Artportal.hu

A bécsi Albertina a háromszáznál is több nagyméretű vízfestményből 227 példányt birtokol, a többin az osztrák nemzeti könyvtár (Österreichische Nationalbibliothek) képarchívuma valamint a prágai Konopiste kastély osztozik. Így érthető, hogy megfelelő kölcsönzésekkel kiegészítve épp az előbbi lett a vendéglátója a minden eddiginél átfogóbb bemutatónak, amely a két „főszereplő” miatt „Jakob és Rudolf von Alt – A császár megbízásából” címmel látható május 24-ig. A legmagasabb rangú megrendelő és az uralkodói óhajt végrehajtó festők szemmel láthatóan nem szűkölködtek a szebbnél szebb ötletekben. A több mint másfél évtizedes átfutási idő csak tovább növelte a tematikai változatosságot. A természeti tájak mediterrán öblöktől a dúsan termő rónákig, gleccsertavaktól vagy zabolázatlan vízesésektől rejtelmes barlangokon át az örök hótól fedett sziklaszirtekig húzódtak. Urbánus környezetben egy-egy híres műemléképület közelképe éppúgy felbukkan, mint utcák és terek kisegyüttese avagy madártávlatból rögzített, széles várospanoráma. A korra jellemző, mozgalmas „népéletképek” sem hiányoznak a falusi vagy városi hétköznapokon és ünnepeken, az egyes népekre és nemzetiségekre jellemző, színdús viseletekben. Ehhez járultak még ráadásként I. Ferdinánd 1835-ös trónralépésétől a fényes udvari ceremóniák tömegjelenetei, a pazar történelmi öltözékekben pompázó arisztokrácia népes csoportjaival éppúgy, mint az uralkodó hivatalos látogatásai kiterjedt birodalmának félreeső zugaiban. A megjelenítés színvonalát tovább fokozta, hogy ez volt az osztrák akvarellfestészet fénykora, a fotószerűen realisztikus részletezésű és a szokásosnál sokkal nagyobb méretű lapokat pedig egy speciális „kukkoló” szerkezetbe ( Guckkasten) helyezték, amely felerősítette a térhatást.

A kétszáz oldalas, gazdagon illusztrált katalógus tanulmányai közül Maria Luise Sternath két eszmefuttatása: Városkép és tájkép – A bécsi veduta fejlődése valamint Csapatmunka egy nagymegrendelésre – Jakob és Rudolf von Alt Gucckasten-képei címmel azokon a szövegeken alapúlnak, amelyeket fél évtizeddel ezelőtt publikált az Albertina emlékezetes kiállítása kapcsán (Rudolf von Alt 1812-1905). Most merőben újat nyújt viszont Guckkasten-lapok vagy „vízfestmények”? – A császári látkép-ciklus felhasználásáról szóló fejezete éppúgy, mint Werner Telesko: Ferdinánd császár Habsburg koszmosza – Az akvarell-sorozat jelentősége a 19. század vedutaművészetében című írása illetve Patrick Poch: I. Ferdinánd műgyűjteménye és könyvtára elnevezésű összefoglalása. A terjedelmes műtárgylistát egyrészt tematikus egységekre osztották – a bécsi nagy árvíztől a természeti ritkaságokon, Laxenburg nyári rezidenciáján vagy templomokon és kolostorokon át a mariazelli búcsújárásig -, másrészt földrajzi tájegységekre bontották – az északi cseh-morva területektől a közbeeső régiókon át a „talján csizma” legdélebbi sarkáig. Számunkra természetesen Az északkeleti koronabirtokok és Magyarország elnevezésű fejezet a legérdekesebb. Itt a jólinformált Eva Michel preciz és lényegretörő képszövegeinek kíséretében gyönyörködhetünk Rudolf von Alt 1837-es akvarelljén Esterházy Pál herceg hegyes-völgyes birodalmában, a csúcson épült Rozália-kápolnától rálátással a középkori Fraknó várára, előtérben békésen legelésző marhacsordával. Jakob von Alt jóvoltából viszont 1839-ből Lubló vára magaslik a Tátra hófödte vonulatai fölé, premier-plánban egy ökrösszekérrel, 1840-ből pedig felvidéki parasztok járnak-kelnek festői viseletben az országút mentén és a szelíd hajlatú völgykatlanban elénk tárul Bártfa-fürdő családiasan hívogató házcsoportja. 1842-ben szintén az utóbbi kapta „ecsetvégre” akvarell-sorozatában a szemközti Duna-partról, a kikötött csónakok felett kibontakozó pozsonyi panorámát – középpontban a várral -, egészen közelről pedig a gótikus székesegyházat, akkoriban még alacsony sisakú tornyával, a téren ünneplőbe öltözött templombamenőkkel. Szintén az ő kezétől és azonos esztendőből származik a pannonhalmi apátság távoli sziluettje, frappáns kontrasztként a gémeskútnál delelő ménessel és csikósok csoportjával, míg a veszprémi püspöki palota tövében mosónők hajladoznak a Séden átívelő híd alatt, az öszvérpár-vontatta egykerekű taliga bakján pedig parasztasszony várja türelmesen cifraszűrt hordó párját, aki egy városi cselédlánnyal diskurál… A mai, rohanó világban léleküdítően hat ez a festői időutazás.