Látvány, tartalom és életforma - Somogyi Győző kiállítása

Kiállítók: » SOMOGYI Győző
2009. 1. 8.2009. 1. 30.
Az intézményben a művész munkáiból nyílik kiállítás 17 órakor, majd 18 órától művész-néző beszélgetés kezdődik.
A művész tájképeiből – melyek a Balatonfelvidéket, Salföldet és görögországi, osztrák utakat idéznek meg – családi portréiból és szentek arcképeiből kap ízelítőt a látogató. Képei különös  hatását részben azzal érte el az alkotó, hogy tojástemperával festett.

Élénk, az ikonok világát idéző színeikkel mutatnak alkotójukra a Munkácsy-díjas Somogyi Győző festményei. Az életút és életforma ugyan nem feltétele a műtárgyak befogadó „működtetésének”, ám e képzőművész személyisége eredeti módon sokoldalú. Érdemes a képek szemléléséhez mellékelni, hogy a balatonfelvidéki Salföldön az egykori paraszti életet rekonstruálva él, gazdálkodik. Házát, műtermét maga állította helyre a népi építészet értékeit megőrizve. Természetvédő, hagyományörző huszár. Hét évig pap volt, de közben fizikai munkát is végzett, 1968-ban egyháztörténetből doktorált. Elsősorban művész, minden téma és érdeklődés ebbe foglaltatik. Minderről személyesen is megkérdezhetik őt az érdeklődők január 8-án a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában.

files/kepillusztracio/Somogyi Győző.jpg
Somogyi Győző festménye