Artportal.hu

Egy évvel ezelőtt állította ki Koroknai Zsolt itt a KAS Galériában az Angyali Üdvözlet első részét. Talált szentképekbe applikált portrék, Simone Martini és Lippo Memmi Angyali Üdvözletének két szereplője, az Angyal és Madonna különválasztott képen, és mindenekelőtt Koroknai önarcképe, az angyal videóinstallációval előállított portréja volt a kiállítás lényegi része. Az angyal, Isten hírnöke mellett akkor nem szerepelt a Madonna. A mostani kiállítás középpontjában a Madonna portréja áll, és 12 stációban nem Krisztus szenvedéstörténete, hanem egy-egy Madonna-kép szerepel, többnyire olasz korareneszánsz Angyali Üdvözletek másolata, barátok, közel álló személyek portréival applikálva. Koroknai saját kultikus rendszerének modelljét készíti el, építi több lépcsőben, már két éve. Szakrális történetének kezdőpontján a fogantatás pillanata áll, Jézus megtestesülése: az Isteni tudást pillanatokra a Földön hagyó angyal, a művész, aki találkozott a Madonnával, az Istenszülővel. A sajátos történetnek nemcsak Koroknai a valós szereplője, hanem a fényben feloldódó, Madonnát megformáló női alak is, a videóinstalláció „arca”. Mintha Koroknai magánáhítatának Máriája azt a misztikus középkori irányzatot elevenítené fel, amely a nem emberi kéz alkotta eredeti képmás problémáját taglalja, és amit ma a technika, a számítógépes nyomat lehetővé is tesz. A nem kézzel készült kegyképek azonban Krisztusról készültek és nem Máriáról. Máriát a legenda szerint Lukács evangélista festette meg úgy, hogy az Istenanya modellt ült neki. Így a képmás hitelességéhez kétség sem férhetett. Lukács nem csak Máriát, de gyermekét is lefestette, ebben az esetben azonban kevés volt Lukács keze, s a történetben Mária saját maga fejezte be Jézus képmását, vagyis csoda történt. A képek másolataira azonban szükség volt, s a csoda tovább folytatódott, a képek mechanikus reprodukciók révén megsokszorozódtak, ikonok formájában. A másolatokra aztán átszállt a csodatévő erő is, amely a képnek gyakorlati funkciót adott. Korunkban a hiteles portré problémája megoldódott a fényképezés feltalálásával, s középkori gondolattal élve, ha a művész nem viszi bele művészi intencióját, akkor az ábrázolt személyről valóban hiteles portré keletkezik. A leghitelesebbnek tartott Krisztusképek a korai középkorban éppen ezért a kendőképek voltak, amelyek a test lenyomataiként Krisztus akaratát is hordozták és magukat reprodukálták. A nem emberi kéz alkotta portré keleten a hellenisztikus hagyományokból származott át a kereszténységre, valamint összefüggött a kora-keresztény képtilalommal, amely tiltotta a kézzel készített bálványok, „faragott képek” imádását. A képek előtti korokban, a templomokban ereklyéket, vagyis a szent testének valódi részeit, a testén viselt ruhadarabjait imádták és ruházták fel csodatévő erővel. A képek megjelenésekor aztán a képmás vette át az ereklyék szerepét, és egyre több szentképnek tulajdonítottak gyógyító erőt. Mária különleges helyet foglalt el a szentek között, hiszen ő volt Jézus anyja, Isten emberré válásának bizonyítéka. A Madonna éppen ezért minden esetben a gyermekkel jelent meg, egyszer Jézus Isteni, másszor emberi tulajdonságait bemutatva. Ez a két pólus azonban a bizánci felfogásban egyesült, ahol Krisztus Isten látható formája, tehát az isteninek az emberben szemlélhető képe, valóságos, bizonyíték a létezésére. Ahogy a Madonna is, hiszen ő volt az, aki ember alakban életet adott az isteni természetnek. Nem véletlen tehát, hogy a zarándokhelyek, amelyek csodatévő szentképekkel büszkélkedhettek Mária kegyhelyei voltak, gondoljunk csak a Lourdes-i Máriára, a Máriapócsi Madonnára… A nyugati ábrázolásokon már a kora reneszánsz korban sem követték az ikonikus hagyományokat, s kettévált a kép jelentése és a kép modellje. A képnek, ahhoz, hogy felidézzen szakrális jelentéseket, már akkor nem kellett hiteles képmásnak lennie, elegendő, ha az ember isteni eredetére utalt. Ma a hitelesség nem a történeti alakok létezésének bizonyítására irányul, hanem az egyéniség, az emberi élet szakrálisságának kifejezésében. Koroknai Zsoltnál a Madonna-kép elsődleges keresztény jelentésén kívül fontos a nőisége, szimbolikus jelentése, a Nő lovag-kori értelmezése. A nő lelki nemessége, transzcendens titokzatossága okán a Bölcsesség megtestesítőjeként vált a lovagi imádat tárgyává, majd a XII. században összefonódott a Szűzanya iránti odaadással, és ez az odaadás szerelemben is  megnyilvánult. Olyannyira, hogy az itt látható 12 Madonna egyikéről pontosan tudjuk, hogy a festő, Filippo Lippi saját magát festette meg Jézus alakjában, s a Madonna modellje szerelme tárgya, egy apáca volt. Koroknai Zsolt ezen a ponton ér össze a Történettel és műveinek hitelességét személyiségében és a spiritualitás megragadása iránti elkötelezettségében érezzük. Műveiben az a gondolat látszik megfogalmazódni, hogy minden emberben ott rejlik a szavakkal nem kifejezhető, általános transzcendencia, s ezt a megfogalmazhatatlan lényeget csak képekkel adhatjuk vissza. (Muladi Brigitta)