Artportal.hu

Megtudja, hogyan kell az agyagot szűrni, gyúrni, gipszbe préselni, égetni. Sok, később ismert művész jár Gádor műhelyébe égetni, beszélgetni, műveket cserélni: Medgyessy, Bokros Birmann, Scheiber Hugó, Aba Novák, Szőnyi, Vörös Géza, Kádár Béla, Bor Pál, Kmetty János, Dési Huber, Uitz Béla. Mészáros László jó barát, akit próbálnak lebeszélni arról, hogy Kirgíziába menjen, de ő valóban hisz egy új világban, amit közelebbről meg akar ismerni. Mészáros László Beethoven feje, Goldman Rendőre, Paizs Goebel önportréja, Pekári és Lossonczy művei máig szembenéznek Magdával.

A Gádor papa keramikust szeretne nevelni lányából, de a művészkollégák felhívják figyelmét arra, hogy a kislány inkább a szobrászathoz vonzódik. 1949–54-ig jár Gádor Magda a Képzőművészeti Főiskolára. Először Mikus a mestere, majd Pátzay és Kisfaludy Stróbl. Magda nem szereti a korrigálást, letakarja munkáit a mesterek elől. Diplomamunkáját apjánál préseli agyagba, de végül a mesterek elégedettek lesznek vele.

Gyönyörű történetem Magdáról, hogy Nagy Sándor középparaszt kollégáját az értelmiségi lány átnevelésére osztják mellé. Addig – addig nevelik egymást, míg össze nem házasodnak. Ez a házasság már túl van az aranylakodalmon. Pátzay csak annyit mond rájuk az 50-es években, hogy elég nekik egy kabát.

A Főiskola után Gádor Magda a Képcsarnoknak készít kisplasztikákat, főleg állatokat: kecskét, borjút, szamarat. Első nagyobb munkája egy kerámia fal, majd kisfiú és kislány figurák következnek, nagyobb méretben. Magda megelégeli, hogy a zsűri a halak uszonyának milyenségén vitázik ebben a naturalisztikus világban, amit szocialista realizmusnak neveznek ebben az időben. Kútfigurákat kezd készíteni, természetesen felkérésre, melyekben egyre kevesebb a natúra. Máig izgat engem, hogyan úszta meg az 50-es éveket Gádor Magda. Erre csak annyit mond: nem kell részt venni abban, amiben nem akarunk benne lenni. Megfogadom a tanácsot, bár eddig is így csináltam saját életemben.

1963-tól dolgoznak férjével a Százados úti művésztelepen, ami azt jelenti, hogy míg az egyik dolgozik, a másik moziba megy, vagy valahová máshová. A legteljesebb szeretet és egyetértés mellett is külön kell dolgozniuk, mert a képzőművészet magányos tevékenység. Ezt ők tudják a legjobban, ezért sosem haragszanak egymásra.

1967-ben látok egy kiállítást a Fényes Adolf teremben, Gádor Magda egy textilessel állít ki, kicsi bronz- és ólomfigurákat. 1968-ban Magda látja az én kiállításomat a Fiatal Művészek Klubjában, amit közös barátunk, Mészáros Dezső szobrász nyit meg. Dezső szervez egy budafoki szabadtéri kiállítást, ahol már együtt szerepelünk, Gádor Magda, Nagy Sándor, Mészáros Dezső, Shaár Erzsébet, Vilt Tibor és én.

Janáki keramikus műhelyében jókat iszunk és beszélgetünk. Barátságom Magdáékkal innen datálódik, immár 42 éves…

1990-ben a Vigadó Galériában rendezek Gádor Magdának és Torok Sándornak kiállítást. Magda betonjait, amik még nincsenek festve, kis kavicsokkal veszem körül, amikből ő néha kivesz egyet-kettőt, mert soknak találja, de sosem mondja. Ez nagyon jellemző rá. Könyveimet olvasva azt mondja: te még mindig túl élesen fogalmazol. Anyám is ilyeneket mondott, most Magda a pótanyám. Próbálok szót fogadni. Egy ideig terrakottákat ad be Magda, amiket törékenység ürügyével kizsűriznek. Én ugyanígy járok később! Át kell térnünk kevésbé törékeny anyagokra. Magdának Szabó Júlia művészettörténész javasolja, hogy csináljon betonból szobrot, mint a régi avantgárdok. Én meg áttértem a vashegesztésre.

