Artportal.hu

A földrajzi tájegységek határait nem lehet pontosan kijelölni, elmosódnak, egymásba játszanak, ezzel új árnyalatokat hozva létre. A természeti adottságok és az adott tájon élő emberi társadalom kölcsönhatásai sajátos jelenségben nyilvánulnak meg: mintha egy láthatatlan erő formálná saját arcára az adott táj létezőit.

A kortárs művészetben általában „helyspecifikus” művek, általában installációk, vagy ideiglenesen felállított szobrok, illetve a divatossá vált streat art anonim alkotói reagálnak a hely szellemének kihívásaira. A Szentendrei Művésztelepi Galériában most nyíló Genius Loci című kiállításon a Sensaria Csoportnak azon tagjai vesznek részt, akik festészeti vizsgálódásaik középpontjában évek óta a „hely”, a „táj”, a „tér” specifikus jelenségei állnak.

(Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kondor Attila, Kovács Lehel, László Dániel, Szabó Ábel) A kiállítás a „genius loci” fenomenológiáját hat különböző nézőpont jeleníti meg. E nehezen megfogható és mégis nagyon markáns probléma a huszadik század több gondolkodóját is foglalkoztatta. Közülük két szerzőre utalunk röviden, mivel úgy látjuk segíthetnek megvilágítani és értelmezni a kiállítást.

Martin Heidegger Az alkotó tájékban a déli Fekete erdő egyik tágas, 1150 magasan fekvő völgyében, álló kis síkunyhóról, mint a filozófus „munkavilágáról” ír. Ahol a „munka menete a táj történéseibe mélyed bele”. A Földút című művében pedig gyermek- és ifjúkorának földútja válik a filozófiai út allegóriájává. Az út szelíd hatalmáról beszél, ami megvédi azon keveseket, akik képesek „meghallani beszédét” a „készülékek lármája közepette”, amely hangzavart sokan, szinte „Isten hangjának tartják”.

Hamvas Béla Öt géniuszában pedig Magyarország szellemi földrajzának fölvázolásával a társadalom és a táj kölcsönhatásai mögött a Jung-i archetípushoz hasonló erőket lát. Öt archetipikus hatóerőt látott megnyilatkozni országunkban: az Észak a „provincialitás” a Nyugat a „műveltség”, Délnyugat a történelemfölötti, archaikus derű, az Erdély „Bizánc”, Alföld az „eurázsiai sztyeppék nomádság” szellemének hatása alatt él. Amennyiben sikerül ezek szintézisét megvalósítani, úgy ezek géniuszként, vagyis pozitív karakter-alkotóként nyilvánulnak meg. Mindennek egyszerre eredménye és feltétele egy világos, derűs, önismeretre, saját mélységeit átvilágítani képes közösség. Míg egy önmagával konfliktusban lévő, meghasonlott társadalomban újabb konfliktusok állandó forrásává, „démonná” válnak ezek az ősképek.