A négy napon át tartó program valójában nem kiállítás, hanem egy izgalmas eseménysorozat, amely lehetőséget kínál a látogatóknak, hogy találkozzanak az egyes szakok oktatóival, és megismerkedjenek az oktatásra jellemző feladatokkal, hallgatói munkákkal.
Az ART KICKOFF mozijában egész nap folyamatosan láthatóak a Médiaművészeti Intézet hallgatóinak vizsgamunkái, az Alkalmazott Művészeti szakos hallgatók alkotásaiból összeállított fotóválogatások, a nyári belsőépítész táborok legemlékezetesebb pillanatai, a fotográfus hallgatók legjobban sikerült képei, de megismerkedhetünk – rövid megszólalásokban – az egyes szakok vezetőivel, mestereivel is.A hg.hu-val közösen szervezett Villámtalálkákon tanáraink és hallgatóink 15 percenként várják a tanácsokra és ötletekre kíváncsi érdeklődőket.
A mindenki által használható Mac munkaállomásokon hozzáférhetővé tesszük az Art Kick Off anyagait. Vendégeink odaülhetnek a gépekhez és egyéni érdeklődésük szerint tekinthetik meg a kiállítás anyagát.A Grafika szakcsoport legjobb hallgatóinak munkáit egy − külön erre az alkalomra előállított − magazin lapjairól ismerhetjük meg.
A minden asztalra kihelyezett designétlapról válogatva kézbe vehetők, megismerhetők kézműves tárgyaink.
PROGRAMOK
2012. január 20. PÉNTEK
16.00–17.00 Sajtótájékoztató – zártkörű esemény a sajtó meghívott képviselőinek
17.00–18.00 Össztűz az Erzsébet téren! A BKF ART KICKOFF programsorozatát nyitó eseményen a hallgatók és tanáraik által épített lángoló téglakonstrukciók egyedülálló látványával és melegével várjuk az érdeklődőket. Közben Szabó Sipos Ágoston és zenekara köszöntik a gyülekező vendégeket.
18.00 Megnyitó Egyvonalban- Tóth Leila és Béres Dóra, az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatóinak fényceruzás performansza
18.10 Köszöntőt mond Dr. habil. Vass László CSc, a BKF rektora, valamint Dr. Kepes András DLA, a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja
18.30 TheCrusherzmozgásművészeti formáció: Sallak Petra, Koller Kata, Fehér Dávid, Amroun Nabil
18.40- Pezsgős koccintás
2012. január 21. SZOMBAT
10.00–13.00; és 14.00–18.00 Kedvenceink. Gőbölyös Luca szakvezető és Szabó Dezső vezetésével bemutatkozik a Fotográfia szak: gyere barátaiddal, vagy hozd el kedvenc tárgyadat és szerepeljetek együtt a BKF hallgatói által készített fényképen! A helyszínen kialakított profi műteremben a vállalkozó szellemű látogatók modellé válnak. A fotózás közben ismerkedhetsz a szakkal, sőt, ha elhozod a portfóliódat, tanáraink a felvételi szempontjai szerint értékelik azt.
14.00–18.00 Arduino– média design fizikai számítástechnika workshop. Harsányi Réka média designer vezetésével. Az Arduino egy nyílt forráskódú „mini számítógép”, ami pl. szenzorok, motorok, LEDek vezérlésére alkalmas. A workshop-on megtanulhatod, milyen részekből áll az Arduino, hogyan kell rákötni az alkatrészeket, kiolvasni adatokat a szenzorokból, és felhasználni azokat. LEDet vezérlünk potméterrel, meghajtunk vele két motort, távolságszenzort, és a kettő összekötésével létrejöhet egy magától közlekedő robot. Eközben megismerkedhetsz a kód struktúrájával.
18.00–19.00 Villámtalálka tanárainkkal. A fotográfia és média design tematikájú villámrandevún Gőbölyös Luca, Seres Szilvia és Murai András, a Grafika és filmes tematikájú villámrandevún Július Gyula, Kardos Sándor és Szabó Gábor és aFestő-nyomó; öltözék- és kiegészítő; szövő és kerámia témájú randevúnkon Baráth Hajnal, T. Doromby Mária, Sárosi Krisztina és Koleszár Ferenc fogadja a tanácsokra és ötletekre kíváncsi érdeklődőket. Ha szeretnéd megtudni, mennyire vagy jó, hozd el terveidet, portfoliódat, alkotásaidat, és kérd ki elismert művésztanáraink véleményét!
19.00–20.00 Tanítható televíziózás? A Televíziós műsorkészítő szak tanárainak pódiumbeszélgetése. Résztvevők: Jakupcsek Gabriella, Benda László, Szabó Gábor, Fodor Imre. Moderátor: Born Ádám rendező, szakvezető
20.00–22.00 Társalgó. Naplevezető záróráig.
2012. január 22. VASÁRNAP
10.00–13.00 Sárkányok szárnyán. Bodóczky István képzőművész, tanár sárkányépítő workshopja. Sárkányfesztiválok hömpölygő képei közepette építs Te is velünk! Anyagot mi adunk, az elszántságot Neked kell hoznod!
14.00–16.00 Design Forma1 és Pannónia. Az Europa Design képekkel gazdagon illusztrált előadásában megtudhatod, hogyan működnek a nagy design tudásközpontok, miben érdekelt egy nemzetközi gyártó, hogyan folyik a termékfejlesztés, milyen eszközökkel tudnak egy új piacon részesedést szerezni, és hazánkban milyen módszerekkel működtetik a forgalmazói hálózatokat.
