11 év - válogatás a Ferenczy Múzeum elmúlt évtizedének szerzeményeiből

2010. 3. 4.2010. 4. 26.
A kiállítást csütörtökön 17 órakor Halász János, az Országgyűlés kulturális Bizottság alelnöke, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg. Köszöntőt mond: Dr. habil Kálnoki- Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató.

Szentendrén nincs könnyű helyzetben a gyűjtemény bővítésével foglalkozó muzeológus, mert a megszerzendő műtárgyak bőségének zavarával küzd, hiszen a városban élő művészek és a rendszeresen itt megfordulók mind korosztály, mind művészeti ideák szempontjából igen sokféle módon képviselték és képviselik a magyar képzőművészetet. A múzeum gyűjteményezése ennek a sokféleségnek értékorientált megőrzésére törekszik.
Ennek az elképzelésnek a jegyében éppúgy sikerült néhány művel gyarapítanunk a Régi Művésztelep alkotóinak anyagát, mint ahogy a Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkáiból számos fontos alkotás került a múzeumba. Ugyancsak figyelemre méltó fejlemény volt az ide kötődő szobrászok egy-egy nagyobb méretű szobrának megszerzése. Több jelentős ajándékozásra is sor került, melyek közül Ferenczy Noémi 90 darabos kollekciójának megszerzése volt a legkiemelkedőbb.
Más múzeumokhoz hasonlóan a Ferenczy Múzeum is időről időre válogatást mutat be új képzőművészeti szerzeményeiből. A kiállításnak azon túl, hogy a nagyközönségnek és a szűkebb - tágabb szakmának hírt adjon a köztulajdonba került műtárgyakról, az a célja, hogy a múzeum az alapfeladatai közé tartozó gyűjteménygyarapításról alkotott elképzeléseinek megvalósulásával szembesüljön.

Link: Szentendrei Képtár - Szentendrei Szalon (Ferenczy Múzeum) honlap

files/kepillusztracio/Ferenczy Noémi Erdő (karton).jpg
Ferenczy Noémi: Erdő