Artportal

Európai és amerikai köz- és magángyűjteményekből kereken százharminc alkotása látható február 14-ig: festmények meg egyedi rajzok mellett a szintén ritkaságnak számító sokszorosított grafikai lapok és nem utolsó sorban saját fényképfelvételei, amelyeket egész pályafutása során készített. Ő ugyan „mellék-terméknek” tartotta őket, de itt és most egyhamar kiderül, hogy nemcsak párhuzamos, hanem egyenrangú kísérői oeuvre-jének.

A germán expresszionizmus protagonistája, a Brücke-csoport alapító tagja drezdai vagy berlini utcaképekkel, Fehmarn-szigeti fürdőjelenetekkel vagy Davos-környéki hegyi tájakkal éppúgy szerepel, mint műtermi enteriőrökkel. Az utóbbiak mellett a tánc iránti töretlen érdeklődését választottam beszámolómban vezérfonalként. Mindjárt az egyik legrégebbi vászna a Csárdástáncosnők 1908-ból, amely hízelgően magyarosnak tűnhet, de a jelmez, mozdulat és kolorit számomra a francia kánkánt idézi. A következő évben a Meztelen táncosnő fekete-fehér fametszete inkább a lényegre koncentrál, rusztikus kontúrokkal, míg az Orosz táncospár színes kőnyomata a metropolisok revűműsorainak dekorativitásához kanyarodik vissza. Erich Heckelnek küldött postalapja ecsetrajz tussal, amelyen széles gesztusokkal saját maga ropja pucéran az „örömtáncot” drezdai műtermének kellős közepén „Bin glücklich, Berlinerstr. 80. part.” (Boldog vagyok, Berlinerstr. 80. fsz.) felirattal. A bérelt üzlethelyiség műhely és lakás is volt, a bohém világot is itt fogadta, berendezését sajátkezűleg faragta, térelválsztó textíliáit is maga festette vagy tervei nyomán modelljei, alkalmi barátnői és élettársai szőtték, varrták, hímezték. Itt fotózta meztelenül 1910-ben a Milly és Sam művésznevű afrikai artistapárt, akiket kollegái is többször és többféleképpen megörökítettek. Őmaga például A néger táncosnőt olajjal pingálta lenvászonra, egzotikus vásári környezetben, Gauguin „vad” modorában. Matisse hatását mutatja viszont az 1911-es Cake-Walk két táncosnőjének nagy foltokban komponált, frappáns kolorit-kontrasztokra redukált litográfiája.

Az első világégés idején – saját fogalmazása szerint – „önkéntelen önkéntesként” (unfreiwillig Freiwilliger) vonult be tűzérnek. 1915-ös szabadságolása alatt már Berlin Friedenau-negyedében, Körnerstrasse 45. alatti műtermében dobálta le magáról a katonai uniformist és cigarettával szájában, ruha nélkül járt indiántáncot, baráti körének tapsától kísérve, amint az intim és spontán fotósorozatból szinte filmszerűen nyomon követhető. A világháborúból hazatérve, morfium-függőségéből kezelték ki egy davosi szanatóriumban, majd kibérelte a közeli Frauenkirch településen a Haus in den Lärchen rusztikus épületét és véglegesen letelepedett. 1919-től már ott kapta lencsevégre egyrészt hivatásos táncosnő modelljeit – könnyű léptekkel tovalejtve vagy elegáns pózokba meredve –, másrészt alpesi környezetének vendégségbe meghívott paraszt-párjai is itt ropták a csűrdöngölőt a maguk keresetlen őszinteségével (lásd például Teleholdas éj az istálló ajtajában című sokalakos kompozícióját).

Most, amikor Pécs mellett német földön a Ruhr-vidéki Essen lett Európa kulturális fővárosa, különös aktualitásúvá vált 1927-ben kezdődött, monumentális architektúra-dekoráció megbízatása. Az ott épülő Folkwang Múzeum dísztermébe tervezett hosszú esztendőkön át különféle, táncos témájú faliképeket, amelyek nyomán fokozatosan eljutott festészete a többé-kevésbé elvont síkszerűségig. Ilyen a Színtánc olajfestmény-ciklus 1933-ból, a Bauhaus hármas alap-koloritjában (piros-sárga-kék) tartott, stilizált női figurákkal, de Hitler hatalomrajutása örökre véget vetett ebbéli munkálkodásának az őt pártfogoló progresszív múzeumigazgató azonnali hatályú leváltásával. Amikor 1938 márciusában Ausztriát a német birodalomhoz csatolták, Kirchner attól tartott, hogy hamarosan Svájc is hasonló sorsra juthat, ezért júniusban pisztolyával szíven lőtte magát. Emlékét még halála után is tovább gyalázták. Szeptemberben a salzburgi Festspielhausba érkezett az „Entartete Kunst” (elfajzott művészet) hirhedt vándor-tárlata, többek között Kirchner számos kipellengérezett művével, amelyeket a propagandisztikus rendezvény-sorozat befejezése után egyrészt múzeumi raktárak mélyére száműztek avagy benfentesek eltulajdonítottak saját kollekcióik gyarapítására, másrészt elkótyavetyéltek külföldi köz- és magángyűjteményekbe. Így hovatovább a világ távoli tájain szétszóródtak a szélrózsa minden irányába, ezért akár kései, helyi vonatkozású erkölcsi jóvátételnek is beillik most Salzburgban ez a reprezentatív nemzetközi seregszemle.