16.00–18.00 Hogyan tovább? Mi az eladható, ki vásárol ma design-terméket, melyek a kollekció-építés nehézségei? Majoros Zita (Printa Akadémia), Fehér Beatrix (Camou), Csergő Noémi (Bodza Csoport), Páger Bernadett (Eventuell), Fónagy Dóra és Luu Anh Tuan designerekkel Bordács Andrea művészetkritikus, esztéta beszélget a tervezőket és a pályára készülőket egyaránt érintő kérdésekről.
19.00–20.00 A lélek és a humor szerepe a téralakításban. Z. Halmágyi Judit(ZHJ) építész beszélget vendégeivel: Gaspar Bonta,Martinkó József- építészetkritikus, Mohácsi András - szobrász, a MOME docense, Vadász Orsi - építész (Sporaarchitechts).
20.00–22.00 Társalgó. Naplevezető záróráig.
2012. január 23. HÉTFŐ
10.00–12.00 Kreatív vizualitás. Eperjesi Ágnes, Gallusz Gyöngyi és Július Gyula, a Tervezőgrafika szak oktatói meglepő gyakorlatokkal késztetik kreatív gondolkodásra a hallgatókat. Az elmúlt két esztendő legsikeresebb munkáit, feladatmegoldásait mutatják be előadásuk keretében.
12.00–13.00 Pörgős prezi. A BKF sikeres hallgatóinak előadásai, gondolatok és képek munkáikról, terveikről. Közreműködnek: Tillinger Adrienn, Hermann Adél, Pákozdi Rebeka, Németh Zsófi, Valicsek Ildikó. Aki a pörgésről gondoskodik: Slézia József művészettörténész.
14.00–17.00 Rögtönfilm. Villám filmkészítés élőben. A helyszínen a látogatóktól kapott témából hallgatóink tanári közreműködéssel (Asbót Kristóf, Bereményi Géza, Gárdos Péter, Kardos Sándor, Miklós Mari, Rozgonyi Ádám) forgató-, majd technikai könyvet írnak. Alig egy óra alatt a jeleneteket leforgatják, közös vágás után a kész filmet lezenélve, főcímmel, stáblistával helyben be is mutatjuk. Moderátor: Jakupcsek Gabriella, Báron György.
18.00–19.00 Villámtalálka tanárainkkal. Grafika és filmes tematikájú villámrandevúnkon ezúttal Július Gyula, Kardos Sándor és Szabó Gábor fogadja a tanácsokra és ötletekre kíváncsi érdeklődőket. Ha szeretnéd megtudni, mennyire vagy jó, hozd el terveidet, portfoliódat, alkotásaidat, és kérd ki elismert művésztanáraink véleményét! A hg.hu és a BKF közös szervezésében
19.00–19.30 Kamera – fény – (mozgó) kép 1. Műtermi világítási gyakorlatok bemutatása az érdeklődők részvételével, a világítási szerkezetek elemzése meghívott fővilágosítók közreműködésével.
19.30–20.00 Kamera – fény – (mozgó) kép 2. Kardos Sándor és Nagy András vezető tanárok, valamint Szabó Gábor szakvezető, operatőrök beszélgetése az operatőri oktatás elveiről és gyakorlatáról, számos példával illusztrálva.
20.00–22.00 Társalgó. Naplevezető záróráig.
Közben a moziban: Kardos Sándor: Örök mérték c. elemző- dokumentumfilmjének vetítése (60’).
2012. január 24. KEDD
10.00–11.00 Kézzel fogható 3DA Leonar3Do útja az ötlettől a világhírig. Rátai Dániel, a Leonar3Do világhírű fiatal tervezője mutatja be találmányát. Hogyan lehet egy egyszerű asztali számítógépből 3D-s virtuális teret és munkakörnyezetet létrehozni? Nézd meg működés közben és figyeld, hogy mi mindenre tudják használni a tervezők!
11.00–14.00 Virtuális gardrób. Saját egyedi divatfotók percek alatt! Textiles hallgatóink által tervezett mintakészletünkből választhatsz, pózolhatsz a virtuális térben. Mindezt megörökítjük, az elkészült fotókat megoszthatod ismerőseiddel, vagy magaddal viheted saját adathordozón.
14.00–18.00 MOZGÁS! avagy legyél te is animátor! Animációs játékok Sikur Mihály, Kiss Melinda, és az Animáció szak elsőéves hallgatóival! Ha tetszik, amit együtt készítünk, vidd el és oszd meg ismerőseiddel! M Tóth Éva szakvezető és Gauder Áron közvetítésével betekintést nyerhetsz a szakon folyó munkába is.
18.00–19.00 Villámtalálka tanárainkkal. Festő-nyomó; öltözék- és kiegészítő; szövő és kerámia témájú randevúnkon ezúttal Baráth Hajnal, T. Doromby Mária, Sárosi Krisztina és Koleszár Ferenc fogadja a tanácsokra és ötletekre kíváncsi érdeklődőket.
19.00–20.00 Végzős vagyok, de hódítani akarok!A személyes brandépítés titkai. Az Europa Design beszélgetésében olyan kérdésekre keressük a választ, hogy egy pályakezdőnek mik az esélyei a hazai és nemzetközi piacon, hogyan határozza meg önmagát, miként építsen magából design brand-et.
20.00–21.00 Slow. A magyarországi street art képviselőjének képekkel, filmmel illusztrált előadása.
21.00–22.00 A csésze titka - Japán teaház kóstolóval. Egy igazi japán teaszertartás közben betekintést nyerhetsz a teafogyasztás kultúrájába. Az illatos teát keramikus hallgatóink által készített csészékből élvezheted.
Minden program megtekintése ingyenes!