Az egyik Szobrászrajz kiállításon – díjként – Vincze féle papírt kap Gádor Magda, amire lelkesen kezd rajzolni, majd festeni. Ez a gesztusfestés lassan átmászik a szobrokra, így 1995 és 2000 között már minden beton vörös-feketében pompázik. A papír síkját viszont a szobrok arra kényszerítik, hogy hullámozzanak, gyűrődjenek, hajoljanak meg a tér előtt. A papír és a beton párbeszéde eltart egy ideig, míg Magda fel nem fedez egy fafeldolgozó műhelyt, ahonnan gyönyörű fadarabokat szerez, amiket ugyanúgy fest be, mint a betont. Néha én is csak úgy érzékelem a különbséget, hogy felemelem a szobrokat.

2000-ben kap Munkácsy-díjat Gádor Magda, 76 évesen, de nem sértődik meg, sőt, mosolyogva veszi át. Eddig is járt a fiatalok kiállításaira Magda, ezután is fog, hiszen fiatal Munkácsy díjas!

2002-ben Nagy T. Katalin állítja ki Magdát a Dorottya Galériában, teljesen új anyaggal, festett fa- és betonszobrokkal, rajzokkal és papírhajtogatásokkal. Beszélgetünk is a nagyközönség előtt, kérdéseimre egyszerű válaszokat ad: igen, nem, ezt nem szeretem, az jó volt.

2004-ben és 2006-ban már a Körmendi Galéria kedvence Gádor Magda, talált fái mellé a talált kavicsok is felsorakoznak, együtt vannak a régi bronzokkal, terrakottákkal, ólmokkal, papírokkal, betonokkal. Szabó Júlia írja Magda könyvének bevezetőjét, Sulyok Gabriella, Nagy T. Katalin és Erős Péter filmeket készít a művésznőről, aki óriáspulóverében egy sarokba húzódik és várja, mikor lesz már vége az egésznek, de azért nyugodtan, derűsen válaszolgat, mintha könnyű élete lett volna.

Gyerekkori koraérettségünk után megküzdünk apáink ránk nehezedő súlyával, anyáink aggodalmaival és másféleségeivel, férjeink kritikáival és az olcsó anyagokkal, mert nincs pénzünk drágábbra. Küzdünk a szellem és az anyag örökös ellentétével, az ismeretlenséggel és a reklámnélküliséggel.

Idős korunkra gyerekek lettünk, igazi gyerekek, akik még hisznek az emberek jóságában és beleérző képességében. Hiszünk egy közösségben, melynek tagjai segítik egymást, ha nagy bajban vannak. Egy egyszerű életmódban hiszünk, fontos és nem fontos dolgok különválasztásában. Hiszünk a munka gyógyító hatásában, magunk vagyunk az orvos és a beteg. Ha lát valaki minket, kis termetünket, egyszerű ruhánkat, langyos kávénkat kortyolgatva, nem is gondolja, mi mindent csináltunk végig.

Legkedvesebb történetem a végére jön: az értelmiségi Magdát leviszi Sándor a faluba. Az egész falunép kinn áll az utcán, figyelik, kit hoz a Sándor. A 8 testvér és a szülők gyorsan befogadják Magdát, aki másnap már bocikat rajzol az istállóban. Hát így! Nincs határ a paraszti és értelmiségi világ között, nincs határ az evangélikus és görög-katolikus világ között, nincs határ a pesti és vidéki életmód között, nincs határ az 50-es és a 2000-es évek között, mert a művészet mindent összeköt és egyben tart.