2010. 7. 29. – 2010. 9. 5.
A kiállítást csütörtökön 17 órakor Lóska Lajos művészettörténész nyitja meg. BLOCK CSOPORT: Dóró Sándor, Katona Zoltán, Nagy Árpád Pika, Nayg István, Palkó Tibor, Sebestyén Zoltán. FLUSS CSOPORT /Berlin/ Katharina Bach, Simone Elsing, Karl Menzen, Susanne Ruoff, Asri Sayrac, Tatjana Schülke, Ona Tav, Renate Wiedemann. És 2 vendégművész: Dobó Krisztina és Taskovics Éva.
A most 20 éve alakult BLOCK csoport folyamatos kapcsolatkereső törekvésével igyekszik az európai kulturális szcéna aktív részesévé lenni. Ebbéli tevékenységének eredményeként, megalakulása óta állandó szereplője a hazai és nemzetközi képzőművészeti életnek, számtalan kiállításon és work-shopon vesz, részt illetve szervez itthon és külföldön egyaránt.
2008-ban a berlini FLUSS / FOLYÓ alkotócsoporttal közösen, SWOP / CSERE címmel nemzetközi projektet indított. Ennek keretében 2008 őszén Berlinben került sor az első BLOCK - FLUSS közös kiállítás megrendezésére, amelyet a Magyarországon is jól ismert Christoph Tannert, a berlini Künstlerhaus Bethanien igazgatója nyitott meg, és amely igen jelentős eredményeket hozott. A projekt folytatásaként, 2010. július 29-én nyílik SWOP II. címmel Budapesten a két művészcsoport közös kiállítása.
A nemzetközi projekt célja egyfelől megtalálni azokat a pontokat, amelyek a képi gondolkodás és alkotás folyamatában jelentős hasonlóságokat mutatnak, illetve a hagyomány, a kulturális beágyazódás, az egyéni szemlélet, stb. okán egyértelmű különbözőségeket jelölnek, másfelől pedig elősegíteni a kulturális integráció folyamatát. Ez a folyamat semmiképpen sem mutathat az egyneműsítés, az uniformizálás irányába, hiszen posztmodern korunk talán legfontosabb erénye a sokszínűség hangsúlyozása, a különbözőségek elfogadása, és olyan keretek megteremtése és működtetése, amelyek a különböző értékek egymás melletti zavartalan létezését teszik lehetővé. A két alkotócsoport is ilyen elgondolások mentén szervezi közös megnyilatkozásait.
Link:
Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza honlap

BLOCK csoport: Swop II. Budapest - Berlin