Artportal.hu

Fontos hangsúlyozni, hogy a Nyolcakhoz kevéssé kötődő, csupán a kulturális évad kapcsán előtérbe került pécsi helyszín után a Nyolcak tagjai ezzel a kiállítással tulajdonképpen visszatértek tevékenységük egyik fontos városába. A Párizs mellett javarészt Budapesten, Nagybányán és Nyergesújfalun játszódó Nyolcak-sztoriban a Szépművészeti Múzeum szimbolikus térként is feltűnik. A patinás múzeum a magyar kulturális élet legfontosabb új színterének számított 1906-os átadásakor, ugyanabban az évben, amikor egy meleg nyári napon Czóbel Béla Párizsban készített legújabb képei felforgatták a nagybányai festőkolónia életét, feldúlva az egy évtized alatt kialakult esztétikai megszokást.

A kiállítás szinte önálló egységét képezik Czóbel 1905–1906 körül, Párizsban alkotott művei, amik nagy valószínűséggel megegyeznek a nagybányai telepen is bemutatott, a festőtársakra óriási hatást gyakorló képekkel.

A Magyar Vadak és a Nyolcak összefonódásait, és persze az alkotók fejlődésregényét bemutató kiállítások és katalógusok 2006-tól napjainkig kis magyar blockbusterré duzzadtak (kritikánk itt), a történet pedig a Szépművészeti mostani kiállításával újabb csúcsot ért el. A megakiállításokat konzerv-jellegük és a szakmai tartalom nélküli, látványelvű szemléletük miatt rendszerint jogosan kritizálják, de ennek a szemléletnek ebben az esetben nyoma sincs. A főleg hazai művészettörténészek több éves kutatásával összeállt profi kiállítás egy szemet gyönyörködtető képekből értően összeállított művészettörténeti utazás. (A tárlatot számos új tudományos eredményt közlő hatalmas katalógus kíséri.)A kurátorok a kronologikus bemutatáson belül a valóságos művészcsoportként sohasem létezett Nyolcak tagjainak (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) műveit koherensen egymásra épülő logikai egységek mentén mutatják be. A látogatókat lényegre koncentráló magyarázó falszövegek is segítik a művek értő befogadásában. A kiállítást – a teljességre törekvő és éppen ezért helyenként kellemetlenül túlzsúfolt pécsi tárlattal szemben (kritikánk itt) – levegősen rendezték. Az egymással motívumokon, alakokon, ábrázolt helyeken és tájrészleteken keresztül kommunikáló művek finom összhangja kellemes élménnyé varázsolja a látogatást; merengő szemlélődésre, állandó visszatérésre és az egymásra rímelések folyamatos feltárására késztetik a látogatót.

A kiállítás külön érdeme az üveg és murális munkák lehetőség szerinti bemutatása. Itt elsősorban Kernstok Károlynak a Schiffer-villa üvegablakaihoz készített vázlatai érdemelnek figyelmet, illetve a Nyolcak több tagjának a főváros műpártoló politikája révén elnyert nagyméretű épületdíszítő munkáinak vázlatai és az azokról készült archív felvételek. Bizonyos művek esetében a hozzájuk köthető szimbolikus tartalmak és a művészettörténeti utalásokban gazdag jelentésrétegek feltárására is találunk példát, ezek közül kétség kívül a legérdekesebb Berény Róbert Idill című, kis mérete ellenére is monumentálisnak ható művéhez fűzött értelmezési kísérlet.A Nyolcak budapesti kiállításán kísérletet tehetünk a recenzió címében feltett kérdésre is választ adni, a hagyományosan a körhöz tartozó művészek munkáit kiegészítő, egyes kiállításaikhoz csatlakozó alkotótársak egyes műveinek felvillantásán keresztül. Az európai fejleményekkel itthon hosszú idő után végre ismét lépést tartó, váltakozó összetételű és későbbiekben igen eltérő pályát befutó alkotók pár éves kvázi-együttműködésének különösen értékes, szakmailag megalapozott és izgalmas szellemi utazásra hívó kiállításának felfedezése ajánlott minden művészet iránt érdeklődő számára.

Szépművészeti Múzeum
2011. 5. 17. – 2011. 9. 12.