Artportal.hu

Bedő Rudolf (1891-1978) az úgynevezett „rejtőzködő műgyűjtők” körébe tartozott világéletében. Az 1910-es évek végétől apai örökségéből vegyi üzemet és festékgyárat működtetett Nagybányán, majd a két világháború között Budapesten féltucatnyi bérpalotája is volt és ezek szolgáltatták az anyagi alapot évtizedeken át lenyűgöző mennyiségű és minőségű műtárgyállományának összehozásához. Vele született kvalitásérzéke mellett 1923 körül festészeti tanulmányokat is folytatott Thorma János irányításával, akitől a mostani kiállításon is láthatunk egy szép képet. Kedvelt művészeivel élénk kapcsolatot ápolt, így sikerült már műtermükből megszereznie a legfrisebb és legsikerültebb remekműveket. Emellett amatőr fotográfus volt, enciklopédikus jellegű elméleti tudásának köszönhetően pedig rendszeresen publikált művészettörténeti tanulmányokat. A rangidős magyar alkotók közül leginkább Rippl-Rónai Józsefet csodálta és tőle legkedvesebb főművét is sikerült megszereznie a festő halála után. A Karcsú nő vázával a kaposvári mester ifjúkori párizsi szerelmét, egy francia festőnőt ábrázolja életnagyságban – ezért nem vált meg tőle egész életében - és ez korábban még sosem szerepelt a nyilvánosság előtt, így a mostani tárlat főfalán ennek egyik fő attrakciója. Az idős festők mellett hallatlan érzéke volt a tehetséges fiatalok felfedezésére, akiknek következetes mecénása lett. Jándi Dávid anyagi támogatásától kezdve az Ámos Imre-Anna Margit házaspár párizsi utazását is ő tette lehetővé, amikor Chagallal talákoztak. Bálint Endre és Korniss Rezső vagy Hincz Gyula és Rozsda Endre erőteljes korai művei is így kerültek a Bedő-gyűjteménybe, beleértve a most 104 esztendős festő-matuzsálem – Lossonczy Tamás – fiatalon alkotott munkáit egyaránt. Kádár Béla életművének különféle periódusaiból is birtokolt képeket, olyannyira, hogy a határokon túl rendezett tárlatokra is tőle kölcsönöztek vagy vásároltak főműveket, majd 1971-ben ő rendezte az első retrospektív tárlatot számára, amely a felfedezés erejével hatott. Ezektől az említett élvonalbeli alkotóktól és nem kevésbé híres kor- és pályatársaiktól egyformán találunk kisebb-nagyobb képeket a levegősen tálalt alkalmi bemutatón.

Nem hiába volt Nemes Marcell világhírű műgyűjteménye Bedő Rudolf önként választott példaképe, mert mindketten a legnagyobb huszadik századi műgyűjtők közül is a lehető legszélesebb érdeklődési körrel bírtak. Ez a nyitottság a történelmi korra és földrajzi térre éppúgy vonatkozik, mint a legváltozatosabb alapanyagokra és műfajokra, avagy az egyedi és sokszorosított előállítási technikákra. A Kieselbach Galéria találó válogatásának és rendkívül elegáns tárlatrendezésének eléggé nem dícsérhető érdeme, ahogyan a sokféleségben tudja közvetíteni az egységet, a privát enteriőrnek azt a páratlan harmóniáját, amely a Bedő-lakosztály egyes szobáinak teljes berendezését külön-külön és együttes összhatásában is jellemezte. Így kerül a kollekció legrégebbi darabja – egy fél évezredes, gótikus Madonna fából faragott, festett szobra – mellé avantgárd aktábrázolás, amelyet barokk oltár drapériája keretez és éppolyan jól megvannak egymás mellett, mint kissé távolabb az egyik kirakatban egy fehér alabástrom reneszánsz Mária, amely elé intarziás biedermeier bútordarabon, kék-fehér mintás távolkeleti porcelán edényben helyeztek el virágot, akárcsak egy templomban. Florális mustrájú flamand faliszőnyegre a gobelin sötét zöld és barna színtónusait ismétlő modern tengeri táj rímel remekül, amint a súlyos hajótest darabokra „törik” a tükröző vízfelszín hullámverésén. Rokokó szekrény polcain különféle vallások apró kegytárgyai sorjáznak békés együttélésben, egy virágosra pingált paraszti tálalón karakteres habán kerámiák, patinás rézedények vagy felvidéki üveghuták szintén kézzel formált, kedvesen sete-suta butéliái símulnak egymás mellé és még hosszasan folytathatnánk a tallózást…

A Kieselbach Galéria összes termeiben most megnyílt, nagyvonalú szemle csak némi ízelítőt tud nyújtani a teljes gyűjteményből, amelynek jelentőségét a puszta számadat is jól érzékelteti, hogy közöttük több, mint száz a védetté nyilvánított alkotás, amely nem vihető ki az ország területéről. Az anyag legjava szinte csodával határos módon vészelte át két világáégés pusztításait, majd amikor az államosítással a famíliától elvették összes ingatlanjait – a gyáraiktól a bérpalotákig – egyes műtárgyak időnkénti, kényszerű eladogatása biztosította számukra a tisztes megélhetést hosszabb távon is. Bedő Rudolf örökösei most a galériát bízták meg a hatalmas hagyaték tudományos feldolgozásával és műkereskedelmi felleltározásával, amelynek nyomán nem egy szokványos vagy annál is vaskosabb katalógus, hanem egy reprezentatív kötet fog megjelenni, az eddigi tervek szerint legkésőbb év végéig. A kézenfekvő és eddig automatikusan bevett megoldás – az aukciós licitálás – helyett a rendhagyó értékesítést is a galériára bízták. Ez egy hosszadalmas folyamatot igényel, amelynek során a galéria közvetít a potenciális vásárlók, valamint a jelenlegi tulajdonosok között. Így bizalmasan kezelt árakkal és diszkrét üzleti tárgyalások mellett kerülhetnek az egyes műtárgyak – a család óhajtása szerint - a lehető legméltóbb új helyükre, legyen az hazai vagy külföldi közgyűjtemény, illetve itthoni valamint a határokon túli privát kollekció. A mostani, budapesti kiállítást május végéig kereshetik fel az érdeklődők. A tudatosan kihagyott tavaszi szezon után legközelebbi „menetrendszerű” árverésük az őszi évadnyitáskor, októberben várható Kieselbach Tamás közlése szerint.