Egy lélegzetre. - a szemlélő számára első alkalommal ezt a döbbenetes és mellbevágó, vagy még pontosabban fogalmazva, inkább mellkast szorító hatást kelti Duliskovich Bazil legújabb munkáit felvonultató tárlata.
A Faur Zsófi – Ráday Galéria falain megtekinthető műveken mintha valóban felesleges lenne a festékrétegek száradására várni. Persze nem tagadható, hogy fontos szerepe van ebben a tudatosan szabadjára engedett véletlennek.
A túlzott szabályosság „elrontja”, megmerevíti, saját erőltetett rendszerébe kényszeríti az ábrázoltat. A festék szabad útjára engedése a tökéletesség látszatát érvényteleníti, s a vele keltett tökéletlenség érzete itt elengedhetetlen lényegi elemmé lép elő. Ezáltal válik ugyanis képessé létünk törékenységét sugallni. Impulzív festményein mégis nesztelen nyugalom honol, amely a sarokban megbújva, pókhálóként szövi át alkotásait, s rajta pattanásig feszül az épp lecseppenni készülő, sajátosan kelet- európai ízzel átitatott motívumvilág.
Az invenciók szabadjára engedése, a véletlen tudatos érvényesülni hagyása leginkább a festő képeinek strukturáltságában érhető tetten. Alkotásainak egyik legfontosabb jellemzője ugyanis a rétegzettség! A montázsra emlékeztető képi síkok egymásra rakódása, és a megfolyások hangsúlyozzák a festmény felületének kétdimenziós voltát. Általuk a kép kitör az illúziókeltés látszatából, s a festmény (mű)tárgyi jellege válik nyilvánvalóvá. Ehhez pedig szorosan kapcsolódnak a megszokottól teljesen eltérő, merész kép-, vagy „színkivágások”, melyek a képtér festő általi teljes birtokbavételét jelzik.
Duliskovich a festészet hagyományos műfajait, a portrét vagy akár a tájképet új tartalommal tölti meg, klasszikus szimbólumait pedig a megszokottól eltérő kontextusba helyezve saját jelképekké alakítja. Munkáinak érzékeny ízvilágára jóval könnyebb ráérezni és megszeretni, mint maguknak a műveknek a működését kutatni. Egyrészről szimpatikus, erős hangulatiságot, aurát magában hordozó festészet ez, másrészről azonban nehezen felfejthető gondolati tartalma küzdelmes feladat elé állítja az értelmezőt. A művész most kiállított munkáinak legkifejezőbb jellemvonása a csendes bölcsesség, a tapasztalattal megalkotott, kifinomult igénnyel létrejövő megformálás.
Duliskovich kiállítása installálását tekintve is kivételes. A megszokott olaj-vászon párosítás mellett a képek ugyanis hol keretben, hol keret nélkül, hol pedig kifeszítettség nélkül függesztve – szabad vásznakon - jelennek meg a falakon. A kiállíthatóság variációinak keresése nem a kor divatos trendjeinek követése. Nála a kép materiális alapja, a megvalósítás mikéntje éppen úgy hozzátartozik az alkotási folyamathoz, mint a képek adjusztálásának, hordozófelületének és kiállíthatóságának talánya is.