A szlovák és magyar képzőművészek installációit bemutató csoportos kiállítás, lokalitásunk és jelenünk anti-utópia jellegét vizsgálja. A sokszor fiktívnek bizonyuló kelet-közép-európai identitás provincialitásával ironikus viszonyba kerülő művek mégsem tagadják le lokális vetületeiket. Éppen ellenkezőleg a kiállítás azt állítja általuk, hogy a kelet-közép-európai képzőművészet sajátos vizuális nyelve lehet a kultúrtörténetileg a régió tudatalattijába beépült, ám eddig alantasnak vélt „barkács-kultúra”, „homemade kivitelezés” és „garázs-esztétika”. Ezek a más kontextusban gyakran negatív jelzők a régióbeli kortárs képzőművészek „ezermesteri”, alapvetően romantikus és humanista attitűdjét emelik ki a kiállítás koncepciójában.