, 1972 nyarán).

Bp.-Miskolc, 2009. május–december