Pécsi Parafrázis - Pécsi József egykor és ma

Kiállítók: » PÉCSI József
2011. 4. 4.2011. 4. 21.

A kiállítást hétfőn 18 órakor Lugosi Lugó László nyitja meg.


A Mai Manó Ház és az A38 Kiállítóhely közös szervezésében megvalósuló kiállítás célja, hogy bemutassa, miképpen látják ma a közép- és felsőfokú művészeti képzésben részt vevők Pécsi József képeit, hogyan gondolják tovább azokat, illetve ezeken az átértelmezéseken keresztül mit gondolnak ma a világról.
 
Előzmények: a fotográfusok állami ösztöndíját a magyar fotóművészet egyik kiemelkedő mesteréről, Pécsi Józsefről (1889-1956) nevezték el. Pécsi József neve ma már ismerősen hangzik, hiszen a róla elnevezett ösztöndíj segítségével több, mint 100 fiatal fotográfus részesült eddig alkotói támogatásban. A Mai Manó Ház az ösztöndíj fennállásának 20. évfordulójára Pécsi József egykor és ma címmel pályázatot hirdetett. A pályázat célja olyan parafrázis(ok) készítése volt, melyek Pécsi József műveit újraértelmezik, tovább gondolják, reflektálnak az eredeti művekre, azok gondolatiságára, korára, technikájára, alkotójára. A díjnyertes fotográfiák és mellettük a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből eredeti Pécsi József alkotások lesznek láthatók a kiállításon.
 
A pályázat projektgazdája és a kiállítás kurátora: Gőbölyös Luca DLA, Balogh Rudolf díjas fotóművész
 
Ezzel párhuzamosan 2011. március 25. és május 1. között a Magyar Fotográfusok Házában évente megrendezésre kerülő Pécsi József Ösztöndíjasok beszámoló kiállítása is látható lesz – idén Bácsi Róbert László, Hajdú D. András, Mártonfai Dénes, Móricz Simon, Simon Márk fotográfiáival.


files/kiallkepek/exh000006299.jpg