2004. 10. 22. – 2004. 11. 22.
Megnyitó: 2004. október 22-én, 17 órakor
Megnyitja: Dr. Balázs László, a Magyarországi Volksbank Rt. vezérigazgatója.
Szotyory László kiállítása megtekinthető a Magyarországi Volksbank Rt. Istenhegyi úti Galériájában (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A.)
Hétfőn, szerdán és csütörtökön 10.15 és 19.15 óra között. Kedden és pénteken 7.45-13.00 óra között.
• Szotyory festészetének különlegessége elsősorban témaválasztásában rejlik, nem teszi idézőjelbe a témát, nem ironizál. Ő egyszerűen lelkesedik és ábrázol a maga érzékletes-szenzuális módján. „Azt festem meg, amit magam köré szeretnék varázsolni, azt a képzeletbeli közeget, amelyben élek, amelyben jól érzem magam.”, mondotta egyik beszélgetésünk alkalmával. A tájékozottabb szemlélőnek úgy tűnhet, Szotyory látványfestészetet művel, de az ő piktúrája nem látvány, hanem képzelet alakította festészet, hiszen sokszor egy másik művészeti ág – film, építészet – alkotta képekből, művekből indul ki és a képzelet szüleményei parkjai, tájai is. Talán csak az ege nagyon valóságos, kék nyári ég fehér felhőkkel. Végső soron tehát Szotyory László kifejezésmódja-szemlélete posztmodern: egy már értelmezett világ újbóli értelmezése. Virtuális-szellemi utazásait festi meg a művész, járjon az USA-ban, Itáliában vagy Budapesten; és ezen nagyon érzékletes élményeit osztja meg velünk. (Lóska Lajos)