Gruppo Tökmag: Szálvezetés

2012. 1. 20.2012. 2. 4.

A kiállítást pénteken 18 órakor Sugár János képzőművész nyitja meg.


A NextArt Galériában látható kiállításon ismerős minták, motívumok jelennek meg szintén ismert, bár kevésbé megszokott hordozófelületen. A Szálvezetés című kiállításon, rendhagyó módon az utcák „falfirkái”, figurái, logói kötött pulóvereken köszönnek vissza. Ezzel egyrészt az illegitim, időnként polgárpukkasztó lenyomatok a fogyasztói társadalom tárgyai közé emelkednek, másrészt a galériában bemutatva a kortárs művészet befogadói határát feszegetik. A Magyarországon és külföldön összegyűjtött anyag több mint emlék: korképet ad a jelenünkről, kultúránkról. A zenekar tipográfiák, propaganda feliratok, sportvilághoz kapcsolódó mozaikszavak, univerzális jelképek elmossák a társadalmi rétegek közötti intellektuális, sőt olykor a nyelvi határokat is. Bár az eredeti hordozófelület (elhagyott, vagy éppen hogy használatban lévő épületek falai, tűzfalak) illegális használata olykor nehezen tolerálható, be kell látnunk: ezek a falfirkák korunk egyik leghitelesebb lenyomatai, a 21. század népművészete, utcai népművészet.
Mivel ma már rendelet szabályozza megjelenésüket (meglévők eltakarítása, újak létrejöttének megakadályozása)  az új hordozófelület és a kiállítás által néhány egyedi darab megmenekül a pusztulástól.

Tábori András és Kovács Budha Tamás nyolc éve dolgozik együtt különböző projektekben. A csoport tevékenységének fókuszpontjában a közterek állnak, az urbánus térre, mint sok különböző, szabadon felhasználható médium tárhelyére tekintenek. Munkáik a városi élet és a publikus terek viszonyrendszerében értelmezhetőek. A csoport tevékenysége tehát a "rejtett" városi jelenségek hétköznapi valóságát, a nagyvárosi mindennapokat veszi alapul.


files/kiallkepek/no000name.jpg