2009. 10. 19.
A francia fővárosban a Fiac (Foire internationale d’art
contemporain) nemzetközi kortárs mustrájával párhuzamosan rendezik meg október 22. és 26. között a Slick
vásárát, amely kimondottan a fiatalok fóruma, a pályakezdő képzőművészek
felfedezésére. Praktikus módon a Fiac-ot befogadó két épület – a Grand Palais
és a Louvre – közelében a hetes metrón átszállás nélkül érhetünk el a Slick
színhelyére, a Centquatre új művelődési intézményébe.
A Fiac idei kétszáztíz kiállítójából hatvanhárom először szerepel ezen a seregszemlén, a huszonegy államból három új akad: Cseh-, Finn- és Magyarország. Tőlünk négy fővárosi műkereskedést hívtak meg, amelyek közül egyesek – amint azt saját tapasztalatomból is tanusíthatom – hosszú esztendők óta rendszeres résztvevői a bécsi Viennafair-től a bolognai Arte Fieráig a különféle, értékesítéssel kísért élvonalbeli világbemutatóknak. Ilyen például a Hegedüs Orsolya és Pados Gábor által irányított, csupa kis betűvel írott acb galéria. Amint azt érdeklődésemre Hegedűs Orsolya többek között elmondotta: – Az idén először nyílik lehetőségünk az egyik legrangosabb európai fórumon való részvételre. Mi egyes egyedül Várnai Gyula műveit visszük a vásárra. A kiállítandó anyag zöme lentikuláris technológiával készült print, vagyis olyan térhatású nyomat, amelynek előterében a látvány is folyamatosan megújul, ahogyan a néző változtatja a pozícióját. Az árak ezer és tízezer eurós sávban szóródnak, legdrágább a Téli rege elnevezésű triptichon (120 x 270 cm-es méretben). Ezeken kívül bemutatunk még a vásári standunkon Könyv címmel egy idei lightboxot is, amelynek fotóját a párizsi mustra katalógusa is közli. A Louvre épületének fedett négyszögletes udvarában, a Cour Carrée szekcióban közös standon mutatkozunk be a budapesti Videospace galériával, amelyet Andrea és Eike Berg, valamint Kozma Zsolt vezet. Ők Sugár János és Szabó Eszter műveivel szerepelnek. A vásárral egyidőben nyílik kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben is a Fiac-on részt vevő magyar galériák művészeinek alkotásaiból. Ott az acb által képviselt alkotók közül Szarka Péter valamint Halász Péter legújabb művei lesznek láthatóak…– zárta előzetes beszámolóját Hegedűs Orsolya.
A Párizsba ezzel egyidejűleg szintén meghívott Inda Galériát Tallér Ágnes irányítja. Kérdésemre Molnár Ildikó művészettörténész beszámolt arról, hogy Szabó Ádám négy művét állítják ki: 2005-ből a terzith alapanyagú Szobor bőrbetegségek sorozatának három fejét (1,1 millió forintos áron) és a vásár katalógusában is reprodukált Tyúk vagy tojás? fehér márvány plasztikai ciklusát (1.215.000 Ft). Ugyanennyibe kerül tavalyról a vasdarabokból hegesztett, fekvő formátumú Ág is, míg a 2007-es Szupergyümölcs műfaja lambda print, a csendéleten színes cérnával összefércelt hibrid-példányok kínálják magukat a hímzett terítőn negyed-szeletekre vágott narancsból, mandarinból, citromból, kiviből vagy almából és 300.000 forintért megszerezhető. Végül a Viltin galéria tulajdonosa Iski Kocsis Tibor és Dián Krisztina, akiknek ezúttal Szörényi Beatrix munkáira esett a választása.
Az idén a Slick-en hatvankét galéria szerepel, az egyetlen meghívott magyar vendég a Léna & Roselli Budapestről. Dr. Orosz Ilona galériatulajdonos és Hegedűs Anikó művészettörténész közlése szerint a határokon túl is ismert és elismert El-Hassan Rózától montázs vagy ceruzarajz-sorozat (Adaptation I–II.) éppúgy akad 2006-ból, mint 2007-ben befejezett, vegyes technikájú vászon triptichon (Arany, körte, gubanc I–III. összefoglaló címmel). Tavaly Stockholmban Salam Haddaddal közösen készítette vászon alapra gouache festékkel az Árnyképet, pasztell-krétával a Lélegzést, illetve temperával a Kacsák és fiúk objekttel is kombinált kompozícióját. Részegh Botond: Játék a büntethetetlen fantázia bűnével I–X. – című tollrajz-ciklusa érzékeny fekete tusvonalakkal készült. Az idei sorozat minduntalan visszatérő motívuma a férfi és a nő viszonya, a líraiságtól a drámáig terjedő széles skálán. Végül a moszkvai születésű, jelenleg külföldön élő Julia Wintertől részben olyan oroszos témájú kollázsokat kínálnak, mint a Helena és a Volga vagy a Katarina, másrészt olyan vegyes technikájú alkotásokat, mint a „9” vagy a Szerelem – valamennyit a legutóbbi évek friss terméséből.
@Wagner István

Slickl

Szabó Ádám: Tyúk vagy tojás? (Which first?), 2005, márvány;
25x36,5x21 cm, 5,5x7x5x5 cm

Szabó Ádám: Tyúk vagy tojás? (Which first?), 2005, márvány;
25x36,5x21 cm, 5,5x7x5x5 cm

Szabó Ádám: Szupergyümölcs, 2007, lambda print; 45x60 cm

Julia Winter: Look to me (2008, vegyes technika, 62x52
cm)

Részegh Botond: Párbeszéd V. (2005,
akvatinta-forte, 30x100 cm)

El-Hassan Róza: SMS-ező nő (2008, vízfesték, 72x105
cm)