2007. 10. 20. –
Kovács Budha Tamás évek óta érdeklődik az ősi maszkok iránt. Korábban az afrikai maszkokat tanulmányozta, a busó kultúrával pedig már majdnem 2 éve foglalkozik. E hagyomány által formált vizuális világot igyekszik mai módon megjeleníteni úgy, hogy kapcsolatot keres a kortárs képzőművészettel, ezen belül is elsősorban a street arttal. Az elhagyatott falakon, utcákon megjelenő maszkok teljesen más kontextusba helyezik a hagyományos mintákat, elemeket így válnak maivá, "kortárssá".