2006. 11. 7. – 2006. 12. 9.
A kiállítást kedden 20 órakor Antal István Juszuf nyitja meg. Közreműködik DJ Dork. A fotóhónap keretében Budapesten megvalósuló kiállítás a hazai szakma és közönség számára két szempontból is újdonság: a fekete-fehér képeivel hírnevet szerzett fotográfus legújabb, nagyszabású sorozata a lehető legélénkebb színekben pompázik, emellett kizárólag digitális technológiával készült.
Szilágyi Lenke érzékeny képalkotása az emberi sorsnak elsősorban igazi, mint szomorú oldalát megörökítő hajlama révén vált ismertté. Emlékezetet, álmot utánzó fotói akkor készülnek, amikor az "idő megsűrűsödik": az ilyen
helyzetekben jelenlétével az adott, tökéletlen látványba beleavatkozik,
kijavítja a képkivágat szempontjából számára megfelelővé. Szereplői önként
tárulkoznak fel, lencséje előtt hamar kényelmetlenné válik titkot hordani.
Mindemellett nem zárkózik el a látvány optikai gazdagításától: tükröződések, torzult fényterelések csak fokozzák a sejtelmes, látomásos hangulatot.
A Partik is - a technológiai pálfordulat ellenére - következetesen viszi tovább Szilágyi stílusát. A bulik világában a fénytechnika készen szolgáltatja a túlvilági jelenés díszletét. Központi téma marad az emberi alak, de nem a személyisége, hanem az élménye.
(Paksi Endre Lehel kurátor)