Artportal.hu

Az önképzés mellett pedig maga is, mint mester, tanít. Lóska Lajos a következõképpen jellemezte néhány éve munkásságát: „A klasszikus szobrászati technika, a viaszvesztéses bronzöntés magas színvonalú mûvelõje. Az öntés után még megformálja a bronzot, majd patinázza. Szabálytalan körvonalú sík felületekbõl felépített szobrai organikus formákat, mozgást idéznek. Egyszerre emlékeztetnek élõlényekre és munkaeszközökre (harapófogó, markológép). Fémbõl és fából készült szobrainak jellegzetessége a sík és kontúr hangsúlyos szerepe. Fémbõl hajlított, grafikus karakterû munkáinak hatását az árnyékhatások kihasználása is fokozza. Egyaránt készít figurális és nonfiguratív szobrokat. Ez utóbbiakat a konstrukció kiemelése jellemzi, illetve az, hogy a nyitott vázszerkezetre súlyosabb, zárt – gyakran fa – formákat erõsít. A módszerrel nyitott, légies, ugyanakkor hangsúlyos, teret szervezõ nonfiguratív plasztikákat hoz létre.” A művész szívesen dolgozik visszaveszejtéses, hungarocell elpárologtatásos technikával, újabb műveiben szívesen használja fel a hindu és szanszkrit írás jelrendszerét. Ezen a kiállításon láthatja először a nagyközönség – több más, érdekes alkotás mellett – a művész négy nagyméretű, betonacélból hegesztett térplasztikáját, amelyek az izgalmas vizuális hatáson túlmenően – mint írásjelek – konkrét jelentéssel is bírnak. A négy alapelem: a Föld, a Víz, a Levegő és a Tűz jelei ezek. Tökéletesen tükrözik az alkotónak a hinduizmusból táplálkozó filozófiáját is, miszerint az akár absztraktnak tekinthető szobrászati forma a vizuális élményen kívül, többértelmű jelentéshordozó: transzcendens üzenetet hordoz.