Szubjektív objektív - csoportos videó kiállítás

Kiállítók: » Balikó Emese » CSÁKI László
2006. 5. 4.2006. 6. 9.
A 16 éve működő Várfok Galéria elsősorban kortárs festészettel foglalkozik, ezért ez a kiállítás rendhagyó módon illeszkedik a galéria programjába. A Várfok Galéria „klasszikus” galériának tekinthető a hazai piacon, hiszen elsősorban a hagyományos értelemben vett táblakép-festészet alkotja fő profilját, ám ezúttal szeretne kitekintést nyújtani az új médiumok terén született alkotásokra is. Mivel a független mozgóképes kultúra nem része a hazai kortárs kultúrának, a szervezők úgy érzik, azáltal, hogy klasszikus kiállítóhelyen jelennek meg ezek a munkák, meg tudják szólítani a közönségnek azt a részét is, akik nem ismerik a mai magyar művészetnek ezt a szeletét.

A kiállítás elsődleges célja, hogy bemutassák, hol tart a mostani fiatal videóművész/képzőművész/médiaművész generáció, milyen problémák foglalkoztatják őket, milyen módon/eszközökkel közelítenek meg egyes (művészi, társadalmi stb.) problémákat. Így a videóművészet egy szegmensét tudják bemutatni, a fiatalok kezében tartott — szubjektumukon átszűrt — objektívjük által megalkotott munkáik segítségével. Elsősorban olyan fiatal művészek munkái közül válogattak, akik a Magyar Képzőművészeti Egyetem vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (korábban Magyar Iparművészeti Egyetem) végzős vagy már végzett hallgatói. A kiállításon négy készüléken lehet majd nézni a több, mint 30 beérkezett munkát.
A kiállítók:
Antal Barbara, Balikó Emese, Békés Rozi, Bernáthy Zsiga, Csáki László, Cserba Péter, Csernák Boldizsár, Falvay Miklós, Francia Ildikó, Gálik Györgyi, Harsányi Réka, Horváth Viktor, Illés István, Jófejű István, Kájel Juci, Ketzer András, Kis Attila, Kulcsár Kinga, Magyarósi Éva, Martin D. Gábor, Molnár Ágnes Éva, Nádudvari Péter, Pintér Zoltán, Prakter Mariann, Sármai Balázs, Alexander Schikowski, Szabó Attila, Tari Zsófia  

files/kepillusztracio/szubjektiv.jpg