2009. 9. 30. – 2009. 10. 30.
A kiállítást szerdán 18 órakor Jérôme Bloch a Francia Intézet kulturális attaséja nyitja meg.
Klimó Károly mögött következetes és egyenletesen kiemelkedő életpálya áll. Erről meggyőződhet minden látogató, aki felkeresi a budapesti Francia Intézetet. A tárlat válogatás, nagy számú mű felvonultatására már a galéria méretei miatt sem vállalkozhat, de bemutat munkákat a korábbi időkből is, így az Antonin Artaud ihletésére 1989-ben született 42 rajzot, a Németországban kiadott Marquis de Sade-kötethez vagy a Baudelaire költeményeihez készült illusztrációkat, ahogyan természetesen néhányat a legújabb alkotásokból is. Így mintegy keresztmetszetét adja Klimó munkásságának. A színek kifejező erejére, formateremtő hatására, az anyag optikai minőségére, valamint a véletlenre és a törvényszerűre együttesen építő művész különös egyensúlyt teremt a lendületes vonal, a végletekig feszített fény-árnyék kontraszt, a forma köztes állapotként valóm megjelenítése és rafinált feloldása, az érzéki anyagkezelés és az expresszív kifejezésmód között. A struktúra és a gesztus egymásba szövődésének eleven párbeszédéből elementáris erejű, látomásos és mágikus művek születnek, amelyek egyre több nézőpontból engedik látni az alkotás belső folyamatát, és tömör nyelvvé sűrítik az önkifejezés gazdagodását. (U.M.)
Klimó Károly kapcsolata a budapesti Francia Intézettel nem új keletű. Most bemutatott munkái részben szerepeltek már korábbi kiállításain. Így az Antonin Artaud költeményének jegyében készült sorozat 1989-ben a Szegfű utcai Intézetben, majd a Marquis de Sade-, a Baudelaire-sorzat és más képei, kollázsai a Fő utcában voltak láthatók. A mostani tárlat szándéka ezeket a korábbi munkákat a legújabb művekkel együtt, új összefüggésben bemutatni. Klimó Károly a kortárs magyar képzőművészet egyik legmarkánsabb egyénisége, aki a modern európai és magyar hagyomány elkötelezettje.
Link:
Francia Intézet honlap

Klimó Károly kiállítása